Index Vakbarát Hírportál

A banánról ennyit még nem rappeltek

2018.05.07. 17:03

Schmuck című dalával rúgta be az internet ajtaját Krúbi, a magyar rapper, akinek már el is készült második videóklipje, amit először a Stenken lehet megnézni. A szókimondó szöveget tartalmazó dal az iskolában szerzett traumák, illetve a banán feltétlen szeretetének keverékéből állt össze. A Nehézlábérzés videójában főleg csak az utóbbi kap szerepet, az iskolából nem látunk semmit, mert végig ugyanabban a lakásban játszódik a klip.

Krúbi magát a következőképp jellemzi:

Azon középosztálybeli, fehér, európai férfiak közé tartozik, akik a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekről panaszkodnak az interneten, miközben a való életben élvezik az ebből származó privilégiumokat.

Y-generációs rapper szövege tehát az önutálat és az önimádat között próbál meg egyensúlyozni, többnyire sikerrel. Előző dalában már bizonyította, hogy az aktuál politikai témáktól sem ijed meg, Dé:Nash-sel közösen készített daluk Schmuck Andor politikai pályájának állít emléket. Krúbi a Keret Blog tehetségkutatóján a Kikeltetőben tűnt fel, ahol be is jutott a döntébe.

Nehézlábérzés lesz a neve a rapper hamarosan megjelenő első albumának is, ami május 11-én jelenik majd meg. Először élőben hallani május 18-án lehet majd az Instantban. 

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok