Index Vakbarát Hírportál

Enrique Iglesias szerzőtársa cáfolja Jolly plágiumvádját

2019.05.17. 09:53

"Többfelől hallottunk a plágiumvádról, bár hivatalosan nem keresett fel minket sem Jolly, sem a jogi képviselője" – közölte a menedzsere útján a Borssal a norvég Matoma, akit Enrique Iglesiasszal együtt nemrég plágiummal vádolt meg a magyar Jolly Sandro.

Bár Jolly,  azaz Tarcsi Zoltán, korábban azzal fenyegetőzött, hogy hamarosan jogi útra tereli az ügyet, a norvég előadó ügyvédje, Andrew Jackson a lappal most azt közölte, tudomása szerint Jolly még semmilyen jogi lépést nem tett.

Matomáék ráadásul fordítottak a kockán: Jolly eddig azzal érvelt, hogy a Bűbáj és csáberő című száma már 2017-ben megjelent, míg a szerinte azt koppintó I Don't Dance (Without You) csak a következő évben jött ki.

A menedzser azonban azt állítja, hogy Matoma, Iglesias és a társszerzők 2016. december 4. és 7. között, egy háromnapos stúdiózás alatt, írták meg és vették fel a számot Miamiban.

Jackson a leveléhez csatolt képernyőfotóval igazolta ezt, amely szerint a dal demóváltozata, vagyis maga a fájl, 2016. december 7-én, reggel 8 óra 54 perckor született meg. "Mivel Jolly dala 2017-ben jelent meg, ezért úgy gondoljuk, hogy az állítás alaptalan" – tette hozzá a menedzser.

Jolly közben még mindig ott van leragadva, hogy a YouTube-on nincs nyoma annak, hogy Iglesias és Matoma száma 2016-os lenne. "A Bűbáj és csáberő is 2016-ban készült, és már abban az évben kijött egy kisebb, másfél perces bemutatóanyag, és csak a hivatalos videoklip jelent meg 2017 áprilisában. Úgy tűnik, az egyre kiélezettebb vita csak jogi síkon dőlhet el" – mondta a lapnak.

A magyar előadó arról is beszélt, hogy egy szerzői jogi testülethez fordultak az üggyel, amely harminc napot kért, így jelenleg az ő állásfoglalásukra várnak, attól függ majd a következő lépésük. "Nem hiszem, hogy ebből probléma lesz, meg fogunk állapodni" – nyilatkozta múlt héten.

Jolly már korábban (a Mokkában) elmondta: megtiszteltetésnek érzi, hogy Iglesiasék az ő dalát dolgozták fel, ezért nemcsak a pénz motiválja az ügyben, hanem hogy az ő neve is ott legyen a sláger szerzői között, ami – úgy érzi – újabb kapukat nyithat meg a karrierjében.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok