Kétség sem férhet hozzá, hogy az elmúlt jó pár év legerősebb fellépőlistájával indul idén a Sziget, ami többek között annak is köszönhető, hogy a fesztivál egymilliárd forinttal többet költött zenekarokra, mint korábban. Azonban hiba lenne azt gondolni, hogy a Sziget csak azért nagy szám, mert lesz a nagyszínpadon Gorillaz, Lana Del Rey, Arctic Monkeys vagy Kendrick Lamar, ezért összeszedtük azokat az itthon kevésbé szem előtt lévő előadókat, akikről semmiképpen sem szabad lemaradni idén.

King Gizzard & The Lizard Wizard

hol: vasárnap 22:00 @ A38

mi: sztahanovista ausztrál psych rock két dobossal meg három gitárossal

Bőven nem a Tame Impala az egyetlen pszichedelikus rockzenekar Ausztráliából, amire érdemes volt figyelni az elmúlt években, bár azt hozzá kell tenni, hogy a King Gizzard & The Lizard Wizard azért jóval több egy szokványos kortárs psych rock zenekarnál. Leginkább három dolog miatt szoktak értük nagyon rajongani a szaksajtóban: pofátlanul sok lemezt adnak ki, indokolatlanul sok hangszerrel játszanak, és elképesztően jó koncerteket adnak. Utóbbiról mi is megbizonyosodtunk a 2017-es barcelonai Primaverán, ahol a szemünk láttára adták az egész fesztivál talán legjobb buliját. Más kérdés, hogy röviddel a Sziget előtt meglehetősen nehéz pótolni a zenéik kimaradását, hiszen csak 2017-ben öt (!!!) nagylemezt adtak ki, 2012 óta pedig összesen 13-at. Éppen ezért szinte képtelenség egyetlen egy számot kiválasztani a teljes repertoárjukból, de mi megpróbáljuk most azzal a Rattlesnake című dallal, amire a legnagyobb bulit csapta a barcelonai közönség egy évvel ezelőtt. Ja, és aki esetleg lemaradna a szigetes fellépésről, másnap pótolhatja az Akváriumban.

Scarlxrd 

hol: péntek 18:30 @ A38

mi: trapnek álcázott egyszemélyes nu metal

A brit Scarlxrd egy meglehetősen érdekes jelenség a nemzetközi újhullámos hiphop színterén, hiszen teljesen független a Nagy-Britanniában domináns grime vonaltól, ahogy az amerikai trapvilághoz sem igazán kapcsolódik sehogy. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a korábban youtuberként és Myth City nu metal zenekar énekeseként hírnevet szerző Marius Listhrop nagyon sokáig nem fedte fel a kilétét, és klipjeiben arcát takaró maszkkal volt mindig látható. Scarlxrdként viszont valami egészen egyedi dolgot kezdett el, a 2000-es évek kiállásokra épülő nu metalját kombinálja széttorzított és túlvezérelt trap alapokkal, amikre általában hardcore- vagy metálénekesekre jellemző ordibálással szokott rárappelni. Scarlxrd nagyon közel áll ahhoz, hogy igazán berobbanjon azzal, hogy sikerült neki teljes letisztítania az új generációs zajos hiphopot, amihez hasonlót eddig maximum olyan előadóktól lehetett hallani, mint a Death Grips, a korai XXXTentacion vagy a Ho99o9, de amíg ezek az előadók máig inkább kritikuskedvenc underground előadók, addig Scarlxrd tudatosan építi a karrierjét a Youtube-on és mainstream felületeken keresztül olyannyira, hogy már a Vice is külön videót forgatott vele.

Fever Ray

hol: kedd 23:45 @ A38

mi: a svéd The Knife egyik felének a szólóprojektje

A Knife a 2000-es évek megkerülhetetlen elektronikus zenei produkciója volt Európában, és a duó nemcsak a sajátos zenei világával szerzett ismertséget magának, hanem azzal is, hogy közismerten kerülték a sajtót, a felhajtást, sőt, sokáig még koncertezni sem voltak hajlandóak, hiába követelték az emberek. Minden elmond a párosról, hogy a 2013-ban megjelent és körbeimádott nagylemezük után nem sokkal fel is oszlottak. A páros egyik tagja, Karin Dreijer 2009-ben közben szólóprojektbe kezdett Fever Ray néven, és egy rakás filmes és tévés projekten is dolgozott azóta. Tavaly jelent meg a második nagylemeze Plunge címmel, amit olyan szinten szétimádtak a szakírók, hogy sokáig maxpontos átlaga volt Metacriticen. Akinek esetleg még így se mond semmit a Fever Ray zenéje, annak megmutatjuk az If I Had A Heart című számot, ami az átkozottul népszerű Vikingek tévésorozat intrózenéje nem mellesleg.

Desiigner

hol: vasárnap 23:45 @ A38

mi: újhullámos amerikai rapper egy darab megaslágerrel

A még mindig csak 21 éves Desiigner három évvel ezelőtt bukkant fel szabályosan a semmiből a Panda című számával. Stílusát leginkább a déli traphez és annak egyik újkori úttörőjéhez, Future-höz hasonlítják, és mindent elmond a mai zeneipar állapotáról, hogy az egyetlen gigaslágere után azonnal Kanye West kiadójánál találta magát, és olyan arcokkal működött közre, mint Quavo a Migosból, Kanye West, Travis Scott vagy Gucci Mane. A Panda óta ugyan nem tudott igazán nagyot robbantani, de korából adódóan még bőven lesz erre lehetősége. Érdekesség egyébként, hogy Desiigner Sidney „Guitar Crusher" Selby élő blueslegenda unokája.

Slaves

hol:  vasárnap 18:30 @ A38

mi: kétfős munkáspunk állva doboló énekessel

Egy kicsit azért rossz, hogy ha egy éppen felfutó zenekar eljut Magyarországra, akkor onnantól kezdve évekig levakarhatatlan a nyári fesztiválszezonról (itt szúrós szemmel nézzük a Hurtsöt). A Slaves négy év alatt negyedjére lép fel Magyarországon, legutóbb tavaly jártak a Bánkitón, ahol még interjút is adtak az egyébként állati jó koncertjük előtt. A brit punkzenekar az utóbbi pár hétben azzal kezdett el riogatni a közösségi oldalakon, hogy új dobost keresnek, de kiderült, hogy csak béna PR-fogás, és valójában hamarosan jön tőlük egy új nagylemez. Ami elég jó hír, mert viszonylag rég volt már olyan punkzenekar Angliából, ami képes lett volna egy kicsit is felkavarni az állóvizet, pláne olyan, ami rögtön nagykiadós szerződést kap az első EP-je után. A magukat erősen a munkásosztályhoz soroló, tematikában rengeteg társadalmi ügyet is érintő duó nemcsak arról lett ismert, hogy meglepően sok a balhé körülöttük, miközben egészen fasza, mégis egyszerű számokat tudnak írni, hanem arról is, hogy az egész zenekar egy gitárosból és egy állva doboló és közben éneklő fickóból áll, akik néha úgy viselkednek, mintha egy párt alkotnának. Pózerpunk vagy sem, a Slaves esetében tényleg garantált, hogy még az is élvezi, aki egy hangot nem hallott még tőlük.

Perturbator

hol: péntek 03:00 @ A38

mi: retrofuturisztikus synthwave

A '80-as évek retró egy rakás borzalmas dolgot élesztett fel a kortárs szórakoztatóiparban, de szerencsére pár klassz dologra is több figyelem irányult, mint például synthwave, amelynek már itthon is vannak nemzetközileg is elismert művelői. A '80-as évek képi és színvilágából, filmjeiből, animéiből, autóiból, korai videójátékaiból inspirálódó elektronikus zenei műfaj ma jóval több egy szimpla heccnél és nosztalgiánál, konkrétan a műfaj legmenőbb arcai a legnagyobb metálfesztiválokon is felbukkannak, eltörölve azt a régi berögződést, hogy ne lehetne olyan elektronikus zenét csinálni, ami még a legkegyetlenebb metálosoknál is rendesen berezonál. A black metal gitárosként indult francia Perturbator pont ilyen, szóval aki szereti az erőszakosabb zenét, a cyberpunk tematikát és a '80-as évek szintijeit széttorzítva, annak fenn kell maradnia 3-ig a Szigeten.

The War on Drugs

hol: kedd 19:30 @ Nagyszínpad 

mi: kultikus indie rock Amerikából

Kárpáti Marci kollégánk napjaink Dire Straitsének hívja a War on Drugst, ami egy egészen furcsa sikersztorija az amerikai indie rocknak bőven azután, hogy a 2000-es évek domináns amerikai indie rock zenekarai egyre kevesebb embert kezdtek el érdekelni. A War on Drugs zenéjére szokták mondani, hogy erős benne az americana, az amerikai folk és olyan előadók hatása, mint Bob Dylan, Bruce Springsteen vagy a My Bloody Valentine. Ami érdekes: ahogy a hiphop egyre inkább ledominálja a rockzenét, úgy kezd lassan a sokáig csak zenebolond hipszterek körében imádott War on Drugs egy olyan zenekarrá válni, ami már egy sznobnak semmiképp sem mondható Szigeten is simán nagyszínpados tud lenni. Persze ehhez az is jól jött, hogy nem kis meglepetésre 2017-ben megnyerték a legjobb rockalbumnak járó Grammyt az A Deeper Understanding című lemezükkel.

Unknown Mortal Orchestera

hol: csütörtök 18:30 @ A38

mi: új-zélandi psych pop néha egészen furcsa hangszereléssel

Az Unknown Mortal Orchestra már teljesen modern módon robbant be a könnyűzenébe, amikor Ruban Nielson énekes-gitáros 2010-ben feltöltötte Bandcampre a Ffunny Ffriends című számát. A dal pillanatok alatt eljutott a legnagyobb zeneblogokig, és hirtelen mindenki arra volt kíváncsi, hogy mi ez az egész, ki ez az előadó, honnan jött ez az állati jó szám. Végül Nielsen előbújt a rejtekhelyéről, és onnantól kezdve az UMO a bloggerek kedvence lett a kicsit lo-fi hangzásával, az ausztrál pszichedéliát idéző énekével és meglepően játékos ritmusszekciójával. Azóta a zenekar sorra gyártja a kb. hibátlan lemezeket, átköltöztek Aucklandből Portlandbe, és lassan semmi sem állítja meg őket abban, hogy igazán berobbanjanak a mainstreambe.

La Femme

hol: hétfő 22:00 @ A38

mi: francia new wave   

Nem is tudjuk, mikor volt olyan utoljára, hogy rendesen lehessen rajongani egy franciául éneklő gitárzenekarért, ezért is annyira klassz, hogy a Szigeten idén fellép a La Femme is. A zenekar egy részről magában hordozza a '60-as évek dél-európai yé-yé atmoszféráját, másrészről bőven van benne kortárs szörf és némi jangle, miközben az elektronikusabb témáktól sem riadnak vissza, legyen szó new wave-ről, cold wave-ről vagy bármilyen wave-ről.

Stormzy

hol: szerda 17:45 @ Nagyszínpad

mi: a brit grime aktuális szupersztárja

Stormzy kicsit olyan magyar szemmel, mint a War on Drugs, egy szűk rétegen kívül csak kevesen ismerik, miközben a saját hazájukban már egész nagy sztárnak számítanak. Stormzy konkrétan a hiphopot és brit klubzenét ötvöző grime csillaga Nagy-Britanniában, kevés olyan rapper lehet most arrafelé találni, aki nagyobb szám lenne, mint ő. Annak idején a lehengerlő freestyle-jaival felbukkanó Stormzy még csak egy nagylemeznél tart, de már Amerikában is felfigyeltek rá annyira, hogy szerepel a legutolsó Linkin Park-nagylemezen (!) közreműködőként.

Shame

hol: péntek 16:45 @ A38

mi: pofátlanul fiatalos posztpunk

Nagy-Britannia aktuálisan legígéretesebb rockzenekara egy rakás szakadt hülye gyerek Dél-Londonból, akik semmi olyat nem csinálnak, amit ne csináltak volna mások, de az olyan átéléssel és energiával, amire egy Pete Doherty ma már valószínűleg nem igazán lenne képes. Punkos üvöltözés, Sleaford Modsra hajazó szövegelés és annyira erős cockney akcentus, hogy összeragad a Marmite-tól a fülünk. Aki szereti a brit gitárzenét, annak általában ennyi bőven elég kell hogy legyen.