Zenét hallgatni jó. Akkor is jó, ha ötvenezren üvöltik velünk együtt, hogy She's got the jack, meg akkor is, amikor a kvázi karanténban légdobolsz, mert úgysem látja senki, csak a családod, ők meg szeretnek, és nem röhögnek ki miatta. Aki zenész, és nem megélhetési, hanem elhivatott, belső késztetés hatására zenélő művész, annak a közönségtől távol lenni felérhet egy komolyabb büntetéssel, hiszen oda a közeg, amiből az energiáit nyeri, ami élteti. Áthidaló megoldás lehet ilyenkor a kvázi együtt zenélés, ami nem olyan, sose lesz olyan, mint a színpadon, de ne siránkozzunk, nézzük, mostanában mikkel szórakoztatnak minket a hazai előadók!

Tessék nekem elhinni, kevés dolog van, ami úgy összerántja egy kvázi idegenekből álló mikroközösség tagjait, mint az alumíniumvödörben felszolgált vörösbor, a méteres átmérőjű házi sajtkorong és egy kigyulladó Dacia. Majd egyszer elmesélem, milyen volt a berettyóújfalui Trident zenekar roadjaként az Ossian társaságában bulizni a brassói Drakula fesztiválon, de azóta (és persze a legendás Live in Debrecen! koncertnek köszönhetően) a szívemben mindig lesz egy csücsök Paksi Endrének és zenekarának.

Az új anyaguk hamarosan megjelenik, szeptemberre lemezbemutató koncert van tervbe véve, egy (?) szám videója viszont elkészült a karanténban is, egy középtempós, íves dallamra és fogós refrénre építkező, klasszikus Accept, Grave Digger és Running Wild hatásokat magán viselő sörmetál-nóta. Imádom.

Soha nem értettem, mi a pláne ebben a dalban. Nem voltam rajongója a zenekarnak, de ha már itt tartunk, a L'art pour L'art műsorok is hidegen hagytak, nem tartottam különösebben viccesnek a Besenyő családot. Ez a videó sem nekem szól, de biztos akad, aki szereti.

Megint egy formáció, ami nem nekem szól, viszont a melót, amit beletesznek, azt nagyon tudom értékelni. Élőben Majkáék az egyik legprofibb, legjobban összerakott produkciót nyújtják jelenleg a piacon, nincs elkenés, lelazsálás, a zenészei hót profik, és nagyon értenek ahhoz, amit csinálnak.