Máig élénken emlékszem a pillanatra, amikor életemben először hallottam Lady Gaga – akkoriban – vadonatúj kislemezét, a 2011-es nagylemez címadó dalát, a Born This Wayt. Hatodik osztályos voltam, és éppen popsztárokról (The Beatles, Michael Jackson és a többi) tanultunk országismeret-órán, ezért a házi feladat is hozzájuk kapcsolódott.

Apukám előszeretettel mutogatta az ő fiatalsága idején menő slágereket, a YouTube azonban feldobta a Born This Way videóklipjét, én pedig rákattintottam. Soha életemben nem kerültem egyetlen klipnek sem annyira a hatása alá, hiába voltam fanatikus Gaga-rajongó az első pillanattól, azaz 2008-tól kezdve.  

Kevés zenészben égett akkora bizonyítási vágy, mint imádott énekesnőmben, amikor 2011. május 23-án, 10 évvel ezelőtt kiadta Born This Way című második nagylemezét. Lady Gaga 2008-ban egyik pillanatról a másikra vált popsztárrá, és bár 2009-ben Taylor Swift és Beyoncé mögött „csak” a dobogó harmadik fokára állhatott fel, 2010-ben a Billboard már őt választotta az év előadóművészének. 

2011 tavaszán jóformán lehetetlennek tűnt, hogy a The Fame és a The Fame Monster albumok sikereit túlszárnyalja, pláne úgy, hogy a kaméleonként ismert előadóművész hangzásvilága se váljon egysíkúvá, és hogy zenéjével értéket is képviseljen, közvetítsen. Ő valahogy mégis megoldotta a lehetetlent, és megmutatta egy korábban soha nem látott – igazi – arcát: májusban megszületett a 2010-es évek egyik, ha nem legmeghatározóbb popnagylemeze, a Born This Way. 

Az énekesnő az élettapasztalatából, közvetett és közvetlen környezetéből, megfogható és megfoghatatlan ideákból merített. Az elégiára hajazó, költői elemekkel teletűzdelt gondolatmenet, vagyis az album esszenciája tökéletesen kibogarászható annak képi és hangzásvilágából, na meg Gaga akkori megjelenéséből és nyilatkozataiból.

Miben rejlik az album sikere?

Először is abban, hogy a rekordsebességgel és -mennyiségben eladott Born This Way mind stílusát, mind tartalmát tekintve megosztó lemez. Van itt minden: a korrupt kormány kritizálása (Government Hooker), feminizmus és német dalszövegek (Scheiße), szabadságvágy (Hair), szexuálisan túlfűtött, valamint hívő katolikusokat megbotránkoztató motívumok (Judas, Bloody Mary) és persze az album címadó dalaként szolgáló Born This Way kislemez, a jól ismert „LMBTQ-himnusz”, amely máig a Gagát és az albumot érő támadások első számú célpontja. Az album – csakúgy, mint az azonos című kislemez – középső ujjas bemutatás volt a kirekesztő, előítéletes, rasszista és homofób embereknek.

Az ember nem szereti az unalmasat, vágyik az új, izgalmas dolgokra, ugyanakkor tart is azoktól. Kicsit ilyen érzés önthette el a hallgatókat, amikor meghallották az album számait. Hangzásvilágát tekintve is vegyes felvágottról beszélünk: a glam rock, a heavy metal, a country, a mariachi, az opera, a szintipop és a techno elemeit mind magán viselő alkotás. Olyan, mintha Gaga a korábbi – világhírnevet hozó – poplemezeinek hátat fordított volna, hogy aztán amolyan „lesz, ami lesz” alapon 180 fokos fordulatot vegyen, és bebizonyítsa, nem csak egy egyslágeres (egylemezes) popsztár. 

Az énekesnő 2008-ban a Vogue magazinnak adott interjújában úgy fogalmazott:

Azt akarom, hogy az emberek a Born This Way üzenete, valamint az egyenlőség jegyében tett erőfeszítésem miatt emlékezzenek rám.

Botrányok

Lady Gaga legbotrányosabb éve minden bizonnyal a Born This Way korszakához köthető, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy naponta új, az albummal kapcsolatos dolgokba kötöttek bele az emberek.

• A BTW kislemezt Malajziában cenzúrázták, az ottani egyház szerint ugyanis az Elton John által a melegek himnuszának titulált dal tabutémát, azaz a homoszexualitást énekli meg, ez pedig nem rádióba való muzsika. Kiderült, hogy a malájok kimondottan szerették a dallamot, csupán a „túl liberális” szöveget nem. 
• A Katolikus Liga elnöke, Bill Donahue szerint Gaga tehetségtelen, a keresztény bálványimádás képzetét kelti, és így próbál meg érvényesülni, hiszen a műsorai unalmasak. Az elnök mindezt a Judas című kislemez hallatán nyilatkozta. „Mutatvány az egész. Lady Gaga megpróbálja sokkolni a katolikusokat – és úgy általában a keresztényeket: apácának öltözik, lenyeli a rózsafüzért... Már csak önmaga karikatúrája.”
• Az album utolsó kislemeze, a Marry The Night már önmagában különös alkotás, ugyanis negyedórás klip (kisfilm) készült hozzá, amely egy filozofáló monológgal indít. A klipet többen azért kritizálták, mert szerintük a maga is lelki problémáktól szenvedő énekesnő túl szépnek és tökéletesnek, már-már szexinek festette le a mentális betegségeket, valamint az elmegyógyintézetek hangulatát. 
• Indonézia betiltotta az albumhoz tartozó turnét, a Born This Way Ball nevű koncertsorozatot: az énekesnő külsejét túl erotikusnak találták.

Emlékezetes pillanatok

És persze nem szabad elfeledkezni a szokásos, megdöbbentően „gagás” mutatványokról sem. 

• A 2011-es Grammy-díj-átadóra egy óriási tojás belsejébe bújva érkezett meg. Az énekesnő három napig amolyan embrióként feküdt a tojásban, és az album üzenetén gondolkodott, mielőtt a színpadon „kikelt” volna. Ő legalábbis ezt állítja...

• Az album promóciójának kezdetekor az énekesnő arcát apró, szarvacskákra emlékeztető implantátumok borították, amelyek a Born This Way kislemez vizuális elemeit, azon belül az űrlényszerű külsőt voltak hivatottak képviselni.
• Lady Gaga és egykori vőlegénye, Taylor Kinney sorozatszínész 2011-ben, a Yoü and I klip forgatásán ismerkedtek meg, ahol a férfi az énekesnő kiszemeltjét alakította. A pár 2015-ben eljegyezte egymást, egy évvel később azonban szakítottak. 
• Szintén a Yoü and I kislemezhez köthető az album egyik legemlékezetesebb fellépése. A 2011-es Video Music Awards díjátadóján az énekesnő „férfibőrbe bújva”, Jo Calderone művésznéven állt színpadra, és adta elő a dalt, méghozzá a Queen gitárosával, Brian May-jel együtt.

A hírnév árnyoldalairól éneklő Lady Gaga tehát amolyan belső metamorfózison ment keresztül, és alakult át – sőt vált eggyé – a 2011-es Born This Way nagylemezzel. Sokatmondó, érzelemdús, megdöbbentő alkotás, amely megelőzte a korát, mégis visszarepítette az embert a 80-as, 90-es évekbe. A roppant kreatív művésznő eklektikus alkotása minden hallgatóban más érzéseket szabadít fel, és összeköti a jelent nemcsak a múlttal, de egyúttal a jövővel is.