Index Vakbarát Hírportál

Eminemmel elbeszélgetett az amerikai titkosszolgálat a Trump-ellenes szövegei miatt

2019.10.24. 20:03 Módosítva: 2019.10.24. 22:05

Marshall Matters, azaz Eminem 2018 augusztusában bejelentette Kamikaze című albumát, mindössze 8 hónappal azután, hogy kiadta az azt megelőző Revival lemezét. A The Ringer című száma hamar heves indulatokat váltott ki a közösségi média felületein, ugyanis a szövegben arra utal Eminem, hogy a titkosszolgálat emberei felkeresték a Donald Trump amerikai elnök egyik legvadabb kritikusaként ismert rappert. 

A szöveg megjelenésének idején a Time magazin újságírója elküldte kérdéseit a titkosszolgálatnak, akik sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták a szöveg tartalmát, viszont megjegyezték, hogy minden olyan fenyegetést kivizsgálnak, ami az elnököt éri.

Buzzfeed online lap ezután közérdekű adatigénylést nyújtott be, hogy megtudják az igazat Eminem és a titkosszolgálat közötti találkozóval kapcsolatban. 

A héten egy 40 oldalas dokumentumot kaptak, ami bizonyítja, hogy valóban megtörtént a találkozó. Eszerint egy aggódó polgár jelentette a Framed című dal szövegét megjelenésének napján, ugyanis ezekben a rapper az elnök lányának, Ivanka Trumpnak megöléséről rappel, valamint az elnököt is támadja. Mint kiderült, az aggódó polgár a TMZ lap egyik munkatársa volt, aki azzal kereste meg a titkosszolgálatot, hogy a szöveget kommentálják, ez indíthatta be a nyomozást. Az iratokban szerepel, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy a rapper fenyegetően beszél az amerikai elnökről. 

A nyomozók lefolytattak egy háttérvizsgálatot, amit követően találkozót beszéltek meg a rapper ügyvédein keresztül 2017. december 20-án. Végül 2018. január 16-án kérdezték Eminemet az ügyvédei jelenlétében. 

Az interjú után két nappal kiértékelték a beszélgetés során elhangzottakat, és az a döntés született, hogy nem terjesztik fel az ügyet szövetségi ügyészhez.



Rovatok