Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Little Richard, a rock 'n' roll úttörője

2020.05.09. 16:08

87 éves korában meghalt Richard Wayne Penniman, ismertebb nevén Little Richard, a könnyűzene történetének egyik meghatározó alakja, a Long Tall Sally, a Tutti Frutti és a Good Golly Miss Molly című dalok előadója.

A zenész szombati halálát előbb fia, Danny Penniman erősítette meg a Rolling Stone-nak, majd egykori ügynöke, Dick Alen a CNN-nek. A rock and roll egyik legnagyobb úttörőjének számító Little Richard halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Penniman basszusgitárosa, Charles Glenn később a TMZ-nek elmondta: a szinte felfoghatatlanul nagy hatású zenész tennessee-i otthonában halt meg szombaton, két testvére és fia körében, két hónapja volt beteg. A nyilatkozat szerint március végén beszéltek utoljára, Richard akkor arra kérte, látogassa meg, ám ezt a kérést Glenn a járvány miatt nem tudta teljesíteni.

Little Richard zenészek generációira volt hatással, olyanok előadók rajongtak érte és dalaiért, mint James Brown, Otis Redding, Bob Dylan, Jimi Hendrix, David Bowie, Lou Reed, Elvis Costello, Elton John vagy Patti Smith, de óriási hatással volt például a Rolling Stones, a Beatles, az AC/DC, a Kinks, a Creedence Clearwater Revival és a Motörhead zenéjére is.

Az amerikai zenész Georgia államban született 1932 decemberében, egy mélyen vallásos, 12 gyerekes család harmadik gyermekeként. Apró, vékonyka termete miatt a családtagjai kezdték el először Lil' Richardnak szólítani. Korán megcsillanó zenei tehetségét egy közeli templom kórusában kezdte kamatoztatni, de az apja nem támogatta a zenei törekvéseit.

Olyan családból származom, ahol egyáltalán nem szerették a rhythm and bluest. (...) Kizárólag Bing Crosbyt, a Pennies from Heavent, Ella Fitzgeraldot hallgattam. És tudtam, hogy létezhet valami, ami sokkal hangosabb ennél, de fogalmam sem volt róla, hol találom meg ezt. Egy idő után rájöttem, hogy magamban

– mondta 1970-ben a Rolling Stone magazinnak.

Közben feminin szokásai és vonásai miatt gyakran csúfolták a még gyerek Pennimant, az apja pedig rendszeresen elverte, amikor rajtakapta, hogy az anyja sminkjét vagy ruháit viseli. A lelkészként dolgozó családfő végül 13 éves korában kitette a melegnek tartott fiút otthonról, aki ezt követően egy maconi fehér családnál talált menedéket.

Miután megnyert egy helyi tehetségkutatót, Pennimant 19 éves korában leszerződtette az RCA, de ekkor még nem tudta beváltani a kiadó hozzá fűzött reményeit. Első, mindent megváltoztató sikere a Tutti Frutti volt, ami már a chicagói Specialty Recordsnál jelent meg 1955-ben – a dal 2007-ben a Mojo világot megváltoztató dalokat rangsoroló százas listájának első helyét szerezte meg.

A Tutti Frutti lett az 1957-es Here's Little Richard című bemutatkozó nagylemez nyitószáma is, míg az album B oldala Little Richard pályájának másik nagy dobásával, a Long Tall Sallyvel indult. A mindössze 27 perces debütálást máig a könnyűzene történetének legfontosabb albumai között tartják számon: az ötvenedik helyet kapta meg a Rolling Stone minden idők 500 legjobb albumát felsorakoztató listáján, illetve szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című kötetben is.

"1955 nyarán mindenhonnan a rock 'n' roll friss banditái robbantak elő, olyanok, mint Fats Domino, Ray Charles, Chuck Berry vagy Bo Diddley, akik heteken keresztül egymást váltották a slágerlisták csúcsán. Art Rupe, a Specialty Records vezetője heves vágyat érzett meglovagolni a rock'n'roll-hullámot, ezért kiadta tehetségkutatójának, Bumps Blackwellnek, hogy találjon neki egy Ray Charles-szerű figurát. (...) A Here's Little Richard a rock'n'roll egyik őssejtje, ebből az albumból fejlődött ki a teljes műfaj" – írta Michael Lydon, a Rolling Stone magazin alapító szerkesztője a magyarul is megjelent, 1001 lemez... című könyvben.

1957-ben az egész világot sokkolta, amikor a sikerei csúcsán járó Little Richard hátat fordított a rock 'n' rollnak, prédikátornak állt és a gospel felé fordult, majd mikor 1964-ben visszatért, már nem tudta visszaszerezni egykori népszerűségét. A nyíltan homoszexuális (bár magát olykor omniszexuálisnak valló) zenész életében egyszer nősült – 1959-ben, tehát a megtérés időszakában –, feleségével, Ernestine Harvinnel még egy kisfiút is örökbe fogadtak, de a házasság néhány év után válással végződött.

Little Richard maga is tisztában volt a pályájának jelentőségével. "Én teremtettem meg a rock 'n' rollt! Én voltam az újító, a felszabadító és a teremtő. Én voltam az, aki elkezdte" – mondta 70 éves korában, az SFGate 2003-as interjújában. Élő fellépéseiről a nyolcvanas években csak úgy nyilatkozott: "A színpadon bármire képes vagyok."

Az MTI összefoglalója szerint sok évtizedes pályája során fellépett például Bill Clinton elnöki beiktatásán és az atlantai olimpia záróünnepélyén, 1986-ban első körben került be a rock and roll halhatatlanjai közé, majd a kilencvenes évek végén a budapesti Kisstadionban is koncertezett.  Tiszteletére az Illés is írt egy számot a hatvanas években. "Soha sem lehetett valamikor rock and roll nélküle / Igazi csoda volt az, amikor Little Richard énekelt" – szólt a dal.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok