Index Vakbarát Hírportál

Fiatalkorúakkal való szexuális kapcsolattal vádolják a Ministry gitárosát

2020.01.21. 09:00

Két nő vádolta meg azzal Sin Quirint, a Ministry nevű indusztriális metálegyüttes gitárosát, hogy a kétezres évek elején szexuális kapcsolatot létesített velük annak ellenére, hogy tudta, csak 15 és 16 évesek - írja az NME.

Az egyik vádló, Kelly Longoria azt állítja, akkor találkozott Quirinnel, amikor a gitáros korábbi zenekara, a Society 1 koncertet adott, és bár aznap még nem volt köztük szexuális kapcsolat, ez hamarosan kialakult, noha ő még csak 15 éves volt. A San Antonio-i rendőrségnek adott 2017-es nyilatkozata szerint mindez valamikor 2002 decembere és 2003 áprilisa között történt: akkor "nagyjából kétszer" találkoztak egymással, majd később "barát-barátnő típusú" kapcsolatot folytattak, Longoria nagykorúságának elérése után is. Longoria nem tudta megmondani, összesen hány alkalommal közösültek ez idő alatt.

A kapcsolatuk a nő 21 vagy 22 éves korában ért véget. A rendőrségi jelentés idéz Quirin egy exbarátnőjének írt emailjéből is, amelyben a zenész elismeri, hogy egy fiatalkorúval van kapcsolata.

Quirin azt állítja, nem volt szexuális kapcsolata Longoriával, de 2002-ban valóban kommunikáltak egymással, és egyszer az együttes vendégeként jött el a koncertjükre.

A jelentésben szerepel egy másik, Brooke nevű nő is, aki azt állítja, 16 éves korában létesített szexuális kapcsolatot Quirinnel, noha "egyértelművé tette", hogy még fiatalkorú. Mindez akkor történt, amikor a Society 1 koncertje után meghívta az együttest a tacomai, Washington állambeli házukba, mert a szülei épp városon kívül voltak. Ezen és a következő estén is közösült a gitárossal.

Quirin ügyvédje azt mondja: a gitárosnak nincs emléke ilyesmiről.

Az ügyvéd azt is hozzátette: a Ministry énekesének nincs tudomása sem Quirin, sem az együttes más tagjának hasonló bűncselekményéről.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok