Az idei fesztiválszezont szinte teljesen lenullázta a koronavírus. A kormány július végén jelentette be, hogy az 500 főnél nagyobb zenés rendezvényekre vonatkozó tiltás augusztus 15. után is érvényben marad. A nagyobb fesztiválokat ezután végérvényesen le kellett mondani, így ezen a nyáron végül majdnem minden olyan esemény elmaradt, ami általában a magyar fesztiválszezont jelenti: nem volt Sziget, Fishing on Orfű, Kolorádó, Bánkitó, Efott, Volt, Campus, SZIN, Strand, Jazzpiknik és még sorolhatnánk. Másokat, mint az Ördögkatlant, a Művészetek Völgyét vagy a Fezent az eredeti formától eltérően, de valahogy megtartanak, viszont

Ellátogattunk mi is az idei csonka nyár szinte egyetlen fesztiváljára. Hogyan változtatja meg a zenés rendezvényeket a járványhelyzet? Érezhető egyáltalán, hogy a nagyvilágban pandémia tombol? Milyen a Fekete Zaj, ha a békeidőben inkább kisfesztiválnak számító esemény az egyetlen lehetőség kiereszteni a gőzt? 

Azért van, ami csak kicsit változik

Most azért kicsit másféle arcok vannak itt

– hangzik el a lényegretörő megállapítás a fesztivál közönségéről. Az 500 fős limithez képest – már csak a jegypénztár előtt kanyargó hosszú sort tekintve – meglepően sokan voltak a Fekete Zajon, és mintha a fesztiválra látogatók is a szokásosnál szélesebb rétegből kerültek volna ki: a pultnál elhangzott mondat írja le a legjobban, amit egy veterán Fekete Zaj-látogató idén érezhetett.

Metálos arcok, feketeruhások, unikornisjelmezes lányok, fiatal technós fiúk, kutyasétáltatók és reggel 8-kor már felesező középkorúak – őket lehetett két fröccsrendelés között körbenézve látni augusztus 19. és 23. között a mátrai Sástó kempingjében felállított pultok és színpadok között. Színes társaságok persze minden fesztiválon vannak, de mégiscsak az volt az érzésünk, hogy

Ez persze nem azt jelenti, hogy a zenei felhozatal önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy idevonzza az embereket. A fellépők között szerepelt például a Gustave Tiger, a Mordai, Barabás Lőrinc vagy a Woodstock Barbie. A programban az egyetlen változás a békeidőkbeli fesztiválszezonhoz képest az volt, hogy a szervezők idén nem tudtak külföldi fellépőket hívni. A sástói kemping területét azért így is sikerült megtölteni: négy napon keresztül négy színpadon szólt késő estig a zene, miközben a bejárathoz közeli főúton 1500-ért vásárolhatták a fesztiválozók a literes fröccsöket, a repohárba töltött söröket vagy éppen az alma- és körtepálinkát, a bátrabbak pedig a sárgarépából vagy a céklából készült párlatokat.

A fesztivál területének így is csak egy részét foglalták el a színpadok és a pultok: elfértek mellettük a hátsó részeken a sátrazók, a kemping épületeiben a szobákat bérlők (négy napra egy szoba 70-100 ezer között mozgott, egy hostelágy 14 ezer forintba került). A programokat pedig a zenélés mellett offprogramok is színesítették, volt például szépségszalon, workshop és jóga, de lehetett tetováltatni is.

De akkor mi változott?

A fesztivál helyszínén mindössze apróságokon lehetett érzékelni, hogy miközben megy bent a mulatság, a külvilágban még mindig járványhelyzet van. A beléptetőkapunál megmérték az érkezők testhőmérsékletét, a kézfertőtlenítők pedig néhány társaságnál legalább annyiszor kerültek elő, mint a söröspoharak. A limit miatt érezhetően kevesebben voltak az emberek, mint egy rendes fesztiválon, a fizetés pedig készpénzmentes volt, bár ez nem idei újítás.

A Fekete Zajon ugyanis második éve működik a bankkártya és készpénz helyetti feltöltős fizetés. Ez úgy működik, hogy pár benti feltöltőponton a fesztiválozó kártyával vagy készpénzzel feltölthet egy tetszőleges összeget a karszalagjára és ezután azzal fizethet. Lényegében olyan, mint a Festipay rendszere, a legfontosabb praktikus tudnivaló, hogy az átbulizott éjszaka után ne felejtsük el a maradék összeget lekérni róla.

Hozott azért újításokat is a járványhelyzet a Fekete Zajon. Megjelent például a fesztiváljegyre szóló Fekete Zaj-szociális támogatás. Ezt azért vezették be, hogy “idén senki részvételének ne legyen anyagi akadálya”, és hogy támogatni tudja a fesztivál “a zajos közösség minden olyan tagját, aki pénzügyi megfontolásból kényszerülne otthonmaradásra.”

A közönség támogatása mellett pedig egy post-it-es installációt is felállítottak a fesztivál helyszínén. A fesztiválozók itt üzenhettek

kedvességeket azoknak az embereknek, akik idén nem dolgozhatnak a zenei eseményeken.

És habár ez az installáció valószínűleg nem sok fesztiválozónak tűnt fel, azért mégiscsak jelezte, hogy bármennyire is jó, hogy lehetett pár napot bulizni a nyár végén a Mátrában, valahol azért a többi fesztivál nélkül ez az idei Fekete Zaj mégiscsak búsulva vigadás volt.

(Borítókép: Index)