Index Vakbarát Hírportál

Szegény Ed Sheerannek nem engedik, hogy saját kápolnát építsen az esküvőjére

2018.06.30. 15:35

Márciusban, miután megkérte barátnője kezét, Ed Sheeran bejelentette, hogy épít egy saját kápolnát kelet-angliai birtokán. A beadott kérvényét a városi tanács mostanra bírálta el: a zenész nem kapta meg az engedélyt, sőt, a tanács abban sem volt biztos, hogy az egész nem valami rossz vicc akar-e lenni.

A tervek szerint az énekes egy kovakőből épült, angolszász stílusú, tornyos kápolnát akart építeni a kertje végébe; az engedélykérő beadvány szerint azért, mert "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy rendelkezzen egy hellyel, ahová visszavonulhat elmélkedni vagy imádkozni, vallásos elmélyedésre, és olyan személyes vagy családi mérföldkövek megünneplésére, mint a házasság, a keresztelő és hasonlók" - írta márciusban az NME.

Bár úgy volt, hogy a suffolki tanács már áprilisban dönt a beadványról, Sherannek végül egész mostanáig kellett rágnia a körmét. És most sem örülhet, a tanács szerint ugyanis a kápolna "kirívó anomáliát" hozna létre a községben, mivel az épület nem illeszkedne a környezetébe, ráadásul a helységnek már van egy temploma, viszonylag közel a helyhez, ahol Sheeran húzná fel a sajátját. "Ilyesmire nem kerülhet sor a suffolki látképben", közölte a tanács.

De ez még nem volt elég, az indoklás ennél is keményebben belerúg a zenész nagyszerű terveibe. Abban ugyanis a tanács szerint túl sok volt az ellentmondás. A zenész által tervezett "hamis romok" például eléggé aláásnák az intézmény hitelességét, a dizájnról pedig egyenesen azt írták: "Nem igazán lehet eldönteni, hogy szeszélyes ostobaság vagy komolynak szánt másolat" lenne az épület.

Sőt, az is további kutatást igényelt volna, hogy a kápolna felhúzása nem ártott volna-e a helyi tarajos gőte-populációnak, ami amúgy is védett és veszélyeztetett állat Angliában, és amelyek számára a Sheeran-birtokon elterülő tavak párzóhelyül szolgálhatnak.

Nem ez az első eset a közelmúltból, amikor Sheeran meglehetősen furcsa terveivel kerül be a médiába. Legutóbb egyetlen koncertje miatt kellett volna kivágni 104 fát, hogy elférjen a közönség, de ezt Düsseldorf város nem engedélyezte.

Közvetlenül ez után pedig az derült ki, hogy Marvin Gaye örökösei újra nekifutnak annak a pernek, amely szerint Sheeran Gaye-től lopta volna az egyik slágerét, és amely pert a zenész korábban formai, eljárásjogi buktatóval tudott meghiúsítani.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok