Index Vakbarát Hírportál

YouTube-diszkó 37. hét: Dér Heni T-rexként pusztítja a magyar popot

youtube disco szerk 37
2021.09.17. 19:42

Mélyen tisztelt publikum! Kidurrant a bubligum! Előételnek a nagy semmit fogjuk felszolgálni önöknek, reméljük, marad még hely a pocakjukban a többi fogásra. Ezután lesz@rjuk önöket Cedes művésznő közreműködésével, kérem tisztelettel. Majd egy húsz éves latin konzervet porolunk le, amit Dér Heni bont fel T-rex képében. Pápai Joci a fullnál is erősebben nyomja a kretént, amiért kár, mert ő lehetett volna a hét hőse. Helyette viszont a Biebers lopta el a showt, aki új frontembert villantott. Kezdődjön tehát a heti YouTube ajánló. Megkérem a nagyérdeműt, hogy bekiabálásaikkal ne zavarják meg az előadást. Köszönöm.

Radics Gigi feat Burai - A nagy semmi

Végre eljött! Nem kell tovább várnunk! Itt van, megkaptuk, élvezzük hát a nagy semmit! Sokáig azt hittük, hogy lesz valami, hogy a nullánál többet érdemlünk, de megmérettettünk, és könnyűnek találtattunk sőt, nem találtattunk semminek. Ez jár nekünk, semmivel sem több. A nagy semmi. Semmi más. A nullánál is kevesebb.

Radics Gigi tette bele minden tudását a nagy semmibe, hogy valami legyen, de végül semmi sem lett. Burai szintén újra telepakolta semmivel a dalt, így érvényesül az örök matematikai igazság: 0x0=0 sőt, 0+0=0.

Unom már mindig az oltást

Hagyjuk na, nem kell a gyónás

Megint egy trükkös megoldás

Mindig arra mész

Ezek szerint előre számítottak a semmilyen fogadtatásra. Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten. De persze vannak olyanok, akiknek semmi sem elég, semmi sem elég jó:

Nem jó se veled, se nélküled

Megszakad a szívem, ez őrület

Most azt akarod, aludjak itt veled

Mert még rabod vagyok

Sajnos semmit sem tudok kiemelni a videóból, mert nem történik benne semmi sem, pontosabban a nagy semmi történik benne. De, ha egyszer megtörtént a semmi, akkor nincs már mit tenni:

Vágod, nincs már mit tenni, megtörtént, ennyi

Majd valami kialakul, s talán a lélek is felszabadul

Szabaduljunk fel hát, vagy legyen valami.

Cedes ft. Ginoka - LESZ@ROM

Cedes valaha még VV Merci néven volt ismert a Való Világ 10 nézőinek. Most viszont már akkorában van, hogy megtiszteltetés őt látni. Nem más, mint GWM vállalkozott arra, hogy aranytálcán körbemutogassa a művésznőt, és ahogy szokta, büszkén belekiabálja a szám elején, hogy „dzsívemmjuzikprodákson” (leírva viszont GWM music production). De ne ragadjunk itt le mindig, Cedes ezt is lesz@arja, mint minden más, lényegtelen dolgot.

Ne hívogassatok, mer' nem érdekel

a véleményeteket én meg leszarom

Fenn vannak a kezek, hogyha megérkezek

Buli van, hogyha a zeném berakom

Azt értem, hogy nem érdekli senki véleménye, egyből látszik is. Nincs is ezzel baj. Csak azt nem értem, hogy akkor minek ment oda? Minek érkezik meg bárhova is, és minek rakja be a zenéjét, amire felteszik a kezeket? Hiszen az is egy vélemény!

Sokaknak ez fáj-fáj-fáj-fáj-fáj

Szegény Cedes, mit kaphat, hogy így bántja az, hogy mások esetleg még nem tudják, mi is az elvárt viselkedés. Pedig egyszerű a program:

Akik kötekedtek, azok most már autogramot kérnek

Ti, kik egykor elárultatok engem, most lábaim előtt esedeztek. De én így is leszarlak benneteket. De vajon autogramot azért adok? Nem adok?

Első zeném milliós lett ajjajaj

A szemembe mindenki nyal

A szemgolyó állítólag sós.

Herceg x Csordás Tibi feat. Dér Heni - Angelina

Van az a mondás az újrakezdett párkapcsolatokról, hogy az újra felmelegített lecsó nem az igazi. Ez szerintem nem igaz, mármint a lecsó másnap még jobb, a kapcsolatokra viszont talán illik a mondás. De mi a helyzet a popzenével? Ám előbb egy kicsit pontosítsunk a hasonlaton:

Milyen lehet egy két évtizeddel később felmelegített gazdaságos löncshús konzerv? Ráadásul latin import. Ami már a gyártása és csomagolása időpontjában is olcsó volt, és csak vendégmunkások és vadkempingezők fogyasztották. A válasz az Angelina videóklipből derül ki.

A méltán világhírű Fiesta zenekar (latinkodó magyar pop duó, aki nem emlékezne) gigaslágerének újramelegített verziójában először át kell verekendünk magunkat egy több, mint egy perc hosszú termékmegjelenítésen. Balázsék promózzák a Lupa beachet, ember legyen a talpán, aki kibírja beletekerés nélkül. Majd Herceg kezdi el latinul énekelni, hogy forró nyár volt és a szíve nyitva. Pont annyira latin, mint amennyire én spártai, és a kis sortjában úgy lépked, mintha egy szalagavatós táncos koreográfiát adna elő. Majd Csordás Tibi, a konzerv eredeti felszolgálója tűnik fel egy versszakra, és kiderül, hogy a hangja még mindig olyan szexin csuklik meg, mint húsz éve. De a lényeg továbbra is várat magára. A harmadik perc után lép csak be a T-rex a magyar popzene Jurassic parkjába, és valóban horrorisztikus katasztrófára számíthatunk.

Dér Heni (a T-rex szerepében) egyszerre raggázik, reppel és táncol latint, mindezt olyan színvonalon, hogy, ha nem lett volna minden és mindenki szponzorált a klipben, fejvesztve menekültek volna előle.

Ehjjj, Oké, most rám szórsz

Meg Angelinára gondolsz

Szívatsz, csacsi?

Asszed nem vágom a szót

Egy kis bikini meg Fendi cucc

Rögtön szétterülő mód

Dobj a tequilához sót, add

hogy még jobban érezzem a showt!

Komolyan mondom, fogalmam sincs, hogy miről lehet szó. Ha csak nem arról, hogy Dér Heni a szűzoltóságtól érkezett, és alaposan rendreutasítja azt Angelinát, akit egyébként évtizedek óta nem talál senki, még az eredeti előadó, a Fiesta sem. Erről a lidércként fellibbenő, majd örökre eltűnő szellemszerű múzsáról szól a szöveg. És most őt jött kioktatni egy T-rex?

Hány palit varrtál le?

Hány pasi koppant, hogy könnyen oltottad, meg mérgeddel nyomtad, a legjobbat toltad, azt végül meg mondtad, hogy könnyet morzsolgat, na szálljál ki!

Lelkedben van sátáni,

mit álcázni kár mert rálátni!

Ezt kell most gyorsan kikártyázni!

Na nem kihátrálni, csak hálálni!

Szegény Angelina, semmivel sem lett jobb az évek folyamán.

Pápai Joci - Itt maradsz velem

Kis magyar Macska-Jaj a gyengébb képességű nézők kedvéért.

Először vegyük sorra a klip legfőbb erényeit, mert szerencsére van belőlük egy pár: Pápai Joci egy tök jó énekes, és talán még annál is viccesebb ember, nem lehet nem szeretni, és nem is kell. A klip nagyon szép, Mayer Zoltán gyönyörű képeket vett fel, jó a styling, jó a helyszín. Jó a zene is, és fekszik is Jocinak. Akkor mi itt a baj?

Az itt a baj, hogy fullba van nyomva a kretén. Hogy teljes gázzal ugratunk a szakadék felé. Hogy nem elég, hogy Joci kék susiban van, rúzsnyom az arcán és kamu tetkók a mellkasán, még a szemüvege egyik fele is le van tapasztva leokoplaszttal. Amíg be nem törik, ugye. Képzeljünk el egy olyan Irigy Hónaljmirigy Showt, ahol a faluház backstage-ében elmagyarázza a polgármester a zenészeknek, hogy sajnos csak rosszul halló és látó nyugdíjasok tudtak eljönni, szóval legyen minden esés kicsit látványosabb, amikor elcsúsznak a banánhéjon, és legyen minden fing egy kicsit hangosabb, hogy a hátsó sorokban is jól hallják majd a süket nénik és bácsik.

Persze, tudom, hogy Kusturica sem spórolt a gázolajjal, ha humorról volt szó, de ott sokkal életszagúbbak és bájosabbak voltak a poénok.

Pedig olyan üdítő kivétel lett volna ez a klip, ha hagyják, hogy elég legyen a jó zene, a szép képek és a jó karakter. Nincs az a gulyásleves, amit egy csipetnyi szarral el ne lehetne rontani. Pláne egy marékkal.

THE BIEBERS - Későn Érkezem

Testvérfrissítésen esett át a Biebers. Puskás Dani ugyanis pimaszul a bátyja helyébe lépett, egyet jobbra, egyet balra és kettőt előre, Peti és Bálint pedig kettőt hátra. Így lett egy háromfejű sárkány a Biebersből. Ez egy nagyon jó döntés volt, mert Daninak legalább annyira jól áll az előtér, mint a háttér állt. Sőt. A zenekarnak jobban áll Dani, mint Peti és Bálint együtt. Mert mindig jön egy fiatalabb. Mert mindig jön egy újabb, egy izgalmasabb. A közönség olyan, mint egy sugar daddy, és már nem éri be azzal, hogy Petit és Bálintot pénzeli. Most Danin a sor.

Ezzel együtt a zene is frissült, kicsit előremozdult az időgép a nyolcvanas évekből, és egészen a jelenig gördült. Nekem sokkal jobban tetszik ez az intimebb, modernebb hangulat. Igaz, a terepet alaposan kitaposta Dzsúdló és Azahriah, de elférnek még ezen az ösvényen csomóan. Amíg le nem betonozzák, mint, ahogy a Kisoroszi szigetcsúcsot akarják.

Büki Balázs rendező ezúttal sem tud hibázni, hozza a kötelezőt, nagyon szépek a képek, a fények, beállítások és örülök, hogy a klip harmonikusan rezonál a Biebers beintimesedéséhez. A Klimt képek gyors bevágása pedig egészen zseniális.

Több Puskás Danit a magyar popzenébe!

Megint egy Puskáson múlt (sőt, most épp kettőn), hogy megmentsék a haza becsületét. Remélem, a jövő hétre a többiek is összeszedik magukat, és megint bizonyít a magyar YouTube.



Rovatok