Index Vakbarát Hírportál

Perelni fog a Rolling Stones, ha Trump továbbra is a zenekar dalait használja

2020.06.29. 15:35

Jogi úton akadályozná meg a Rolling Stones, hogy Donald Trump a banda számait használja az újraválasztási kampányában, írja a The Guardian.

A zenekar vasárnapi közleménye szerint együttműködnek a BMI nevű szerzői jogvédő szervezettel, hogy az amerikai elnök legálisan ne tudja használni a dalaikat. Ha mégis megteszi engedély nélkül, az akár perrel is végződhet.

A Rolling Stones dalait többször használta az akkor még csak elnökjelölt Trump, a You Can't Always Get What You Want gyakran megszólalt a beszédei előtt, sőt, a legutóbbi tulsai kampányrendezvénye után is lejátszották.

A 2017-ben meghalt Tom Petty családja is megtiltotta Trump csapatának, hogy az énekes I Won't Back Down című dalát használja, miután az is felcsendült Tulsában.

Petty családja kijelentette, hogy semmilyen formában nem engedélyezték a dal használatát, főleg egy olyan kampányban, ami cserben hagyta az amerikaiakat, és maga mögött hagyta a józan észt is. Hangsúlyozták, hogy Petty mindig is a rasszizmus és a diszkrimináció ellen volt, és sosem tűrné, hogy a dalát egy gyűlöletkampány során felhasználják.

Korábban, 2018-ban még Neil Young kritizálta Trumpot, amiért az 1990-es Rockin' In The Free World című dalát játszották a nyilvános gyűlésein.

A Rolling Stones tagjai idén tavasszal a karantén alatt eljátszották a You Can't Always Get What You Want-ot, külön-külön, az otthonaikban.



Rovatok