A Hatos, azaz Shawn Crahan, a bohócmaszkos, ötvenéves perkás a Slipknot egyik agya, egyben egyetlen megmaradt alapító tagja, állandó dalszerzője, kreatív motorja, a klipek rendezője, a médiás tartalmai kurátora. Ha annak idején nem hallgat az ösztöneire, és nem hozza be a nemcsak üvölteni és hörögni, hanem énekelni is képes Corey Taylort a zenekarba, ma talán nem lenne Slipknot. Megmaradt vidéki fiúnak, az iowai Des Moines-ban van háza, a külsőségek, a rocksztárság nem érdekli, a technológiai fejlődéstől a töke kivan, és ha hinni lehet annak, amit mondott az Indexnek adott interjúban, legszívesebben otthon aludna, vagy YouTube-videókat nézegetne. A budapesti koncert előtt csíptük el egy interjúra, aminek a vége szürreálisabb lett, mint Neo és az Orákulum első találkája.

Télen Mexikóban a közönség felmászott a színpadra, és leamortizálta a felszereléseteket. Milyen gyakran fordul ilyesmi elő?

Szerencsére nem sokszor, 25 év alatt tán kétszer. Egyszer még nagyon az elején, 1998-ban, de nem igazán emlékszem már mindenre. Az biztos, hogy ilyesmi akkor fordul elő, ha az emberek nem hallgatnak a szóra. Ami a mexikói eseményeket illeti, nem beszélhetek arról, valójában mi történt azzal szemben, ami a sajtóban megjelent, de nem egy ember tehet róla. A bulit pótolni fogjuk.

Ha kiválaszthatnád, hol legyen az utolsó bulid, mit választanál?

Hogy színpadon. Hogy hol, tökmindegy.

A közönség mindenütt ugyanolyan?

Á, lófaszt. Csak nem szeretném a nagy többséget már most kizárni a végjátékból, érted, ugye? A tökéletes helyszín öt percre lenne a házamtól, ha innen közelítjük meg a dolgot. A közönség... az kiszámíthatatlan. Pár napja voltunk Amszterdamban. Sokadjára. Ott a közönség általában vagy be van állva, mint a szeg, nem bántásból mondom, tapasztalatból. Erre most valami olyan állat buli volt, hogy nem hittem a szememnek, ezen a turnén ott volt a legvadabb közönség, nem a tapsolós, elszállós, hanem a végig őrjöngős. Beszarás jó volt. Mint egy háború. Szóval minden évben más mindenütt. Én szeretek mindenkit a japánoktól az amerikaiakig. A lényeg, hogy ne egy videóra vett, csak erre az alkalomra szervezett koncert legyen, hanem egy korrekt Slipknot-buli.

A ház, amit említettél, hol áll?

Des Moines-ban, Iowa államban.

Éltem ott majdnem egy évig.

Őszinte részvétem. Elbaszott egy hely, nem?

De. Mennyire hatott ez az elbaszottság a zenétekre a szövegvilágban tapasztalható pár jellegzetesség mellett? Miben lenne szerinted más a Slipknot, ha kilenc New York-i arc alapítja?

Hát ja, a saját nyelvünk, szavaink megvannak azóta is, ez tagadhatatlanul iowai. Zene mindenütt van, ahol vannak emberek és van elektromosság. Ha van áram, akkor valaki úgyis gitározni fog, és amit játszik, az arról szól, arra reflektál, ahol van. New York, a nagyobb városok, persze mások, mint egy kis középnyugati város, ahol külső ingerektől megfosztva nőttünk fel. Én a mai napig úgy érzem, hogy az élettől megfosztva nőttem fel, és a képzelőerőmre kellett hagyatkoznom, hogy normális maradhassak. Mit csináltam gyerekként? Mászkáltam az erdőben, nem ezt a sok szar kütyüt nyomogattam. Mászkálsz, hoppá, egy koponya. Hú, ez meg hogy került ide? És máris írtam a fejembe a történetet. Ma meg... Ha érzed az illatát, ha meg tudod fogni, akkor valós, akkor ér valamit.

Én építettem magamnak egy fészket, legalábbis a terapeutám ezt mondta, hogy azzal ellentétben, ahogy az emberek nagy része éli az életét, azaz felnő és kirepül, én most építettem magamnak egy helyet, ahol biztonságban érezhetem magam. De ez hosszú, ne menjünk bele. A lényeg, hogy megvan a fészkem, a saját Halálcsillagom, ami így, hogy kész van, már nem érdekel annyira.

Hanem?

Hanem elköltözöm mit tudom én, Vegasba. Veszek egy kérót valami puccosabb helyen, ahol takarítanak utánam, és leszarhatok mindent. Látod ezeket a passokat? Gyűjtöttem őket, több fióknyi van otthon. Nem érdekel már ez sem, a turné végén odaadom valakinek. Ez nem megy be a gyűjteménybe, meg eleve, minek? Ez itt mind csak értéktelen, színes szar. Ez a távnyitó izé, na ez értékes. Ez nyitja a turnébuszt. Ha elhagyom, az komoly lóvé.

Eljöhet az a nap, amikor maszk nélkül léptek fel?

Baszki, régebben ezzel a kérdéssel a világból ki lehetett kergeti. Minek kérdezel ilyet? Nem lehet egy művészeti alkotást, jelen esetben egy Slipknot-koncertet annak venni, ami? Ez így kerek, velünk meg a maszkokkal. Ennyire nehéz ezt felfogni?

Azért kérdeztem, mert a Kiss zenéjén nőttem fel, és amikor ők...

Az nem maszk volt, hanem smink.

Igen, de a célja ugyanaz volt, és szerintem úgy volt egységes, úgy volt Kiss. A Lick It Up óta meg nem az, elvettek tőlem valamit.

Na, így már más. Így kellett volna kezdeni a kérdést. A választ pedig szerintem te is tudod, nem, nem lesz olyan, mert akkor az nem Slipknot lenne. Aztán az is ott van, hogy honnan tudod, ki van a színpadon? Honnan tudod, ki veri a hordókat a bohócmaszkban? Erről a beszélgetésről sem tudod eldönteni, mennyire őszinte, mennyire nyílok meg neked, érted. Ha lenne időnk, felvenném a maszkot, és akkor biztos lehetnél abban, hogy amit hallasz, az a frankó.

Megkockáztatnék egy másik hülye kérdést: miért pont kilencen vagytok? Miért nem öten vagy heten?

Látod, ha megállsz az első felénél, akkor elhajtalak, de így ez egy fasza kérdés. Azért kilenc, mert annak idején, amikor még a zenekar csak egy mag volt, egy csíra, akkor igyekeztem összerakni egy bonyolult alkotást, ami túlmutat egy hagyományos rockzenekaron a maga négy-öt fős felállásával, mert ugye maximum annyi kell egy rendes zenekarhoz. Legalábbis azt mondják, miközben a hetvenes években, amikor te is meg én is felnőttünk, a színpadon nem egyszer volt egy teljes tánckar meg fúvósszekció.

A Slipknot hangzásához az kellett, hogy én kiszálljak a dobok mögül – mert szeretek én dobolni, de inkább állva –, felrakjak magamnak négy dobot, és hegesztő szakmámat végre felhasználtam valami értelmesre, és söröshordókkal turbóztam fel a cájgot. Aztán jött a sampler Craiggel, és szépen a többi réteg, amitől az lett a zenénk, ami. Mozarttól sem kérdezte meg senki, miért akkora zenekarra hangszerel, amekkorára.

Hogy kapcsolsz ki? Olvasol?

Megint terápiás kérdés, baszki, a szöveg, a szavak, az nagyon kemény téma nekem, inkább nem mennék most bele, legyen elég annyi, hogy én látok olyasmit is, amit más nem, a hibákat a mátrixban, és ezt a szavaknak köszönhetjük elsősorban. Hatalmuk van. Videókat nézegetek, ilyen csináld magad cuccokat, meg érdekes az is, mit csinál a brit kormány az adatainkkal... Legutóbb a biztonsági kamerák installációjáról néztem egy tanulságos filmet.