Index Vakbarát Hírportál

Három amerikai metálzenekar is megbetegedett az európai turnéja után

2020.03.23. 11:33

Három kaliforniai thrashmetal-együttes, a Testament, az Exodus és a Death Angel zenészei, illetve stábtagjai is megbetegedtek a koronavírusjárvány miatt. A Testament frontembere, Chuck Billy már biztosan fertőzött, a Death Angel dobosa, Will Carroll pedig intenzív osztályon fekszik.

A három zenekar március 11-én tért haza The Bay Strikes Back elnevezésű közös, európai turnéjáról, ám a járvány miatt két turnéállomást is ki kellett hagyniuk: február 25-én Milánóban léptek volna fel, a turnézárót pedig március 11-én tartották volna Hannoverben.

Először a Death Angel jelezte, hogy az Európából való hazatérésük után a fél zenekar és stáb is megbetegedett, majd néhány nappal később közölték, hogy dobosukat, Will Carrollt már kórházban ápolják, bár a zenekari közlemény nem részletezte, hogy koronavírus-fertőzött-e vagy sem.

Múlt pénteken aztán az Exodus gitárosa, a Slayerben is játszó Gary Holt az Instagramon tudósított arról, hogy őt és a feleségét is tesztelték, jelenleg az eredményekre várnak. Később arról írt, hogy köszöni a kedves üzeneteket, de ő csak szimplán beteg, a Death Angel dobosa, Will Carroll viszont nagyon rosszul van.

A Testament egy vasárnapi Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy közülük is többen érezték magukat rosszul az európai turné után, ezért valamennyien tesztnek vetették alá magukat, amely az énekes, Chuck Billy és felesége, Tiffany Billy, valamint több stábtag esetében is pozitív lett.

(via Rolling Stone, CBS San Francisco Bay Area)

Ne maradjon le semmiről!

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!



Rovatok