„Amikor az Utópia lemezünk a befejezés stádiumában volt, és már nagyon szerettük volna bemutatni, megkerestük a Fővárosi Nagycirkusz akkori vezetőjét, Fekete Pétert, aki az általunk reméltnél is lelkesebben fogadta az ötletünket. A cirkusz épp akkor indult el abba az irányba, hogy a kisgyerekek után a nagyközönséget próbálja megszólítani, ehhez fantasztikus lehetőséget látott abban, hogy helyet adjon a mi koncertünknek” – idézi fel Pásztor Anna, az Anna and the Barbies frontembere, hogyan is indult az a folyamat, amely végén megszületett az Álmatlan című film – az együttes egyik dalának címét kölcsönvéve –, amit online először az Indexen láthatnak.

Hogy miért pont cirkusz? „Mindig volt bennem egyfajta vágyódás arra, hogy ne csak zenéljünk, hanem egy összművészeti produkciót valósíthassunk meg, és arra is, hogy olyan helyeken lépjünk fel, amelyek látszólag nem a rockzenéhez illőek – ilyen volt az elhagyott raktárépület a Közvágóhídon. Régi álmom volt a cirkusz is, mert bár sokféle művészeti ágba belekóstoltunk korábban, film, tánc, a cirkuszművészet kimaradt.” A zenekar kezdetben ódzkodva fogadta az ötletet, „de ha megy is a szűkölés, elviselik, hogy rájuk kényszerítem az ilyen ötleteimet. De a végén nagyon élvezték, amit csináltunk, egy bohém előadásba torkollt az egész”. 

Nemcsak a zenekar, hanem a közönség is szerette, végül dupla teltházas koncertet adtak a cirkuszban 2016 novemberében, ami – részben Szabó K. Istvánnak köszönhetően, aki a fellépés művészeti vezetője és rendezője – több volt, mint koncert, keveredett a zene a cirkuszművészettel, tánccal, filmmel és képzőművészettel, és persze volt elefánt is. „Mondjuk az elefánt, aminek a hátára felültünk volna, nem volt túl ismerős rock 'n' roll koncerten, úgyhogy ahogy nyugtalankodott, egy alacsony vaspárkányon majdnem szétloccsant a fejem. Így végül egy elefántdublőrt kellett használnunk”.

Azt már a kezdetektől eldöntötték, hogy a produkcióból film is készül. Tizenhat kamera dolgozott, hogy mindent felvegyen, „a rendezőt, Porkoláb Norbertet nem ismertem korábbról, az első beszélgetésünk annyiból állt, hogy azt mondtam neki: »Próbálj nem útban lenni«”. A végén viszont Anna azt érezte, hogy a filmesek tökéletesen megértették őket, még inkább ráéreztek a zenekarra.

Tökéletes filmvilágot alkottak, összhangban azzal, amit a színpadon tizenöt éve csinálunk, minden apró rejtett mozdulatot, rezdülést csodálatosan fogtak meg.

Amikor az első snitteket meglátták a felvételből – a 7 lépés című dalból –, tudták, hogy ebből egy nagyon sajátos hangulatú filmet lehet készíteni. „A Lehel tér mellett ültünk le Porkolábbal, Tanca Norbert producerrel és Dénes Adéllal, a menedzseremmel, három órán át agyaltunk, hogyan lehet saját kategóriájából kirobbantani a filmet.”

Akkor született meg az ötlet, hogy Anna egy belső monológja legyen a vezérfonal, „beültem egy kis stúdióba, és elkezdtem beszélni, egyórás monológot mondtam el, ez lett végül a film alapja”. A cirkuszi előadáson készített felvételek mellett a bányatótól a fürdőkádig összesen nyolc külső helyszínen forgattak, mindezt egyetlen nap alatt, „hajnal ötkor kezdtünk, és valamikor éjfél körül végeztünk”, valamint készültek interjúk is a filmhez.

A végeredmény? „Egy gyomorba markolóan őszinte és nyers film”, ami számos díjat kapott a 2017. őszi megjelenése óta, a Los Angeles-i Cinefest fesztiválon a Legjobb dokumentumfilmre jelölték, elnyerte a Legjobb plakát díjat, a Savaria Nemzetközi Filmszemle Legjobb dokumentumfim díját kapta, egy kalkuttai kultfilmes fesztiválon három díjat szerzett. Emellett a hazai mozikat is megjárta, hónapokon keresztül teltházas vetítései voltak.

Most a zenekar 15. születésnapja alkalmából döntöttek úgy, hogy a különleges koncertek – áprilisban az Akváriumban lépnek fel, júniusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Heureka Pop Orchestrával kiegészülve Kis-éji Rock and Roll fantázianevű koncertjük lesz –, és további meglepetések mellett az Álmatlant is elérhetővé teszik online mindenki számára.