Index Vakbarát Hírportál

Civil ruhás rendőröknek próbált meg kábítószert eladni

2020.01.20. 14:04

A Fejér Megyei Főügyészség vádat emelt egy spanyol nő ellen, aki a tavalyi Ozora fesztiválon jelentős mennyiségű kábítószerrel próbált kereskedni.

A főügyészség hétfői közleménye szerint a nő július 30-án este lépett oda a civil ruhában szolgálatot teljesítő rendőrökhöz a fesztiválon, majd angolul arról kérdezte őket, nem érdekli-e őket valamilyen kábítószer. Ezután tablettákat kezdett el mutogatni, és előadta, hogy Belgiumból, illetve Hollandiából származó jó minőségű kábítószereket szeretne eladni, még az árakat is megjelölte.

A hétfő közlemény szerint a spanyol nőt ezután a rendőrök előállították, az átvizsgálása közben pedig különböző tablettákat és folyadékokat, valamint 185 euró és 17 ezer forint készpénzt találtak nála. A főügyészség a vádlottal szemben jelentős mennyiségű kábítószerrel való kereskedelem miatt fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a bűnügyi felügyelet alatt álló nővel szemben.



Rovatok