Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Medgyesi Ferenc „Pite”, a Hiperkarma menedzsere

2019.12.10. 15:52

42 éves korában meghalt Medgyesi Ferenc, azaz Pite, a Hiperkarma menedzsere, közölte kedden Facebook-oldalán a zenekar.

"Köszönünk mindent! Már most hiányzol. Könnyű szél visz tovább... utadon" – mindössze ennyi szerepel a Hiperkarma bejegyzésében.

Medgyesi Ferenc emellett több zenekarban is játszott, például Bérczesi Róbert Hiperkarma előtti zenekarában, a BlaBlában is, a csapat egyik basszusgitárosa volt.

Medgyesi ezen kívül Bérczesivel közösen jegyzi a Hiperkarma Jószerencsét című dalát, amelynek videója épp a múlt hónapban debütált. A szám klipjében is együtt szerepelnek.

Medgyesi Ferenc aztán így mesélt a dal születéséről:

Robival mindketten Komlón, a Mecsekben voltunk kamaszok, együtt éltük át azt az életszakaszt, amikor a szerelem leginkább képes elhitetni az emberrel, hogy 'na most éljük a hőskorod'. Mivel a Road Movie projektbe való meghívás nagyon megtisztelő felkérés volt és a dal is odaállt mellé, így nekiálltunk dolgozni. Óriási szerencse, hogy ez idő tájt pont egy megoldhatatlannak tűnő párkapcsolati válságban voltam, ami akkor már sokadszorra is nagyon megviselt, így viszonylag hamar ráéreztem, hogyan kéne megszólalnia a dalnak

– mondta a Bérczesivel közös szerzeményről. "Lényegében írtunk egy dalt a kamaszkorunkhoz" – tette hozzá.

2017-ben a Tilos Rádió Kolorlokál című műsorban készült vele hosszú interjú.

(via MusicPress)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok