Index Vakbarát Hírportál

Elstartolt a Balaton Sound

VT Balaton Sound-84
2019.07.04. 13:10

Elstartolt a Balaton Sound, mi pedig megnéztük a helyszínen, hogy miben más a fesztivál, mint eddig, milyenek az árak, vannak-e új helyszínek, meg úgy általában mire készüljön az, aki egy vagy több napra bevenné Zamárdit a fesztivál miatt.

Jegyek

Egyelőre egyik napra sincsen hivatalosan telt ház, így 22 ezer forintért bármelyik napra lehet venni belépőt, de vannak 3, 4 és 5 napos bérletek is különböző árkategóriákban, ahogy mindezeknek meg lehet vásárolni a VIP különkiadását, ami egy napra 46 ezer forintba kerül, de egy ötnapos VIP-bérletét már 102 ezret is elkérnek. Arra is van lehetőség, hogy valaki a helyszínen váltsa simáról VIP-re a jegyét plusz 22 ezer forintért.

Helyszínek

Az idei Balaton Sound helyszínek szempontjából legnagyobb húzása, hogy a nagyszínpaddal szembeni VIP-részen kívül felhúztak még másik kettőt, illetve van már külön VIP-strand is. A nagyszínpad idén is úgy néz ki mint tavaly, szóval maradt a felfújható, kicsit steampunkos dekoráció, ami kifejezetten impozáns. Ami még ennél is százszor jobban néz ki, az a régebben Jägermeister Arénaként ismert Elrow, ami a legmenőbb nyugat-európai bulik helyszínére emlékeztet a különleges dekorációval, ráadásul az ehhez épített VIP-rész még ennél is izgalmasabb a dzsungeles koncepcióval. De az idei VIP-túltengésről majd külön is írunk.

Érdekesség még, hogy van külön színpada a belgáknak, valószínűleg azért, mert olyan mennyiségben érkeznek évek óta belgák a fesztiválra, hogy a Sziget holland dominanciájához hasonlóan ideje volt saját színpadot adni nekik. Mindent elmond, hogy a fesztivál első napján kora délután már tömegek voltak a belga színpadnál. A Volton nagy botrányt kavart '89-es tematika itt is kapott egy külön helyszínt, de a 89/90 - 30 éve szabadon elnevezésű helyszín semmi más, mint egy kiszuperált Trabant voltos rendszámtáblával. Egyébként ugyanitt felállítottak egy homokszobrot Avicii emlékére, aki a Soundon is játszott. Szintén klassz megoldás, hogy három részre, fehér, vörös és arany szekcióra osztották a strandokat a fesztiválon.

Közlekedés

Autóval nincs túl sok értelme a 7-esnél beljebbi utcákkal próbálkozni, mert azoknak a nagy részét lezárták a forgalom elől. Így aki parkolni akar, az a vonatállomásnál akkor sem fog beljebb találni helyet, ha kicsit tovább megy Szántód felé. Ha valaki Zamárdiból taxival utazna haza, az arra készüljön, hogy Siófok 6000, Zamárdin belül 2500-3500, Szántódra pedig 3500-4500 forint egy fuvar. Egyébként Pestről shuttlebuszok is indulnak a Soundra, egy oda-vissza út 8990-ből jön ki, illetve a környező településekről is mennek járatok.

Ital

A környezettudatosság jegyében repoharak vannak, de kissé túlbonyolított rendszerben. A lényeg, hogy 450 forintba kerül a repohár (aminél drágábbal Magyarországon még nem találkoztunk), amit ha visszaváltunk, kapunk egy tokent, amiért - és itt jön a lényeg - másnap kapunk egy másik repoharat. Magyarul 450 forintért mindenkinek meg kell vennie a maga repoharát, ami majd akár haza is vihet. A repohár mellett van lebomló szívószál is. Érdekesség még, hogy fizetni paypassos bankkártya mellett a jegyünkkel is tudunk, ezt a feltöltőállomásoknál vagy az applikáción keresztül lehet tölteni, de minden feltöltés 250 forintba kerül.

És akkor az italárak. Egy korsó (és ez 5 dl, nem 4) csapolt Dreher 750 forintba kerül, a fél literes üdítők 490 és 550 között vannak, 1 dl bor például fröccshöz pedig 470. A long drinkek 2000-2300 között mozognak, a csapolt cider 1100, a rövidek pedig 1400 körül vannak. Egy (műanyag) üveg ásványvíz pedig 490-be kerül.

Időjárás

Vasárnapig 27-32 fok lesz átlagban, estére hűvösebbé, felhőssé válhat az idő, vasárnap pedig az előrejelzések szerint nagy vihar és eső várható. Este a hőmérséklet nem megy 15 fok alá, a Balaton vize pedig stabilan 25-26 fokos. Szóval vasárnapig kifejezetten kellemes, nyári, igazi strandidő lesz Zamárdiban, de vasárnap érkezik a hidegfront, amire érdemes mindenkinek felkészülni.

Egyéb

  • Gyúrni természetesen idén is lehet, de nincs úgy kirakva a partra vagy az emberek szeme elé, mint korábban
  • Egy tucat sportolási lehetőség akad strandröpitől, teqballon át különböző vízisportokig.
  • A nagyszínpadon az ígéretekkel ellentétben nem adták le a '89-es Orbán-videót, ami a Volton ment.
  • A fesztiválon belül van külön gyógyszertár, dohánybolt és Aldi is.
  • A Dreher Aréna sokkal szellősebb (bár ez már lehet, tavaly is így volt)
  • Idén is van egy csomó különleges boat party külföldi fellépőkkel, ahogy üzemel az óriáskerék is.
  • A fesztivál applikációján keresztül már van segélyhívó funkció, illetve több olyan Safety First pont, ahol segítséget lehet kérni, ha szükség van rá. 
  • A nagyszínpadon nincsenek warmup DJ-k, ezért már egészen korán elégedetlenkedtek az emberek a környéken.


Rovatok