Szinte minden horrorfilmben elhangzik a kötelező mondat: „nem kell ezt tenned”. A popban is vannak kötelező, szertartásos mondatok, mint amilyen a „mindenkire szükség van”, vagy éppen a „kezeket a magasba”.

A Chvrches nevű skót szintipop trió úgy érezte, hogy elég a pop és a horror közhelyeiből, a Screen Violence című immár negyedik lemezükön miért ne mesélhetnénk el a kortárs tinédzser erőszak mechanizmusait, a horror szimbolikájával.

A csilingelő szinti-popot revitalizáló Cvrches a Covid idején afféle terápiaként kezdte el az új lemezük munkálatait, főleg zoomon tartották a kapcsolatot, ami nem a legideálisabb a kreatív munkákhoz, de ez sem okozott problémát, elvégre ez akkor is így lett volna, ha nincs Covid. Martin Doherty és Lauren Mayberry Los Angelesben él, míg Iain Cook Glasgow-ban. 

Az új lemez első dalát, a He Said She Saidet áprilisban publikálta a zenekar, míg a második kislemezdal a How Not to Drown lett, amelyben Robert Smith, a The Cure főnöke is énekel. A Chvrches remek példa arra, miképp lehetett átmenteni a nyolcvanas évek szinti-popját a 2020-as évekbe, úgy, hogy ne legyen retró hangulatunk, hogy ne érezzük a csalamádés hamburger és a tejszínes gofri ízét a szánkban. Azaz hogyan lépjünk túl a nyolcvanas éveken, úgy, hogy az influenszerek a Chvrchesre vágják a meg a bemutatkozó szpotjaikat.

A Screen Violence számos esetben idézi meg a Depeche Mode, a The Cure, az OMD, a New Order, a Xymox és a német szinti-goth bandák világát, mindamellett sikerült megszólítaniuk az EDM-re, elektro-popra és K-popra felesküdött tizenéveseket is.

Az album címe egy elmentett ötletből született, az alakulásuk idején merült fel, hogy a zenekar neve Screen Violence legyen, de aztán másképp alakultak a dolgok, és most jól jött, amikor albumcímen agyaltak. Az albumban a legizgalmasabb a finom disszonancia, amely a horrorfilmes koncepció és a populáris regiszter között feszül. A lemez fátyolszerű, mégis táncba hívogató, breakbeates karaktere ellenére olyan témákat boncolgat, mint az alvászavarok, a traumák, a közösségi zaklatások, a fulladás érzése, a horrorfilmek slasher motívumai, szóval, a dolog cseppet sem vidám, viszont a az albumot hallgatva mégsem lesz rossz a kedvünk.

A horrorfilmes utalásrendszer megadja azt az illúziót, hogy a Screen Violence több, mint egy kortárs szinti-popstílusgyakorlat, hogy afféle koncept lemez lenne. Valójában szó sincs erről, szinti-pop táncdalokat hallunk, amelyekben létszám feletti a horror filmes utalás, de ez nem áll össze tényleges rendszerré. A He Said She Said például egy férfi elvárásait meséli el – Nézz jól ki, de ne légy megszállott, ami szintén elég horror...

Vagy ott van a Final Girl című szám, ami valóban horrorfilmes utalás, azokról a lányokról szól, aki a legtöbbször túlélik a mozis finálék vérfürdőit. A Screen Violence egy szinti-popos daloskönyv, ugyanakkor az album vastagon rétegzett, jócskán hallunk élő hangszereket is, így lesz jellegzetesen dús a hangzás. Az albumnak nem is horror a legfontosabb fogalma, hanem a menekülés. De míg a horrorokban tényleg feldarabolnak, addig a valós életben a hétköznapi inzultusok gyilkolják meg az embert.

A 40 éve csúcsra járatott szinti-pop nem múlt el, itt kísért 2021-ben is. A Yamaha DX7-esek és a brummogó, öreg Moogok nem csak arra jók, hogy szobadíszek legyenek a producerek házainak alagsori szobáiban, ahova beugranak az egykori rock veteránok pókerezni vagy csocsózni. Chvrches tisztelettudó, mégsem az özönvíz előtti szinti-popra esküszik, ahol szinte halljuk a billentyűk nyikorgását, rugózását, 2021 részben a Chvrches polírozott, kissé véres, csillogó popjáról szól.

CHVRCHES: Screen Violence

Universal, 10 szám, 43 perc