Igazi törzsvendégnek számít Magyarországon a Bastille, akik 2014 óta minden évben felléptek valamelyik hazai fesztiválon. A szombati szigetes koncertjük előtt beszélgettünk az énekes Dan Smith-szel és a dobos Chris Wooddal. Szóba került, hogy milyen az, mikor zenésznek rossz napja van és az is, hogy hogyan lehet ezt kezelni, de elmondták, hogy mi lesz az új albumnak a címe, illetve a témája, ami aztán a beszélgetés nagy részét meghatározta.

Egy cikkben azt olvastam, hogy idegeskedtél, mikor legutóbb felléptél a Szigeten. Mi történt?

Dan Smith: Sokszor előfordul velem, hogy idegeskedek a fellépések előtt. Valamiért nem érzem magam igazán kényelmesen ilyen sok ember előtt. Néha azért van bennem feszültség, mert tudom, hogy nagyon eufórikus pillanatban kellene lennem, de néha ez mégsem jön össze, ami hülye érzést hagy maga után. Tudom, hogy beszéltem már többször erről az idegeskedésről, de nem emlékszem, hogy konkrétan a Szigetről lett volna szó.

Chris Wood: Lehet, hogy volt valami félreértés a Guardian cikkben. Nagyon örülünk, hogy újra itt lehetünk, hónapok óta várjuk már ezt a fellépést.

Az a bizonyos interjú néhány nappal a szigetes fellépés után készült és épp az volt a friss élmény. 

Dan Smith: Á, értem. Nem volt ebben a mondatban semmi, ami konkrétan a Szigetnek szólt volna. Az első szigetes bulink 2014-ben annyira jól sikerült, hogy úgy éreztem nagy rajtam a nyomás, hogy fel tudjak ahhoz érni. Mindenki, aki zenekarban játszik tudja, hogy vannak azok a helyzetek, amikor úgy érzed, nem vagy elég jó, vagy nem hallod magad megfelelően. Így néha becsúsznak azok a bulik, amiken csak nem érzed igazán jól magad.

Chris Wood: De pont ez az élőzene igazi szépsége. Nem tudod, hogy mit fogsz kapni, meg ha tudnád, akkor kiszámítható és unalmas lenne az egész. Kockáztatsz, aztán meglátod, mi jön ki belőle.

Csak azért tartottam érdekesnek, mert minden egyes koncert előtt nagyok az elvárások, amik ritkán foglalkoznak azzal, hogy az adott fellépő éppenséggel hogyan érzi magát vagy milyen napja van.

Dan Smith: Gyakran előfordul velem, hogy lejövök a színpadról és úgy érzem, hogy borzalmasan sikerült a koncert és ez az én hibám. Aztán beszélek emberekkel, akik azt mondják, hogy jól ment, nekem meg fogalmam sincs, hogy miről beszélnek. De olyan ez, mint minden más az életben: nagyon más lehet az élmény, ami a fejedben van, mint az, amit az emberek látnak. Szeretem azt remélni, hogy még ha nem is érzem magam annyira jól a színpadon, akkor is legalább a hozzállásom profi.

Egy dobos számára ilyen tekintetben kisebb a nyomás?

Chris Wood: Mivel Dan szem előtt van, ezért hamarabb feltűnik, ha valami nincs rendben, ezzel szemben viszont én el tudok bújni a dobom mögé, és remélni, hogy nem tűnik fel túl sok mindenkinek, ha elrontok valamit. De például legutóbb volt egy fellépésünk, ami az egyik legjobban sikerült, utána mégis csak arra a két hibára tudtam gondolni, amit közben elkövettem. Pedig utána folyamatosan jöttek a dicséretek, hogy milyen jó volt az egész. Mindenkinek egyedi benyomásai vannak, még akkor is, ha ugyanazt a koncertet nézték. 

Mi a helyzet az új albummal?

Dan Smith: A nyitódalt már ki is adtunk néhány hete, ez a Quarter Past Midnight. Az album címe Doom Days lesz és hamarosan elkészül. Jövő héten kijövünk egy új dallal, ami ugyan nincs rajta az albumon, de jönnek még dalok az album megjelenése előtt.

Hallhatjuk a Szigeten ezt az új dalt?

Dan Smith: Sajnos nem vagyunk erre felhatalmazva. Ez egy közös dal valakivel, azt hiszem nagyon dühösek lennének, ha itt lenne a dal bemutatója. De ezenkívül készül újabb mixtape, illetve egy élő koncerten felvett albumot is kiadunk, amit egy vonós zenekarral rögzítettünk, vagyis egy klasszikus zenei feldolgozása lesz a dalainknak, ami az egyik legszórakoztatóbb dolog volt, amit valaha csinálhattunk.
 Az album arra a koncepcióra épül, hogy egyetlen éjjel alatt játszódik az összes dal, és éjfél után 15 perccel kezdődik és valamikor reggel ér véget. Az egész az eszképizmus metaforájára épül. Arról, hogy próbálsz ellépni az életeben lévő problémák elől és egy éjszakára csak ki akarod ezt kapcsolni és inkább elveszel ebben a párhuzamos valóságban. A hangzás a 90-es évek dance dalaiból merít, eufórikus és szomorú egyszerre.

Az eszképizmusról korábban is beszéltél. A világvége olyasmi, ami egy állandóan visszatérő téma a számotokra, és mintha a 2018-ban igazán közelinek érződne a világvége.

Dan Smith: Azt hiszem, minden korszak kicsit megszállott azzal, hogy hova megy a társadalom, hova fejlődnek a dolgok. Legyen az új technológia, vagy hitrendszerek, könnyű kiakadni a változástól. Nem olyan régen az emberek az atomháború miatt rettegtek, az volt mindenki fejében. A klímaváltozás valódi, és érdekes egy olyan korban élni, ahol ez megtörténik velünk, miközben rengeteg olyan ember van, aki vehemensen tagadja az egészet, még a tudományos bizonyítékok ellenére is. Egyrészt megőrül tőle az ember, de valahol lenyűgöző is, hogy ebben a politikailag zavaros időszakban élünk, ahol vannak agresszív politikusok, akik gyakran egészen őrült és a társadalmat megosztó dolgokat mondanak. Ha sokat olvasod a híreket, akkor könnyű azt hinni, hogy egy olyan világba élünk, ami épp összeomlik. Ugyanakkor, ha elfordulsz tőle, akkor látod, hogy mindenki csak éli az életét.

Akkor lehet azt mondani, hogy emiatt nagyobb az igény az eszképizmusra? 

Dan Smith: Azt hiszem zavaros, bajos időkben a zene és a művészet mindig felélénkül.

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy egy zenekarban vagyunk és az életünk miatt is, és emiatt nevetségesen hangzik, hogy ilyenekről beszélünk.

Csak szerettünk volna egy olyan albumot, ami átadja azt az érzést, hogy amikor besokallsz a hírektől, akkor nincs jó vagy rossz módszer arra, hogy megpróbáld ezt feldolgozni. Néha egészséges tud lenni, ha elveszíted magad azokban a dolgokban, amik elterelik a figyelmedet. Persze csak egy ideig lehet ez egészséges. Ezért hívjuk, egy világvégi buli albumnak, mert tisztában vagyunk vele, hogy túldramatizáljuk a világvégét, ami "odakint" történik. Néha ha ránézel két-három különböző vezető hírre, utána csak fogod a fejed, hogy mégis mi a fene történik már megint. Azt hiszem fontos, hogy olyan zenét csináljunk, ami valahogyan kommentálja azt a korszakot, amiben élünk.

Nagyon könnyű elfelejteni, hogy a történelem milyen sokszor ismétli magát és nem először fordul elő, hogy őrült, korrupt vezetői vannak a világnak, nem egy új dolog. Nagyon jól éreztük magunkat, míg készítettük az albumot és azt akartuk, hogy olyan legyen, ami tisztában van a világgal, amiben élünk, de közben mégis segít belőle kiszakadni. Azt hiszem az emberek azért jönnek a fesztiválokra, hogy ne kelljen erre a sok szarra gondolni.

De a Sziget, különösen idén, pont egy csomó olyan dolgot emelt a zászlójára, amik nagyon is konkrétan kapcsolódnak ehhez a kérdéshez.

Dan Smith: Igen, de pozitívan állnak ezekhez a dolgokhoz, ami nagyszerű. Az is sokat számít, hogy hogyan mutatják be ezeket a dolgokat. Általában reménytelennek tűnik a helyzet, a politikai vagy a klímaváltozással kapcsolatos diskurzus gyakran olyan, mintha elkerülhetetlenül negatív lenne és ezért kellene ezt megváltoztatni. A Sziget pedig tökéletes példa, néztem, hogy van itt egy Ted Talk sátor, ahol a témák, mind arról szólnak, hogyan fogadd el magad, hogyan fejlődj, csupa pozitív dolog, ami szerintem csodálatos. Nyilván bátorító és egyesítő üzenetek, amik arra biztatják az embereket, hogy pozitív változást érjenek el az életükben, ez pedig kibaszottul csodálatos.