Index Vakbarát Hírportál

Az úr nem is annyira sötét anyagai

2021.08.07. 12:19

Annyiszor énekelt a Sisters Of Mercy élőhalottakról, hogy végül maguk is azzá váltak. Itt egy zenekar, amely az 1990-es Vision Thing óta nem jelentetett meg „rendes lemezt”, ami, akárhogy is nézzük, több mint harminc éve volt. Mégis koncerteznek, válogatásokat, lemezboxokat publikálnak. Persze a most megjelent, BBC Sessions 1982–1984 című gyűjtemény sem tartalmaz új számokat, ezúttal is csak a családi ezüst zörgetéséről van szó.

Ez ahhoz képest is meglepő, hogy itt van egy zenekar, amely 1985-ben a First and Last and Alwaysszel elkészítette minden idők egyik legjobb poplemezét, de az utána megjelent két albumuk, a Floodland (1987) és a Vision Thing (1990) is olyan hivatkozási alapok, amelyek nagyban hatottak a goth metálra.

És akkor itt van három, kb. húszperces BBC Session is, amit 1982 és 1984 között rögzítettek. Ez nem jelent mást, mint hogy a BBC-ben, szerénynek nevezhető stúdiókörülmények között, felvettek háromszor négy dalt.

Persze a rajongóknak minden jutalomfalat, hiszen az anyag tartalmazza a First and Last and Alwaysről a Walk Away és a No Time To Cry című kislemezek korai verzióit, a Poison Doort, ami 1984 októberében jelent meg a Walk Away kislemez B oldalán.

A BBC Session-féle Poison Door érdekessége, hogy az egyébként kiváló Gary Marx-dalt a zenekar soha nem adta elő élőben, csak egyszer játszották el, ezen a bizonyos John Peel-féle BBC Session alkalmával 1984. június 19-én. (Ennek nyilván az az oka, hogy a zenekar társalapítója a First and Last and Always megjelenésekor elhagyta a csapatot, pont azért, mert rengeteg dalt írt, de az amfetaminfüggő énekes, Andrew Eldritch nem engedte helyzetbe hozni azokat.) De itt van a The Stooges 1969 című dalának átirata, és mellé kapunk még két feldolgozást, Dolly Parton (!) Jolene című szerzeményének sötét változatát és a Hot Chocolate (!) Emmájának újragondolását.

Az album számos vonatkozásban az 1992-ben megjelent, Some Girls Wander By Mistake című, korai dalokat tartalmazó gyűjteményt idézi, szóval akinek megvannak a zenekar 12 inches kislemezei vagy éppen a Some Girls-féle kollekció, annak felesleges beszereznie ezt a Record Store Rayre megjelent albumot, hacsak nem afféle monográfus. A feldolgozások nem képviselnek olyan „játékerőt”, hogy mindenképpen vinylen kell hallgassuk.

Oké, ott a Good Things, ami korábban csak bootlegeken szerepelt, hivatalosan soha nem jelent meg, ugyanakkor nem különösebben sikerült felvétel. Inkább történeti jelentősége van. Már az első, 1981. február 16-án a yorki Alquin College-ban megtartott koncertjükön is játszották. A Sisters Of Mercy egyébként számtalanszor lépett fel az A38 Hajón, de volt egy igazán fontos koncertjük még a második nagy korszakuk végén, 1991 májusában a Petőfi Csarnokban. Ez volt az a koncert, amely úgymond elbúcsúztatta a magyarországi dark rock korszakot, aminek kitüntetett pillanata volt a The Cure 1989. május 26-i, Kisstadionban megtartott háromórás koncertje és a The Mission BS-fellépése 1990 őszén, a taxisblokád idején.

A BBC Sessions 1982–1984 című albumon is hallható Alice ihletője volt Térey János Alice az estélyi ruhában című versének, ami A természetes arrogancia című kötetben jelent meg még 1993-ban. Egyébként a zenekarból 1985-ben távozó Gary Marx szerint az Alice volt „a mi kis áttörésünk, amivel bejutottunk az indie slágerlistákra”. Ezek a demó jellegű felvételek bár önálló entitások – köztük olyan remeklésekkel, mint a Heartland, a Poison Door, az Alice –, de valójában csak előtanulmányok a nagy műhöz, a dark rock koronaékkövéhez, az 1985. március 11-én megjelent First and Last and Alwayshoz.

Erről az albumról két dal, a Walk Away és a No Time To Cry is szerepel a BBC Sessions-gyűjteményben, még meglehetősen szerény hangszerelési együtthatókkal. A Walk Away először 1984. április 7-én, Wayne Hussey bemutatkozásakor hangzott el. Ő két év múlva elhagyta a formációt, és megalapította a The Missiont, amely nagyobb kereskedelmi sikereket ért el a Sisters Of Mercynél is. A limitált kiadású és csak három (A-B-C) oldalas (!) lemezt füstös, „smokey” vinylen hozták forgalomba. A dalokat hallgatva nem lehetnek kétségeink, hogy ehhez a bizonyos füsthöz tömjént használtak.

Sisters Of Mercy:  BBC Sessions 1982–1984

Warner,  12 szám, 62 perc



Rovatok