Index Vakbarát Hírportál

Összeállt a Nagyszínpad döntőseinek névsora

2018.05.07. 14:41

Idén ötödik alkalommal szervezik meg a Nagyszínpad (Nagy-Szín-Pad!) nevű zenei versenyt, amelyen a Volt Produkció és a Petőfi Rádió a legígéretesebb magyar koncertzenekart keresi. Lezajlottak az elődöntők és a crew-pontszámok és közönségszavazatok alapján megvan, hogy melyik az a három produkció, ami folytathatja a versenyt. 

A győztesek névsora a következő: Antonia Vai, Apey & the Pea és az NB.

A győztesekről egyedül a közönség dönt majd, aki a legtöbb szavazatot kapja az eljuthat a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton rendezvényei mellett a Campus Fesztiválra is, de szintén ő képviselheti majd Magyarországot képviselheti majd a 2019-es Eurosonic Fesztiválon, Hollandiában. Ezen a fesztiválon 2016-ban az Index is járt, beszámolónkat itt lehet elolvasni.

A döntőt május 11-én rendezik Budapesten az Akváriumban, de a www.petofilive.hu-n is lehet majd nézni a koncerteket. Az eseményre jegyek vásárolhatók az Akvárium Klubban, az elődöntőkre váltott, sértetlenül csuklón hagyott karszalagok erre az alkalomra is érvényesek.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok