Két évvel ezelőtt bejárta az egész világsajtót annak a fesztiválnak a híre, amit óriási közösségi médiás kampánnyal indítottak be, hogy majd ez lesz minden idők legvadabb, legelitebb, legexkluzívabb bulija, méghozzá Pablo Escobar egykori magánszigetén, a Bahamákon. A méregdrága luxusfesztiválról aztán kiderült, hogy csak mese volt, fesztiválozók százai rekedtek víz, áram és úgy alapvetően bármi nélkül a Bahamákon, miközben mindenki azt találgatta, hogy ezt az egészet mégis hogyan képzelték a szervezők. 

Annak idején mi is igyekeztünk részletesen összefoglalni a Fyre Fesztivál körüli furcsaságokat, ezért most nem írnánk le újra részletesen. Itt el lehet olvasni az egészet, de azért röviden nézzük át a dolgokat pontokba szedve:

• 2017 elején a semmiből bukkant fel a Fyre Fesztivál azzal az ígérettel, hogy a világ legismertebb topmodelljeivel lehet majd bulizni egy gyönyörű, egzotikus, luxussátrakkal felszerelt karibi szigeten olyan fellépőkre, mint a Blink-182 vagy Major Lazer.
• Az esemény körül elképesztő hype alakult ki, és pillanatok alatt elfogyott az összes, sokszor milliókba kerülő belépő.
• A helyszínen aztán kiderült, hogy gyakorlatilag semmi sem igaz abból, amit a szervezők meghirdettek.
• Luxusfesztiválozók százai ragadtak pénz, áram, víz és étel nélkül a Bahamákon, emiatt mentőcsapatokat is be kellett vetni.
• A fesztivál mögött álló Billy McFarland azóta börtönben csücsül, de a többség máig nem kapta vissza a pénzét.

A Netflixről régóta lehetett tudni, hogy dokumentumfilmet forgat az esetről, azonban a megjelenés előtt robbant a hír, hogy a Hulu pár nappal korábban kirakta a saját dokuját a Fyre Fesztiválról.

A két film alapján már bőven össze lehet rakni egy nagyjából teljes képet arról, hogyan történt a 21. század egyik leglátványosabb csalása, azonban még így is akadnak erősen bizonytalan pontok. Most megpróbáljuk összefoglalni a tanulságokat azzal kapcsolatban, hogyan ne szervezzünk luxusfesztivált.

Az influenszerek a hirdetőpiac rákbetegsége

A Hulu alapvetően az egész Fyre Fesztivál-krachot a millenniumi nemzedékre hegyezi ki, miszerint az 1980-as évek eleje és az 1990-es évek vége között született korosztályt annyira taccsra vágta a gazdasági válság, hogy a korábban elérhetőnek hitt anyagi javak – mint a saját autó vagy saját lakás – helyett inkább olyan dolgokra költik a pénzt, amit a bank nem tud elvenni. Ezek pedig az élmények, például az utazás vagy a fesztiválozás, nem véletlenül lett mára akkora biznisz a fesztiválipar. Ráadásul a közösségi média elterjedésével ebben a generációban még erősebb a FOMO (fear of missing out = félelem attól, hogy kimaradsz valamiből), amire fantasztikusan lehet reklámkampányt építeni.

A Fyre éppen ezért tudott gyakorlatilag kizárólag a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on felépíteni egy olyan brandet, amiről előtte senki sem hallott, de pár nap alatt az egész világ ismerte. Ehhez semmi más nem kellett, csak megfizetni a világ legismertebb influenszereit, topmodelljeit és ízlésformálóit, összerakni velük egy minden képzeletet felülmúló reklámvideót, aztán várni a fotelben, hogy pillanatok alatt elkapkodják a méregdrága jegyeket.

Az is kiderült például, hogy Kendall Jennernek 250 ezer dollárt (70 millió forintot) fizettek azért, hogy egyetlenegy darab posztot kirakjon a Fyre-ről, illetve tényleg elvittek több tucat Instagram-celebet Pablo Escobar egykori szigetére bulizni, hogy abból készüljön a fent látható promóvideó. A 10 milliók által követett internetes celebek pedig azt a látszatot keltették, hogy ez itt bizony tényleg minden idők legvadabb bulija lesz, és még akkor is kár kimaradni belőle, ha elképesztő összegekbe kerülnek a belépők.

Olyan szempontból ez érthető, hogy nem sokkal a Fyre Festival-botrány után vezette be az Instagram, és kezdett el egyre több hatóság is odafigyelni arra, hogy legyen átlátható a hirdetés ezeken a felületeken. Ugyanis korábban ez úgy ment, hogy jött egy cég, adott egy valag lóvét az influenszernek, aki ezer örömmel reklámoz bármit, ha megfizetik érte.

A gond csak az, hogy az influenszerek egy része máig nem jelzi, hogy nem azért posztolgat egy egzotikus fesztiválról, mert őszintén ehhez van kedve, hanem mert fizetnek neki ezért. Ez a valódi tartalmat a szponzorált tartalommal összemosó attitűd kedvez a megrendelőnek, kedvez a celebnek, de átvágja a felhasználót, mert nem jelzi egyértelműen, hogy valójában reklámot néz.

Erre épített fel egy komplett birodalmat az Egyesült Államokban egy Elliot Tebele nevű srác, aki Fuck Jerry néven kezdett el vicces mémeket és képeket posztolni, majd akkora követőtábora lett, hogy ma már Jerry Media néven digitális médiacéggé nőtték ki magukat, és globális marketingkampányokat vezényelnek óriáscégeknek, valamint gondozzák több száz influenszer karrierjét. A Fuck Jerry volt az a cég is, amelyet megbíztak a Fyre Festival kampányával, és mivel náluk jobban kevesen ismerik a Z és Y generáció közösségi médiás monetizálhatóságát, pillanatokon belül hatalmas brandet építettek a Fyre-ből.

A gond csak az, hogy pont a jogilag és törvényileg szürkezónás social media kampányokra építő Fuck Jerry volt a társproducere a Netflix-dokunak, amelyben a céget állati menő, úttörő marketingcégnek állítják be, ami csak egyike a sok áldozatnak, akiket Billy McFarland, a fesztivál főszervezője átvágott. Ezzel szemben a Hulu dokumentumfilmjében megszólal az az ember, aki egész idő alatt a Jerry Mediánál dolgozott, és végül vele vitették el az egész balhét. Ő állítja – és egész hihetőnek tűnik –, hogy a cég mindvégig tisztában volt azzal, hogy egy olyan eseményt promotálnak, amelynek hivatalosan még helyszíne sincs, és biztosan csalás az egész.

Ez ellen már itthon is igyekszik fellépni a Gazdasági Versenyhivatal, de érezhetően globálisan is nehezére esik a hatóságoknak, hogy ellenőrizzék az ilyen tartalmakat. Arról nem is beszélve, hogy nehéz azzal bármit is kezdeni, ha egy médiacég kétes módon pénzel egy olyan dokumentumfilmet, amelyben saját maguk is érintettek – aztán hogy, hogy nem, az elkészült film ártatlan áldozatként mutatja be őket. Pláne úgy, hogy a rivális dokumentumfilmben ez a rész meglehetősen más hangsúlyokat kapott.

Az ember, aki totál fejre állíthatta volna a koncertipart

Azonban a Hulu sem teljesen feddhetetlen a sztoriban. Ahogyan kezdett elmérgesedni a viszony a két rivális dokumentumfilm között, úgy estek ki a csontvázak a szekrényből. Az egyik oldal azzal támadott, hogy a Netflix filmjét a fesztiválból profitáló Jerry Media finanszírozta, a másik fél meg azzal, hogy a Hulu képes volt 250 ezer dollárt (70 millió forint) fizetni Billy McFarlandnek, hogy 8 órás interjút adjon a stábnak. Ez érthető módon komoly etikai problémákat vet fel, azonban tartalmilag nyilvánvaló, hogy a Hulu nemcsak biodíszletnek hívta a férfit, hanem végig nagyon keményen szembesítik a legdurvább hazugságaival. Ráadásul a Hulu szerint McFarland hazudott arról, mennyit kapott tőlük az interjúért, hogy később a Netflixet is lehúzhassa pénzzel.

A két doku alapján joggal merül fel a kérdés, hogy a férfinek szüksége van-e pszichiátriai kezelésre a mániákus hazudozásai és valóságérzékelési hiányosságai miatt, de azt nem lehet tőle elvitatni, hogy egészen zseniális érzékkel tapintott rá arra, hogyan lehet elszedni a gazdagok pénzét. Billy McFarland a 2010-es évek elején robbant be a tech- és pénzügyi világba a Magnesis-kártyával, amely gyakorlatilag egy felpimpelt tagsági kártya volt tehetős Y generációs nagyvárosiaknak. McFarland közel került a felső tízezerhez, C listás celebekkel és különböző befektetőkkel haverkodott, így sikerült elindítania a Fyre applikációt.

A Fyre-t eredetileg a koncertszervezés Überének szánták, vagyis egy olyan applikációnak, amely fölöslegessé teheti a koncertszervező és a koncertfellépő közötti közvetítőket. A terv szerint az appon keresztül rendelhettünk volna fellépőket, celebeket, legyen szó fesztiválokról, koncertekről vagy csak nagyon tehetős emberek szülinapi bulijairól. Ez gyakorlatilag kiküszöbölte volna az úgynevezett booking agentek vagy bookerek munkáját, legalábbis biztosan olyan helyzetet teremtett volna, amely újradefiniálja a bookolás fogalmát. Ilyen szempontból forradalmi lehetett volna a Fyre, de McFarland igazán nagyot akart dobni, és úgy akarta bevezetni a márkát a köztudatba, hogy megcsinálja minden idők legemlékezetesebb fesztiválját. Utóbbi tudjuk, hogy sikerült.

Megint a kisemberek szívnak

McFarland ugyan alapvetően gazdag gyerekek lehúzására szakosodott, és rengeteg embert átvert, meglopott, főleg a Netflix dokujából derül ki, hogy a pénz elvesztése egy mániákus hazudozó miatt a gazdagabbaknak maximum kellemetlenség, de a hierarchia legalján állóknak gyakorlatilag az életüket teszi tönkre. A Netflix-doku egyik legszívbemarkolóbb része, amikor megkeresik azt a bahamai nőt, akinek a fesztivál mellett volt étterme, és gyakorlatilag hetekig látta el a teljes stábot. Maryann Rolle természetesen sosem kapta meg a neki járó összeget, és végül az egész életében gyűjtögetett 50 ezer dollárból (14 millió forint) kellett mindenkit kifizetnie a környéken az elvégzett munkáért és minden másért. Közben a Hulu állítólag ennek a sokszorosát fizette ki McFarlandnek egy interjúért, McFarlandék meg még ennél is többet költöttek arra, hogy csinos influenszerek magukat fotózzák a pálmafák alatt. Sem a Hulu, sem McFarland, sem a milliomos influenszerek nem foglalkoztak azzal, hogy a helyiek életét tönkretette a buli. Hála istennek a dokumentumfilm óta valaki közösségi gyűjtést indított a neten a tönkrement étterem-tulajdonosnak, és a cikk írásának idején 175 ezer dollár, vagyis közel 50 millió forint gyűlt össze neki.

A fesztiválos átverésbe nemcsak a helyiek rokkantak bele, hanem mindenki, aki a végletetekig kitartott a projekt mellett, sőt, azok is, akiknek semmi közük nem volt hozzá, és New Yorkban fejlesztgették a Fyre applikációt. A fesztivál összes magas beosztású dolgozója azóta is perekkel és csőddel harcol, a helyiek pedig hiába dolgoztak tűző napon hetekig 16 órákat, soha nem fizette ki őket senki. A leginkább groteszk jelenet kétségtelenül McFarland egyik bizalmi emberéhez fűződik. A férfi elmeséli, hogy a fesztivál előtt nem sokkal azzal hívták fel, hogy meleg férfiként meg kell tennie egy óriási szívességet a csapatnak. Többkamionnyi Evian ásványvizet foglaltak le a vámosok, ezért megkérték a 25 éve a fesztiválszakmában dolgozó kollégájukat, hogy

A Hulu doksijából meg az derült ki, hogy McFarland le akarta fizetni a helyieket, hogy rabolják ki a vámosokat, akik lefoglalták a fesztivál merchandisingját, amiért elfelejtettek vámot fizetni.

Tanulság mindenkinek

A botrányos ügy tanulságai simán túlmutatnak a fesztiválszervezésen világán. McFarland például már a letartóztatása másnapján simán lerakta a 300 ezer dolláros óvadékot, majd szabadlábon  folytatta, amihez legjobban értett: embereket húzott csőbe. A netflixesek szereztek egy felvételt, amelyen látni, hogy az éppen szabadlábon levő srác a közhiedelemmel ellentétben nem a szülei pincéjében lakik, hanem egy menő belvárosi lakásban igyekszik újabb embereket lehúzni. A felvétel dokumentálja, hogy McFarland a Fyre Fesztiválra jegyet vásárló ifjú gazdagok emailcímeire kezdett el leveleket küldeni, hogy vásároljanak akciósan VIP-jegyeket a Grammyre vagy a Coachellára. Természetesen ez is átverés volt, de pár ezer dollárt megint hozott neki. (Billy McFarlandet tavaly októberben végül 6 év börtönbüntetésre ítélték, és ezután ténylegesen be is kellett vonulnia.)

A másik tanulság, hogy a fesztiválszervezés komoly munka, amit nem tud megcsinálni csak úgy magától valaki attól még, hogy állítása szerint elképesztően sok pénze van. Ha annyira könnyű lenne bahamai luxusfesztivált szervezni, akkor azt már megcsinálták volna igazi profik. A Fyre Fesztivál története rengeteget elmond a közösségi médián függő Z és Y generációról, a korosztályt kihasználó influenszerek felületességéről és könnyű megvásárolhatóságáról, a fesztiválipar komolyságáról és arról, hogy a világ összes pénze sem elég, ha a tudást csak ambícióval próbálja pótolni az ember.