Index Vakbarát Hírportál

Borzalmas állapotok között próbálnak a magyar zenészek

2019.03.10. 19:37

A korábban Cseh Tamás Programként működő Hangfoglaló Program kutatást végzett azzal kapcsolatban, hogy milyen a zenei próbatermek helyzete ma Magyarországon. A Recorderen megjelent felmérés egészen lehangoló állapotokat mutat be.

Csaknem 700 zenészt kérdeztek meg 2018 őszén arról, milyen helyen próbálnak, milyen az infrastruktúra, milyenek a bérleti körülmények. A válaszadók jellemzően 30 év alattiak voltak felsőfokú végzettséggel, főleg rockzenekarokból. A kutatásból kiderül, hogy a magyar próbatermek

  • kevesebb, mint kétharmadában van csak mosdó vagy fűtés,
  • a termek fele nem szellőzik rendesen,
  • minden negyedik próbateremnél lehet csak profi hangszigetelésről és hangrögzítő eszközökről beszélni,
  • és csak minden hetedik zenész tud stúdiókörülmények között próbálni.

Szintén érdekesség még, hogy a kérdőívet kitöltők fele saját bevallása szerint Budapesten próbál, közülük minden tizedik a XI. kerületben. Átlagosan havi 30 ezer forint egy próbaterem bérleti díja, de az esetek 60 százalékában erről semmilyen pénzügyi bizonylatot nem kapnak, és semmilyen szerződés sincs arról, hogy valakik hivatalosan is bérlik a termet.

A próbatermek nagy része továbbra is ipari területeken található, ezzel foglalkozó magáncégek pedig alig vannak az országban, illetve a megkérdezettek 20 százaléka konkrétan lakásban vagy lakóházban próbál. Ami ennél is lehangolóbb, hogy

az állami intézmények, mint az iskolák, egyetemek vagy művházak alig, 10%-nál is alacsonyabb arányban nyújtanak próbatermi lehetőséget a helyi zenészeknek.

Jól jelzi a haza próbatermi helyzetet, hogy a termek felszereltségét illetően egy ötös skálán a közel 700 megkérdezett 1,1-re értékelt, ami azt jelentheti, hogy még a minimális elvárásoknak sem felel meg a próbatermek túlnyomó többsége. Ez az arány egyébként vidéken csak egy picivel jobb, ott 1,8-ra értékeltek a zenészek.

A zenészek többsége ráadásul csóró, a megkérdezettek 52 százaléka hónapról hónapra dobja össze a bérleti díjat, nem tudják a zenekari bevételekből finanszírozni.

Bajnai Zsolt - vele készült interjúnk itt olvasható -, a Hangfoglaló Program vezetője szerint

a magyar könnyűzene rendkívül rossz és bizonytalan körülmények között, ugyanakkor a zenészek hatalmas elszántsága mellett marad életben, és hoz létre új dalokat, produkciókat. A program számára a legfontosabb tanulság, hogy meg kell találnunk annak a lehetőségét, miként tudunk a mai helyzeten változtatni, miként járulhatunk hozzá a magyar próbatermi kultúra megteremtéséhez.



Rovatok