Negyedszázad után végre méltó helyen tudják megrendezni a Volt Fesztivált, lelkendeztek a szervezők, amikor áttették egy új helyszínre, az előző szomszédságába az idén a Slipknottal, a Papa Roachcsal, Slashsel, a Black Eyed Peasszel, a Cypress Hillel és a Parov Stelarral támadó fesztivált. A beruházás egymilliárd forintba került, de a költségek nagy része nem látható: ez nem számonkérés, csak arról van szó, hogy leginkább olyan beruházásokról van szó, mint a közművesítés és a csatornarendszerek kialakítása, nem valami őrületes ráncfelvarrásra vagy a Sopronba költöztetett, még tutibb Tomorrowlandre költöttek ennyit.

Olyan nagy különbségek nem is tűnnek fel, már persze a földrajzi helyszínen kívül: tény, hogy festőibb környezetet kapott a fesztivál, ráadásul a központi részen, a nagyobb színpadok közötti téren akad némi fű is a por és a száraz föld helyett (amiből azért így is van elég, de legalább nem középen). Azt a hibát azonban nem sikerült orvosolni, hogy egy tetszőleges ponton megállva ne legalább három helyről szólna a fülünkbe valami: a hozzánk legközelebb eső két színpad fellépője olvad össze valamelyik egyéb helyszínen idióta és értelmetlen módon, feleslegesen üvöltő zenével; egyféle hang csak akkor van, ha közel állunk a színpadhoz, és a hangerő elnyomja a többit.

Ami viszont a legfeltűnőbb a fesztiválon ebben a diszkréten gatyarohasztó negyven fokban, hogy

legfeljebb csak egy-két, szerencsésebb fekvésű kajás vagy italos pultnál, de a legtöbb pad vagy fakanapé is a tűző napra van kitéve, a Nagyszínpaddal szembeni ágyak fölötti leplek legfeljebb délben takarhatják el pont az ágyon fekvőket, de mivel akkor amúgy is negyvenöt fok van, ezzel nem sokra mennek haldoklás közben. Szóval aki kijön, az mindenképp hozzon valami fejfedőt, ha már arra nem számíthat, hogy bárhol is megóvják a brutálisan tűző naptól.

Enni viszont cserébe elfogadható áron lehet, már persze ahhoz képest, hogy az ország egyik legnagyobb fesztiváljáról van szó: kétezer forintból simán jóllakhat az is, aki nem a kismadár-menühöz szokott hozzá a diétás kajarendelőnél. Ennyibe került egy gyros-tál (pitában már 1300-ért is lehet kapni), de 1500 forint körül más kiadós ételeket is árulnak, kétezer forintért már körettel, szóval nagyjából azokkal az árakkal számolni, amit Budapest belvárosában megszokott az ember a street foodosoknál. Vannak különlegességek is, mint az 1500 forint körüli spéci sós palacsinták (bolognais, chili con carnés és a többi), de inkább a bulinegyedből megszokott márkák vannak kint. Az ital még olcsóbb is, mint egy rosszabb helyen a bulinegyedben: a sör 640, az ásványvíz 450, a cola 490, a kis fröccs 570, a nagy 1040. Mindehhez itt is repohár jár, ami egyszeri 450 forintos kiadás, de nem kötelező hazavinni a szállásra, kuponért cserélik, de a pénzt vissza ne várja senki. Fizetni meg a szigetes fesztiválokhoz hasonlóan lehet: fesztiválkarszalaggal, paypassos kártyával és most már Apple Pay-jel telefonnal is.

És ha már a külcsín miatt szóba került a Tomorrowland, vagy mondhatnánk a Burning Mant is, na az az extrém látvány, ami az ilyen fesztiválokat jellemzi, az a Volton a szponzoráció. Sőt, itt a jópofaság is a szponzoráció, az ivás is a szponzoráció, talán a cipőmön a por az egyetlen, ami nem a szponzorációból jön: húsz másodperc alatt annyi termékelhelyezés jön szembe az emberrel, amihez képest a New York-i Times Square híres neonreklámos látképe csak bután pislogó nebuló a kisiskolában. Csipszreklámnak öltözött, a fején hatalmas plüss fejet viselő ember integet bárgyún, vagy ki tudja, hogyan, mivel a feje nem látszik, miközben a csipszmárka vidámparki attrakcióin lehet ugrabugrálni, a kólacég műhavat szór a karácsonyfákra a szelfifal előtt, egész zenei színpadok néznek ki úgy, mintha valami félresikerült kísérleten a szórakozott tudós gigantikusra nagyította volna a Tescóban az ingyenes kóstolópultot, csak az a különbség, hogy itt még kóstoló sincs. Szóval fél óra a fesztiválon kihozza az emberből a Marx-kötetekkel hadonászó kommunista forradalmárt.

Ami különösen azért vicces, mert 

A rendszerváltás emlékévének szentelt Liget nevű csillező hely, ahol ezt a bizonyos csillezést kettéfűrészelt Trabantokban elhelyezett kanapékon lehet foganatosítani, még kimondottan visszafogott, Helmut Kohltól és Németh Miklóstól szerepel itt két idézet, nem pedig, hát kit is mondjak, valaki mástól. Aztán picit odébb már elmúlik ez a visszafogottság, a rendszerváltás folyamatát ismertető információs táblákon több idézet is szerepel Magyarország jelenlegi miniszterelnökétől, néha diszkréten nagyobb betűvel szedve mindenki másénál, és hát mi tagadás, kicsit központibb helyen is szerepelnek a mondatai. Mellette feltűnően sok a narancssárga szín, a narancssárga háttér, a narancssárga kiemelés, de a legjobb mégiscsak az, amikor a rendszerváltás előtti tüntetésen a transzparensek ezeken a képeken mind narancssárgák, gondolom, mert úgy esztétikusabb, mi másért. De ez igazából tök mindegy, mert amíg ott voltam, egyetlen élő ember sem nézett még csak a tablók felé sem, ami azért elég érthető, ki a franc várja, hogy a bulizók történelmi tablókat nézegessenek Ganxsta Zolee és a Papa Roach koncertje között?

De ha itt nem is garantált a siker, azért megvan a kivédhetetlen csodafegyver a népnevelésre:

Ugyanis amíg nincs műsor, tízperces időközönként leadják a Nagyszínpadon lévő kivetítőn, üvöltő hangerővel azt a „társadalmi célú hirdetést”, amely elvileg a rendszerváltásról szól, és amelyben archív felvételeket mutatnak az ifjú Orbán Viktorról, aki a videó sugalmazása szerint egymaga űzte ki az oroszokat az országból. 

Na erre azért már felfigyel a nép. Ezt nem übereli a csipszember integetése sem.

(Borítókép: Szekeres Máté / Index)