Index Vakbarát Hírportál

Meghalt egy idős férfi a Slipknot egyik koncertjén

2019.08.15. 10:53

A Slipknot metálegyüttes koncertje közben a földre esett, majd meghalt egy 62 éves férfi az Illinois állambeli Tinly Parkban, a Hollywood Casino Amphitheatre-ben, még vasárnap este - írja a Patch.com.

Richard Valadez halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, a boncoláskor remélik kideríteni - írja a lap a helyi kórház közlésére hivatkozva. A kórház ugyanakkor a halál körülményeiről sem tudott tájékoztatást adni, mondván, egy magáncég intézte a biztonsági szolgálatot.

A lapnak nyilatkozó szemtanúk azt mondták, a férfi élvezte a koncertet, részt vett a pogóban is, de egyszer talán túl erősen találta el valaki, amitől a földre esett és rohama lett. A körülötte állók próbáltak neki segíteni, és segítséget hívtak, de a szemtanúk azt állítják, legalább negyed óra eltelt, mire a biztonsági szolgálat egyik tagja odaért. Addig ketten is szívmasszázzsal próbálták újraéleszteni.

A Slipknot egyébként néhány hete épp azzal került be a hírekbe, hogy amikor túl durvává vált a pogó, az énekes Corey Taylor megállította a koncertet, és felszólította a közönséget, hogy vigyázzanak jobban egymásra, ne sérüljön meg senki.

Az együttes 2020-ban Magyarországon is fellép. Legutolsó, a Volt Fesztiválon adott magyar koncertjükről itt írtunk:

A Volton Corey Taylorral is készítettünk interjút:

Ne maradjon le semmiről!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok