Index Vakbarát Hírportál

Magyarországtól is elbúcsúzik a Kiss

2019.11.05. 09:55

A jelek szerint Budapestet is érinteni fogja a Kiss együttes utolsó, End of the Road névre keresztelt világturnéja. A magyar származású Gene Simmons zenekara 2020. július 16-án, egy csütörtöki napon lép majd fel utoljára Magyarországon.

A Kiss ezzel a koncerttel váltja majd valóra Simmons nemrégi ígéretét, a legendás frontember ugyanis augusztusban a Magyar Nemzetnek adott interjút (ráadásul magyarul!), amelyben arról beszélt, hogy nagyon szeretné, ha a zenekar búcsúturnéja Magyarországot is érintené.

"Nem tudjuk pontosan, mikor, de ki nem hagynánk Magyarországot a sorból. (...) Különben jól emlékszem az első ottani koncertünkre, a Kisstadionban volt. Amikor koncert közben megszólaltam magyarul a színpadon, a közönség egyszerűen lefagyott, nem hitték el, amit hallanak" – mondta akkor.

Az Ultimate Classic Rock szerint a Kiss 75 állomásos búcsúturnéja 2020 februárjától októberig fog tartani, majd a zenekar a budapesti koncert után egy évvel, 2021. július 17-én, a szülővárosában, New Yorkban adja majd pályája legutolsó koncertjét.

A Kiss a turné során beutazza Észak- és Dél-Amerikát, valamint Európát is. A budapesti koncert előtti este Simmons zenekara a lengyelországi Gliwicében fog játszani, majd tőlünk Szófiába, onnan pedig Genfbe és a dél-afrikai Johannesburgba megy tovább.

A búcsúturné azonban nem jelenti az együttes végét. "A Kiss folytatja, csak nem koncertezünk" – mondta korábban a 70 éves Simmons.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok