“Az Úr óvjon meg minket a Fran Palermótól!” – mondogatták állítólag a technikusok a Fran Palermo zenekarról, amelynek tagjai a feltűnésükkor pofátlanul fiatalok voltak, nem vetették meg a bulizást, szokatlanul sokan álltak színpadra, a koncertjeiken pedig – fiatal koruk ellenére – rendre akkora közönséget mozgattak meg, ami több huzamosabb ideje pályán lévő zenészt féltékennyé tett. Mindezt olyan zenével érték el, amilyet a hazai közönség korábban magyar csapattól nem nagyon hallhatott. Ráadásul nem magyar, hanem angol nyelvű dalszövegekkel. A soktagú zenekar középpontjában Henri Gonzalez frontember áll, akiről az Index videórovatának két munkatársa készített portréfilmet.

Szőke Barna rendező és Szilli Tamás operatőr a groningeni Eurosonicon, Európa talán legnagyobb zeneipari showcase buliján barátkozott össze a Fran Palermóval 2017 januárjában. A fesztiválon abban az évben Henriék mellett Jónás Vera és a Bohemian Betyars is felléphetett, a magyar küldöttséget pedig az Index is elkísérte a  hollandiai kirándulásra. A mostani film pikantériája, hogy Szőke Barna kollégánk eleinte nem szerette a Fran Palermo zenéjét, sőt, a szintén zenész rendező (saját bevallása szerint) még némi irigységet is érzett, a zenekar lazasága viszont rögtön lenyűgözte, majd idővel rajongóvá tette őt is.

2011-ben láttam a Fran Palermót fellépni a Veszprémi Utcazene fesztiválon, és teljesen hidegen hagyott akkor a zenéjük: ilyen balkáni, csűrdöngölős, ugráltató muzsika volt, amit képtelen vagyok a mai napig hallgatni. Mégsem tudtam elmenekülni előlük a városban, mert mindenki róluk beszélt, és bármerre jártak, tömegeket vonzottak. És akkor még átlagosan csak 15 évesek voltak. Bulit csináltak, akusztikus hangszerekkel, hangosan, és az emberek imádták őket. Akkor arra gondoltam, jól van, gyerekek, úgysem fog ez sokáig tartani, szépen leérettségiztek, felnőttök, és elfelejtitek az egészet. Nem lett igazam. A Fran Palermo azóta is működik, sőt, egy biztos brand lett a hazai fesztiválok és a klubok számára

– emlékezett vissza a rendező.

Az alkotók csaknem másfél éven át követték a kubai születésű, de spanyol származású frontembert és annak zenekarát, amit az Index-olvasók már bizonyára jól ismernek, hiszen többször szerepeltek a Stenk dalversenyein (még a döntőt is megjárták), a Razzle Dazzle című albumukra pedig 2016 végén úgy vágtuk rá a maximálisan adható tíz pontot, hogy aztán szinte bérelt helye legyen az év legjobb magyar megjelenéseinek dobogóján. Henri közben az első magyar Z generációs film, a Senki nem megy sehova zenéjén is dolgozik, a Fran Palermo Bloody Vertigo című száma pedig az első magyar tinithrillerként emlegetett Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) animációs teaserét kíséri.

És hogy mennyire szól ez a film a Fran Palermóról, és mennyire Henriről? Szilli Tamás így válaszolta meg a kérdést: "a Fran Palermo szinte egyenlő Henrivel. Ő írja a dalokat, a szövegeket, a zenekar látványvilágát is ő találja ki, vagyis részt vesz mindenben. A zenekar fennállása óta több mint 20 tagja volt a zenekarnak, Henri maradt egyedüli alapítótagként, mindig köré formálódott a zenekar, a legtöbb dologról megvan a saját elképzelése, amihez persze a többiek is hozzátesznek, de legtöbb dolognak a zenekarban ő az atyja." Az operatőr egyébként a több mint egy évig tartó munka idejéből egy őszi forgatási napra emlékszik vissza a legszívesebben. "Fél napig forgattunk Henrinél. Amikor befejeztük a munkát, és már éppen indultunk volna, akkor leült a zongorájához, majd elkezdett játszani, csak úgy. Baromi jól szólt, úgyhogy gyorsan bekapcsoltuk a kamerát. Ezek tök jó pillanatok voltak. Remélem, majd a filmen is átjön."

A rendező, Szőke Barna közben így gondolkodik a filmjéről: "Egyre kevesebb zenei doksi készül, és még ennél is kevesebb zenészportré. Pláne olyan emberekről, akiknek a karrierje még nem dőlt el, még formálódik, és kétséges a végkifejlet. Amik készülnek, azok is inkább a mainstreamre reflektálnak (#Sohavégetnemérős, Fluor-film stb.), és nem egy olyan embert mutatnak be, aki csak egy bizonyos szubkultúrában ismert. Olyan filmet akartunk, amiben benne van az is, hogy létezik a magyar popnak egy exportálható változata, ami történetesen még itthon is sikeresnek mondható. Henrit nem nagyon tudják beskatulyázni, 16 éves kora óta folyamatosan vonzza az embereket a koncertjeire, ez a szám pedig évről évre növekszik. Annak ellenére, hogy semmilyen aktuális itthoni poptrendet nem követ, nincs még magyar nyelvű slágere sem, nincs rapbetét vagy alteroskodás, mégis működik a dolog. A számait nem játsszák a rádiók, és nem igyekszik kiszolgálni senkit a zenéjével. Szóval végső soron ez egy rendkívül fiatal és tehetséges zenész portréja, aki nem próbál a hazai siker érdekében bármit megtenni, egyszerűen bízik az intuícióban, és teszi a dolgát. Ezt próbáltuk megmutatni."

"Én, azt hiszem, elég mélyről jövök, és akik mélyről jönnek, mint a mélytengeri halak, kicsit mások, kicsit szörnyek" – mondja Henri Gonzalez bátor őszinteséggel a róla készült dokumentumfilmben, amelynek az egyik legnagyobb erénye, hogy a címszereplő tényleg közel engedte magához az alkotókat, ezzel pedig a nézőket is. Az egyik pillanatban még a színpadon ugrál, vagy onnan veti magát a közönségbe, a másikban viszont már fürdőköntösben nyomkodja otthon a zongorát, gombfociról beszél a kertben, vagy a nagymamája levesét szürcsöli éppen.

A Henri című dokumentumfilm július 12-én, csütörtökön, debütál a Bánkitó fesztiválon, a Polgármesteri Hivatalban. Kezdés: 17:30. Facebook-esemény erre, Instagram-oldal meg arra. Online csak később lesz látható a film.