Index Vakbarát Hírportál

Tiszta lap Curtisszel: viszlát drogok, helló apaság

2019.03.23. 10:41
Pénteken este az Exatlon után a TV2 is bemutatta a saját készítésű, definíciójuk szerint közvetlen hangvételű dokumentumfilmet arról, hogyan is élte meg az első tiszta heteket Széki Attila, azaz Curtis, aki év elején vonult el elvonóra egy igen mozgalmas fél évet követően.

A Tiszta lappal beharangozója szerint a csatorna 

fontosnak érezte, hogy az ő példáján keresztül felhívja a figyelmet azokra, akik hasonló problémákkal küzdenek. Curtisnek a korábbi műsoraink kapcsán is bizalmat szavaztunk. Látva, hogy a gyógyulás útjára lépett, szerettünk volna neki lehetőséget adni arra, hogy minden eddiginél őszintébben nyilatkozzon az elmúlt idők történéseiről.

Az egyórás műsor ismertetőjében az is szerepelt, hogy egy "nem mindennapi titokról is lerántják majd a leplet", de ezt félig azért a Blikk már megtette helyettük. A világunkat megrengető reveláció elmaradt, ahogyan nagyon megrázó jelenetek sem voltak, már a negatív értelemben. Egy komolyabb terjedelmű interjú született egy ismert emberrel, akinek az elmúlt pár hónapban elég jól dokumentált volt az élete, és aki eddig nem beszélt róla ilyen formátumban, főleg nem úgy, hogy most be tudtak hozni egy teljesen más, szintén bulvárkompatibilis, de mindenképpen pozitív narratívát azzal, hogy főhősünk nemcsak új életet kezd, hanem egy új élet érkezik a családjába.

Úton haza  

A Tiszta lap azzal indul, hogy Curtist bátyja, Széki Csaba február közepén elhozza a leszoktató kúráról, ami kicsivel több mint egy hónapig tartott. Voltak szép drónfelvételek és egy hosszú beszélgetés az autóban, amiből kiderült, hogy

  • Curtisnek az első öt napban az elvonás miatt rémálmai voltak;
  • ahogy ezek elmúltak, azonnal írni kezdett, és már 62 új dalt írt;
  • a kúra alatt fizikai munkát is kellett végeznie;
  • kiderültek kik az igazi barátai;
  • édesanyját kicsit megviselték a történtek, de a családja mindenben támogatja őt, mert szeretnék visszakapni a régi Attilát, akinek persze elsősorban csak maga miatt kell erősnek lennie.

 Újra otthon

Curtist bátyja egy kölyökpezsgővel indította útjára, mielőtt hazatért volna menyasszonyához abba a lakásba, amit akkor látott utoljára, amikor még csak a falak álltak.

  • Kapcsolatuk 2017 májusában kezdődött, nagy szerelemnek indult, de aztán gyorsan megváltoztak a dolgok, és csak később jött rá, hogy ennek mi az oka, miért marad magára napokra. 
  • Krisztina még akkor esett teherbe, amikor "nehéz időket éltek", és nem is merte Curtisnek elmondani, hogy apa lesz, mert félt, hiába ígéri meg, hogy leáll, de nem fogja magát ehhez tartani, amikor azonban eldöntötte, részt vesz a kúrán, úgy döntött, nem titkolózik tovább.
  • A kúra legelején sem hitte el, hogy Curtis kitart, félt, hogy az első öt napban felhívja, de miután az első tíz nap után beszéltek, megnyugodott. 
  • Mindketten tudják, hogy Majka csak jót akart, és lehet, hogy nem ezt a módját kellett volna választania annak, hogy a "nyulat kiugrassza a bokorból", de hálásak, hogy megtette, mert ez is kellett ahhoz, hogy Curtis elvonóra menjen.
  • Curtis elismerte, hogy zenésztársát (ahogyan menyasszonyát is), többször átverte, de köszöni neki, amit tett, és mindenképpen beszélni akar vele, na nem a karrier miatt, hanem azért, mert barátok. 

A család

Curtis és menyasszonya ellátogatott a rapper édesanyjához is, majd egy "babamoziba", hogy kiderítsék, születendő gyermekük fiú lesz vagy lány. 

  • Széki Attila édesapját korán elveszítette, és a testvérei közül ő volt a legelevenebb. 
  • Mivel ő volt a legkisebb, nagyon szoros kapcsolata volt, vagyis van édesanyjával.
  • Ugyan menyasszonya (és édesanyja) arra tippelt, hogy lányuk lesz, Curtis kívánsága teljesült, vagyis első gyermekük fiú lesz, akit majd lehet meccsre vinni, akivel lehet majd focizni, szemben egy lánnyal ugye. Persze a lényeg nekik is az volt, hogy a baba egészséges legyen.
  • Ugyan többször is elhangzott, az a fontos, hogy Curtis maga miatt változtasson régi rossz szokásain, az ultrahangvizsgálat után megjegyezte, amiatt érte meg vállalni, mert menyasszonyát boldognak látja. 

A shownak mennie kell tovább

A zárójelenetekben azt láthatjuk, ahogyan Curtis a szűk családjával megérkezik a leszoktató kúra utáni első fellépésre, ahol - és ez már nem spoiler - lelkesen fogadták. És az sem titok, hogy a visszatérés után volt egy kis gáz két másik koncerttel, de nem amiatt, mert a rapper visszaesett volna. Ebben a szekcióban megtudhattuk:

  • Ha valaki fent volt, akkor nehéz megélni azt, ha lent van.
  • Nem volt könnyű gyerekkora, testvérei cipőjét hordta, de amikor már befutott, és megkereste egy cipőmárka, hogy fizet neki azért, hogy az ő termékeit hordja, akkor rájött, mennyire bejött neki az élet, úgy érezte, hogy mindent megtehet, rá nem vonatkoznak a szabályok.
  • Amióta bevonult, majd hazatért, azóta nem iszik alkoholt sem.

Ugyan az első koncerten a Majkával és BLR-rel közös nagy slágerükkel, a Belehalokkal indított, aki azt várta, hogy a két rapper legalább a műsor végén leül egymással beszélni, és megegyeznek abban, hogy hamarosan újra együtt zenélnek, annak csalódnia kell, ez nem történt meg. Talán majd egyszer. 

És aki azt várta, hogy valódi képet kap arról, milyen nehéz kijönni egy drogfüggőségből, esetleg valami reflexiót remélt arra, hogy a Curtis által választott módszerrel kapcsolatban komoly kérdések merültek fel, annak természetesen csalódnia kellett. Ez nem az a műfaj.

Lesz folytatása a Tiszta lapnak?

  • 874
    Igen, Curtis és a családja kap egy saját valóságshowt.
  • 503
    Nem, ez tényleg egy egyórás dokumentumfilm volt.
  • 140
    Igen, de csak egy-két rész.


Rovatok