Demeter Szilárd századvéges elemzőből az elmúlt időszakban egy rakás fontos – vagy annak tűnő – intézmény vezetője, miniszteri biztosa vagy éppen hangos kritikusa lett. Azok után, hogy nagy kultúrharc közepette kitúrta Prőhle Gergelyt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) éléről, és ellenőrzése alá vonta a nemzeti könyvtárat, szemet vetett a könnyűzenére is. Így került be az NKA egyik bizottságába, illetve pár kormánypropagandistával beette magát az A38 Hajóra, amelyhez egy új kulturális felületet is indítottak.

Azonban Demeter ambiciózus nyomulása itt még nem ért véget, a Válasz Online ugyanis megszerezte azt a hétoldalas dokumentumot, amelyben Demeter felvázolja, hogy az új(abb) szerepkörében, „a magyar könnyűzene megújításáért” felelős miniszteri biztosként, hogyan tervezi társadalmiasítani, átszervezni és megreformálni a magyar könnyűzenét. A tervezet az elmúlt évek kormányzati kultúrpolitikájához képest rengeteg komoly szakmai megállapítást tartalmaz, és úgy tűnik, hogy a kormány nemzetiesedő popkultúra helyett ezzel egy jóval konszolidáltabb irányvonalat követne.

Demetert még Kásler Miklós, Emmi-miniszter bízta meg azzal, hogy újítsa meg és „társadalmasítsa” a magyar könnyűzenét. A megfogalmazás meglehetősen homályos, és eddig nem igazán lehetett sejteni, hogy a Trianon-dalos pályázatok, kormánypropagandista műsorok és szkinhedek állami támogatása után milyen irányt vesz a kormány könnyűzenei politikája. Ehhez képest a hét fontos téma köré épülő tervezet az eddigi irányvonal szöges ellentéte. Demeter a nyilvános vitáiban nem tűnik túl kellemes figurának (legyen szó kalapáccsal ütögetendő újságírói ujjakról vagy a Facebookra megjelenés előtt kitett interjúkról, cikkekről), de ez a stratégia konkrétan tele van olyan ötletekkel, amelyekről hosszú évek óta beszélnek a hazai szakemberek és könnyűzenei szereplők. 

A 2020-tól 2025-ig tartó nagy könnyűzenei reformtervezet az alábbi hét pillérből áll:

(az összegek a teljes ötéves tervezetre vonatkoznak)

1. Társadalmasítás (5,9 milliárd forint)
2. Tehetségkutatók (2,6 milliárd forint)
3. Oktatás (4,4 milliárd forint)
4. Zenész életpályamodell (6,4 milliárd forint)
5. Kommunikációs infrastruktúra (3,1 millió forint)
6. Könnyűzenei export (987 millió forint)
7. A Magyar Könnyűzenei Stratégia megvalósításának humán erőforrás- és eszközigénye (1,1 milliárd forint)

Ebben a cikkben sorra vesszük, pontosan mit tartalmaz a felsorolt hét témakör.

Társadalmasítás

Kezdésnek rögtön a legnehezebben megfogható téma jön, hiszen már a társadalmasítás szó jelentése sem teljesen egyértelmű, könnyűzenei vonatkozásban pedig egyenesen homályos. Azonban a tervezet elég részletesen kifejti, mire is gondol Demeter. Regionális közösségek művészeti aktivizálására (Nemzeti Kávéház Program), vidéki klubokon kívüli zenei események leszervezésére, művelődési házak korszerűsítésére, klubok fejlesztésére, de százmilliókat szán az 5000 főnél kisebb települések támogatására, próbaterem-fejlesztésre, sőt még a kiadók is kaphatnak pénzt. Az már más kérdés, hogy kizárólag olyan kiadók, akik tagjai a MAHASZ-nak (Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége), és kizárólag feltörekvő előadók szerződtetésére hívhatják le a pénzt.

A társadalmasítás szerencsétlen kifejezés, de létező problémára utal. A vidéki klubélet pár erősen küszködő fellegvártól (Pécs, Debrecen, Győr, Veszprém, Sopron vagy Miskolc) eltekintve szinte megszűnt, és hiába létezik vidéki klubok támogatására kiírt pályázat évek óta, nyílt titok az iparágban, hogy sok helyen ezekből a pénzekből nem felszerelést fejlesztenek, piacképesebb gázsit adnak a fellépőknek vagy promócióra költik, hanem a pénzből kifizetik a zenekarokat, a maradék pedig eltűnik ilyen-olyan papírozások során. Mi olyan vidéki klubról is hallottunk, amely valóban hangtechnika-fejlesztésre költötte a támogatást, de aztán ezt a felszerelést elkezdte bérbe adni, miközben a szórakozóhelyen nem tartottak egy idő után koncerteket. 

Ide tartozik a művházak felfuttatása is, hiszen sok helyen a nagyvárosokba, külföldre költöző fiatalok eltűnése miatt megszűnő klubok helyett ezek az épületek az utolsók, ahol lehet zenés társasági eseményeket tartani. Szintén ehhez kapcsolódik a kistelepülések zenei támogatása is, amitől Demeter azt várja hosszú távon, hogy új állomásokat jelenthetnek a haza zenekarok turnéiban. Az egyébként igaz, hogy a zenekarok jelentős része itthon egyre kevesebb helyre tud eljutni fellépni. Ebből 2016-os adatokra alapuló gyűjtésünkből például kiderül, hogy Békés, Nógrád vagy Zala megyébe már alig jutnak el nagyobb zenekarok, és van két olyan megyeszékhely (Salgótarján és Békéscsaba), ahol négy évvel ezelőtt 10 találomra kiválasztott, de ismert, rendszeresen fesztiválozó és turnézó zenekar közül egy sem lépett fel.

Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) vezetője négy évvel ezelőtt nekünk is elmondta, hogy már 2016-ban az volt a cél, hogy ne legyen olyan megye, ahol nincs legalább egy belépőjegyes, élő koncertekre alkalmas klub.

Az egyetlen, ami újdonságnak hat, hogy Demeter a MAHASZ-nál tagsággal rendelkező kiadókat is támogatná, ha azok garantálják, hogy stúdiófelvétellel kapcsolatos támogatásért cserébe új előadókat és zenekarokat szerződtetnek. Ez az egyetlen pont, ami kissé furán veszi ki magát, hiszen a kiadók szerepe az elmúlt években drasztikusan csökkent, a social mediának köszönhetően pedig egyre többen gondolkodnak szerzői kiadásokban és független menedzselésben.

Tehetségkutatók

Itt már jóval komplikáltabb és ködösebb a helyzet, és megjelennek a tervek között a kormány által kiemelten támogatott helyek és szervezetek, mint az MTVA vagy az Akvárium Klub. Azon kívül, hogy amatőr/félamatőr zenészeket segítenének, illetve folytatnák a már egy ideje működő Hangszert a kézbe! programot, Demeter terve külön kitér az évek óta működő Nagy-Szín-Pad nevű versenyre. A helyzet komikussága, hogy az Akvárium és az MTVA közös versenye évek óta azt hangoztatja, hogy nem tehetségkutató, hanem tehetségmutató, hiszen régóta aktív, de semmiképpen sem kezdő zenekaroknak is adnak lehetőséget. A Telekom és az MVM által pénzelt rendezvény kiemelt helyet kap a Petőfi TV-ben és Rádióban, a kormányközeli hírportálokon, azonban ennyi év után sem teljesen tiszta, hogy pár fesztiválfellépésen és az Akvárium/Volt Produkció fesztiválok közmédiás reklámozásán túl mit tud adni a zenekaroknak.

Demeter külön kitér a határon túli előadók bevonására is (bár az erdélyi Bagossy Brothers pl. már szerepelt a műsorban), de az egyáltalán nem világos, hogy ezt a célt hogyan kívánja elérni:

Átláthatóbb lesz az, hogy mely produkciók érdemelhetik ki igazán a kiugrás előtt a szakma és a közösség figyelmét.

Ezen kívül a program – amelyre a tervezet pár helyen NKP-ként hivatkozik – aktívan megjelenne a nyári fesztiválokon, amelynek a célja „a célközönség elérése organikus eseményeken”, és „tehetségáramoltatásra” biztosítanának ezeken a fesztiválokon színpadokat és műsorsávokat.

Oktatás

Szintén régi probléma, hogy a könnyűzenei oktatás viharvert állapotban van Magyarországon, és amíg a komolyzenének létezik egy jól kialakult oktatási rendszere, addig a könnyűzenét ilyen szinten csak olyan kisebb intézmények képviselik, mint a Kőbányai Zenei Stúdió. Ehhez Demeter létrehozná a Magyar Könnyűzenei Intézetet, illetve már meglévő képzéseket is támogatna, mint a Zeneipari Hivatal, a Majdnem Híres Rocksuli vagy az Akadémia38.

Ennél jóval grandiózusabb az a terv, hogy alap- és középfokú tananyagot dolgozzanak ki a könnyűzenéről, ehhez elkezdjenek tanárokat képezni, és könnyűzenei szakokat hozzanak létre a felsőoktatásban, vagy a meglévő modelleket finomhangoljanak át. Ez a terv sem újdonság, Bajnai Zsolt szintén beszélt már erről négy évvel ezelőtti interjúnkban:

Szerintem az iskolában Kodály, Liszt és Bartók mellett lassan Metrót, Omegát, Illést, sőt, továbbmegyek, például Kexet vagy Baksa-Soóst is kellene tanítani. Mert így talán többekben tudnánk elültetni a zene és a zenélés szeretetét, sokkal több srácban keltenénk fel az érdeklődést a hangszerek iránt.

Viszont ami igazán durván érintheti a szektort, az a „kutatások-mérések megtervezése és lebonyolítása”. Itt azt várja Demeter, hogy végre elkészülhet egy tanulmány arról, hogy milyen hatással lenne az iparágra az áfacsökkentés. Jelenleg ez 27%, ami kiemelkedően magas, és brutálisan megdrágítja a koncertek szervezését, hogy minden belépő árának közel a harmada megy vissza az államhoz, miközben egyre kevesebb a fizető vendég, a zenekarok gázsija pedig egyre magasabb.

A már többször említett 2016-os Bajnai-interjút itt is elő kell vennünk, hiszen ő maga mondta annak idején, hogy

a szakmának kellene letennie az asztalra egy olyan komoly, jól alátámasztható anyagot, ami a politikusokat és az államigazgatást is meggyőzi, hogy miért is érné meg az államnak pont ezen a területen adót csökkentenie. 

Zenész életpályamodell

Ez a legtöbb részletet érintő témakör, ezért fel is sorolnánk az összes beterjesztett tervet:

• Pályakezdő előadók támogatása
• Második esély program (egyéves mentorálás)
• Irodalmi-könnyűzenei dalszövegíró workshopok
• Online e-learning tananyagközpont létrehozása
• Könnyűzenei DIA létrehozása
• Szakmai kerekasztalok, workshopok, továbbképzések szervezése
• Társművészeti produkciók támogatása
• Magyar Zene Háza
• A Hungaroton hagyatékának gondozása újrakiadásokban
• Alkalmazott filmzenei szakmai események szervezése
• Budapesti klubok közösségi hálózata
• Audiovizuális tartalmak gyártási támogatása
• Az idős zenészek szociális támogatása

A listában egy rakás érdekes pont található, ahogy sok kérdőjeles is. Például fejlesztenék a dalszövegírást workshopokkal, azonban arra nem tér ki a tervezet, hogy ez angol vagy magyar szövegre vonatkozik, illetve az sem teljesen tiszta, hogyan döntik majd el, hogy kinek sikerült „jobb minőségű, generációs erejű” dalszövegeket írnia. Az egyébként valóban probléma, hogy az ezredforduló környékétől gombamód megszaporodtak az angolul éneklő magyar zenekarok, miközben az újabb generációk közül alig találni olyat, amely legalább a magyar alter szövegi hagyományait lenne képes továbbvinni az anyanyelvén. A könnyűzenei DIA, vagyis a már létező Digitális Irodalmi Akadémia zenei párjának létrehozása is érdekes ötlet. Alapvetően a magyar könnyűzene múltjának katalogizálásáról van szó, de nyilván a kánonképzéssel a kormánynak kedves emlékezetpolitikai célokat is szolgálhatna.

A Hungaroton-hagyatékra öt év alatt 260 milliót költenének, ennek részeként a 20. század kétségtelenül legfontosabb magyar kiadójának zenéit felújítanák, remaszterelnék, újra kiadnák sőt, azt is megemlíti a tervezet, hogy ezeket a zenéket már nem lehet CD-n vagy bakeliten megvásárolni. A CD ugyan már jó ideje teljesen halott formátum, azonban a bakelit pár éve ismét rendkívül divatossá vált, ezért még akár egy egész népszerű projekt is lehetne a Hungaroton-katalógus bakelites (érzékenyebbeknek vinyles) újrakiadása.

Szintén nem feltétlenül hülyeség a filmesek és a zenészek összeboronálása, hogy a magyar filmkészítők külföldi zenék helyett magyar előadókkal és zenekarokkal dolgozzanak együtt. A cél nemesnek tűnik, azonban egyáltalán nincs az kidolgozva, hogy a három évre 35 milliót szánó projekt részeként hogyan kerülnek magyar zenék magyar filmekbe. A zenék filmes jogosítása ugyanis rendkívül drága, és pár nagyobb produkción kívül sokszor haveri, szívességi alapon kerülnek magyar zenék magyar filmekbe, így ahelyett, hogy közösségi eseményeket szerveznek a két iparágnak, valószínűleg nagyobb értelme lenne a jogosítási rendszer segítését átgondolni, tisztességes pénzeket fizetni a magyar zenészeknek a dalaik felhasználásáért.

Figyelemreméltó a budapesti klubok közösségi hálózatára fordított 750 millió forintos ötéves terv. A West Balkán-tragédia és a bulinegyed felfutása óta a fővárosban alig maradtak említésre méltó zenei klubok, azok között ráadásul több olyan is van (A38, Akvárium), amelyek szorosan vagy egyre szorosabban kötődnek a NER-hez, miközben a független Dürer Kert évről évre attól félhet, hogy a Liget-projekt valami leágazása miatt költözniük kell. A három említett klubon (és a szezonális Budapest Parkon és Barba Negra Tracken, illetve a zárthelyi  Barba Negrán) kívül nem igazán vannak már olyan klubok, amelyek 600-800 ember befogadására is alkalmas koncerttermekkel rendelkeznek, a bulinegyed várható letekerésével pedig a belváros kisebb szórakozóhelyeinek is kétséges a sorsa. Jól illusztrálja a helyzetet, hogy az elmúlt években olyan kluboknak kellett bezárnia, mint a Kuplung, a West-Balkán, a komplett Hajógyári-sziget, a Gödör (kétszer), a Gozsdu Manó Klub, az Anker't, az R33 és a Roham Bár.

Az is nagy kérdés még, hogy Demeter kizárólag apolitikus klubokat kíván támogatni, vagy például a civil és politikailag aktív helyeket is, mint a Gólya vagy az Auróra, amelyek jó ideje az underground zenei kultúra rendszeres fellépőhelyei, de utóbbit például a korábbi fideszes kerületvezetés rendszeres támadásokkal próbálta ellehetetleníteni.

Kommunikációs infrastruktúra

A kormány kommunikációs és médiapolitikáját valószínűleg már senkinek sem kell bemutatni, Demeter tervezetének is egyértelműen ez a leggyengébb lábakon álló része. A Cseh Tamás Program/Hangfoglaló már egy ideje anyagilag is segíti a zenei médiafelületeket, amiért cserébe ehhez kapcsolódó tartalmak gyártását várják el, ez a jövőben is folytatódhat úgy, hogy amíg idén erre összesen 10 millió forint jutott, addig 2021-től évi 100 milliót szánna erre Demeter. Az más kérdés, hogy a PIM által alapított és fenntartott Hajónapló nevű kulturális műsor például jogosult lesz-e majd egy ilyen támogatásra, hiszen már alapból közpénzből működik.

Az viszont egyenesen vérlázító, hogy „saját rádiófrekvencia tartalomfejlesztése” címszó alatt Demeter egy országos sugárzású könnyűzenei rádió beindítását szeretné. Ezt azzal indokolja, hogy 1,2 millió ember zenei ízlése nincs kielégítve a túlnyomórészt kormányközeli rádiós piacon. Demeter vagy elfeledkezik róla, vagy egyszerűen nem akar tudomást venni arról, hogy ilyen felület már létezik, és ezt MR2 Petőfi Rádiónak hívják, ami a legtöbbet hallgatott rádió Magyarországon.

A Petőfi Rádió a pár évvel ezelőtti kiherélési folyamat óta eljutott a teljesen vállalhatatlan színvonalig, és kizárólag annak köszönheti a magas hallgatottságát, hogy közben a konkurenciát szép lassan kicsinálta vagy bekebelezte a NER. Ma, ha valaki belehallgat a rádióba, a lehető legkommerszebb zenéket hallja a Petőfin, ami annak köszönhető, hogy hiába működik közpénzből közszolgálati rádióként, a zenei szerkesztést a kereskedelmi (=kommersz) rádiókból ismert fókuszcsoportok alapján rakják össze, bár néha a politikai nyomás is megjelenik a zenei színvonalban. Sajnos nem teljesen tiszta Demeter tervéből, hogy a Petőfi Rádió megújítására céloz, vagy egy másik rádióállomást indítana, pedig ez nem mindegy: a Petőfi a 2000-es években még rengeteget tett azért, hogy a rendszerváltás után médiafelülethez nem jutó zenekarokat megismertesse a hallgatóival, ezzel felrázza a hazai zenei életet, és beépítse az új generáció zenéit is a köztudatba.

A Petőfi Rádió különösen kényes téma, hiszen az elmúlt években sorra kellemetlenebbnél kellemetlenebb ügyekbe keveredtek, az egyértelműen részrehajló díjkiosztóiktól kezdve az olyan tiltólistákig, amelyeken kifejezetten népszerű, ismert zenészek is rajta vannak vagy voltak, mint a vicces sorosozásért a rádióból kikerülő Fluor, vagy a saját bevallása szerint az MTVA-nál nem kívánatos személynek számító Lovasi András. Ilyen előzmények után Demeternek garantálnia kellene, hogy egy új adón vagy a megújított Petőfin nem lehet politikai alapú diszkrimináció, különben pont annyira nem lesz értelme az egész projektnek, mint egy Petőfi TV-nek.

A Válasz Online cikkében az exportálható magyar zenekarok között Demeter olyan underground vagy nem fősodros zenekarok külföldi sikereivel példálózik, mint a Spotifyon agyonhallgatott Platon Karataev, a Jazzbois, a világot körbeturnézó Bohemian Betyars, a Dél- és Észak-Korea közti demilitarizált zónában is zenélő Mongooz and the Magnet, vagy a külföldi promóciókban kifejezetten jó Babé Sila és a Belau. A gond csak az, hogy

Miközben Demeter hatalmas rádiós meg társadalmasítási terveket sző, a valóság az, hogy a szerinte exportálható, sikereket elérő hazai zenekarok konkrétan bojkottálva vannak a közszolgálati rádióban. A Platon Karataevtől konkrétan egyetlen egyszer (!!!) játszottak le egy dalt még 2017-ben, a Belau, a Mongooz and the Magnet és Babé Sila 2018, a Bohemian Betyars pedig 2017 óta nem volt hallható a Petőfi Rádióban, a Jazzbois zenéjét pedig még soha nem tűzte műsorra a Petőfi, pedig Demeter őket is kiemelte. Ezek után adja magát a kérdés,

Csak az érdekesség kedvéért, a legalább 15 éve irreleváns Backstreet Boyst többet játszotta idén a Petőfi Rádió a Mostszol.hu adatbázisa alapján, mint az összes említett zenekart együttvéve az elmúlt öt évben. A Backstreet Boys 1997-es (!!!) Everybody című számát csak idén 37 alkalommal lehetett hallani a Petőfin. Ez minden, csak nem magyar könnyűzenei közszolgáltatás.

Arról nem is beszélve, hogy az erővel átvert magyar zenei rádiós kvóta külön árt a hazai zenészeknek, hiszen aki nem magyarul énekel, az nem minősül magyar előadónak. Ez azért is baj, mert ők is a külföldi játszás kategóriájába esnek, így ezeknek a zenekaroknak nem a Kowalsky meg a Vegával kell versenyezniük a rotációért, hanem a Backstreet Boysszal. Azt meg láthatjuk, hogy a rádió vezetése mennyire szereti a letűnt amerikai fiúcsapatokat. De az biztos, hogy a rádió nemcsak nálunk, hanem például Ausztriában is a legfontosabb zenei felület, ezért nem lehet elhanyagolni ezt a szektort, és olyan állapotban hagyni, amilyenben most van.

Ennek fényében különösen értelmetlennek tűnik egy „angol nyelvű internetes rádió”, amelyre 420 milliót szánna öt év alatt Demeter. Egyrészről az internetes rádiók hallgatottsága elenyésző a rádiós frekvenciákhoz képest, és ugyan a cél nemes („hogy megmutathassuk a közép-európai zenei kincsesbányát”), az igazság az, hogy ebből kizárólag csak pénzégetés tudna lenni. A skandináv vagy a Benelux államok sem internetes rádiókban gondolkodnak, hanem exportban, külföldi promócióban, alaposan összeválogatott Spotify-playlistekben, de az ég világon senki nem fog egy ismeretlen internetes rádióra kattintani, hogy két reklám között szlovák vagy lengyel popzenét hallgasson.

Hogy mennyire nem tiszta Demeternek – és valószínűleg a neki szakmai tanácsokat adóknak – a magyar rádiós piac működése, azt jól jelzi, hogy a saját rádiófrekvencia előtt online tartalmat fejlesztene,

a piaci szereplők, szerzők, előadók számára ismét elérhetővé válna a rádióba jutás vágyálma.

A rövid leírás szerint ez egy afféle előszobája lenne a tehetséggondozásnak, „ahol a legnagyobb online sikert arató produkciók bekerülhetnének az országos hullámhosszra”. Ez csak tipp részünkről, de itt valószínűleg arra a régóta emlegetett problémára utalhat, hogy vannak olyan magyar dalok és előadók, amelyek rendkívül népszerűek Youtube-on, mégsem kerülnek rádiós rotációba. Normális helyzetben a zenei szerkesztőknek kéne felmérnie, hogy mi a népszerű és mi kerüljön rotációba, ezért az erre szánt 120 millió forint öt évre pénzpocsékolásnak tűnik.

Említettük korábban, hogy a PIM Hajónapló néven hozott létre kulturális felületet, de Demeter nem állna meg, rögtön több portált hozna létre és üzemeltetne közpénzből, hogy

legyen a könnyűzenének kreatív, őszinte visszhangja,

és visszatérjen a kritika a zenészek életébe. Való igaz, hogy a zenei kritikák műfaja régóta kihalóban van az írott sajtóban, azonban mindig problémás, ha a sajtó szerepét az állam szeretné átvenni. A zenei kritika (és igazából a zenei sajtó nagy része) nem azért tűnt el a zenészek életéből, mert nem szeretne senki írni ilyeneket, hanem mert az emberek nagy része egyszerűen nem kíváncsi rá. Ezt mi is látjuk a Stenk lemezkritikáinak olvasottságában, arról nem is beszélve, hogy az új generáció már szívesebben hallgat Youtube-megfejtőket, mint olvas róla. Az meg tényleg csak apróság, hogy

Ettől még a zenekritikának van létjogosultsága, egy szűk réteget természetesen továbbra is érdekel a műfaj, de öt év alatt 1 milliárd forint brutális pénznek tűnik, és az is kérdéses, meddig lehet úgy valaki őszinte, hogy a munkahelyének a kormány a finanszírozója, ahol hosszú évek óta nagy divatja van annak, hogy nem feltétlenül lehet bármit bárkiről leírni, nemhogy kreatívnak és őszintének lenni.

Demeter kitér külön a Petőfi TV-re is, amit pár éve indított az MTVA az M2 esti sávjában, de sokszor olyan alacsony a nézettsége, hogy azt már mérni sem lehet, az iparági szereplők gyakran panaszkodnak szakmai hozzá nem értésre, színvonaltalan szerkesztésre és a zenei produkciók minőségének kifogásolhatóságára. Demeter túl sokat ezzel nem akar kezdeni, több magyar nyelvű produkciót támogatna és mutatna be, illetve a rádión keresztül be lehetne kerülni a TV-be is. Erre mindössze 110 milliót szánna, de az összegből is látszik, hogy valószínűleg ezt marginális kérdéskörnek tartja. Arról nem is beszélve, hogy a Petőfi Rádió és a Petőfi TV zenei kínálatának alig van bármi köze egymáshoz, és valljuk be, 2020-ban az emberek marginális része néz zenei tévéket. Már ha vannak egyáltalán.

Könnyűzenei export

Nagyon régóta slágertéma a könnyűzenei export Magyarországon, és ugyan már jó ideje aktívan vesznek részt nemzetközi showcase-eken magyar zenekarok (és van egy sajátunk is Budapest Showcase Hub néven), de apróbb részsikereken kívül nem igazán sikerült még érdemi eredményt elérni, bár érzékelhető egy javuló tendencia. A Hangfoglalónak köszönhetően egyébként az Index is ki tudott utazni korábban ilyen könnyűzenei expókra, mint a groningeni Eurosonic vagy a ljubljanai MENT, de jártunk a telekomos Waves-en is Pozsonyban, ami azóta megszűnt.

A terv szerint a showcase-eken való magyar jelenlét a jövőben is maradhat, ezen kívül külföldi turnékra is lehet majd támogatást kérni, illetve különböző szakmai táborokat is szerveznek, támogatnak majd. Ami érdekes, hogy Demeter rengetegszer kiemeli a határon túliságot és a kárpát-medencei projekteket, de itt konkrétan egy regionális integrációt is szeretne, hogy a térség tudjon közös kampányokban gondolkodni. Ezért is érthetetlen, hogy miért éppen exportra költené el Demeter a legkevesebb pénzt.

Az nagyon látszik Demeter Szilárd tervezetén, hogy valószínűleg tényleg konzultált a legtöbb magyar szakmai szervezettel, és olyanokkal is, akik nem kötődnek szorosan a kormányhoz. A tervezet megjelenése óta sok zenésszel és iparági szereplővel beszéltünk, és az jött le, hogy sokan meglepetten fogadták a dokumentumot. Legtöbben szkeptikusak, de úgy tűnik, hogy a közös vélemény az, hogy hosszú évek után sikerült egy olyan könnyűzenei tervezetet leadni, amit mindenki nagyon szeretett volna, de eddig nem igazán volt rá esély.

Innentől már csak az a kérdés, hogy valóban annyira erős ember-e politikailag Demeter, hogy ennyi pénzt tudjon szerezni ezekhez a grandiózus tervekhez, hiszen sok helyen tízszer annyi pénz jut egy-egy témakörre, mint eddig. Meg persze hogy aztán mi történik a gyakorlatban.

(Borítókép: Demeter Szilárd 2020. január 21-én dolgozószobájában. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)