A norvég Kings of Convenience-t hallgatni olyan, mint egy végtelenített sakkjátszma a duó két tagjával. Erlend Øye és Eirik Glambek Bøe 12 év után megjelent új lemezének, a Peace or Love-nak a borítóján ezúttal is ott a sakktábla, ahogy ott volt a legutóbbi, 2009-es Declaration of Dependence coverén, és a második albumuk, Riot on an Empty Street-en is.

Évtizedek óta ugyanazt a partit játsszák, a győztesek viszont mi magunk leszünk, mert megtanultuk: a dolgok csak a sakktáblán feketék és fehérek.

Tizenkét év után új lemezt kiadni nagy bátorság, de még nagyobb bátorság kell egy majdnem ugyanolyan anyaggal előállni, mint amilyen az összes többi volt.

Szóval, a norvég indie-folk duó negyedik stúdióalbuma, a Peace or Love csak annyiba meglepetés, hogy ugyanolyan, mint a 2009-es Declaration of Dependence, ami meghökkentő módon az amerikai Billboard 200-as listán a negyedik (!) helyéig jutott.

Mi az, ami először eszünkbe jut erről a zenéről? Légiesen elegáns, pehelykönnyű, néha bossa novás, melankolikus, érzelemmentes, heroikusan dísztelen, szerethetően unalmas....Hát igen, a Fever az egyetlen olyan daluk, amelyben hallunk némi dobolást.

A szobazenés ajánlattal előálló Kings Of Convenience két férfi, egy eset, két norvég fickó, akik egyszerre tűnnek kisfiúknak és csalódott felnőtt apáknak, akik talán még gyerekként látták a Simon & Garfunkel 1981-es, Central parkos nosztalgiakoncertjéről készített tudósítást, és azóta hiszik, hogy az akusztikus gitár alkalmas arra, hogy megszólítson százezer embert.

Volt, amikor úgy tűnt, hogy a gasztró az új punk, de a Kings Of Convenince-t hallgatva azt is gondolhatjuk, hogy most a home decor lenne a lázadás a modern világ ellen. A covid miatt amúgy is a lakásunk lett az életünk alfája és omegája. Persze, a bekuckózást, a kemence sut melegét már Móra Ferenc is megírta érzelmes történeteiben, de a skandinávoknak mást jelent a nyugalom szigetének kikiáltott hygge-sarok.

Nekik egy plüss huzatú kanapét, ami mellett ott egy atomórára emlékeztető lemezjátszó, Mórának viszont egy búbos kemencét. A KIngs Of Convenince szobazenéje nem a technikai bravúrokról szól, hanem arról, hogy képesek a legegyszerűbb akkordmenetekkel előállítani a körülölelő pihe-puha varázslatot.

Az Eirik Glambek Bøe és Erlend Øye alkotta duó az elmúlt 12 év alatt ötször futott neki a lemez felvételének, nem véletlenül mondta Bøe a brooklynvegan.com oldalon, hogy pont a könnyednek, lazának tűnő dalokat a legnehezebb megírni. A középkorú férfiak problémái, a párkapcsolati, játszmák, a szülők elvesztése, az újrakezdés, nos, ezek nem könnyű témák, mégis a Kings Of Convenince-nek sikerül olyan könnyedén beszélni a személyes életük válságairól, mintha csak azt hozták volna szóba, hogy miért drágább az SUV-ok téli gumi cseréje, mint a kisebb méretű autókénál...

Két gitár, két tiszta elme dialógusa, amibe belefér a sallangmentes, ujjgyakorlatnak tűnő bossa novás Angel című dal is, vagy a brit folk trióval, a The Staves-szel készített, pörgős Catholic Country is. Volt mit kihordani az elmúlt 12 évben, Øye szülei elhunytak, Bøe 21 éves házassága válással ért véget. És igen, van-e szomorúbb dolog a Love is a Lonely Thing című dalban hallható soroknál?

A szerelem fájdalom és szenvedés, a szerelem magányos dolog lehet. Ha egyszer megismerted ezt a varázslatot, tudnál-e nélküle élni?

A lemez tehát alapvetően veszteség-feldolgozás, segédanyag a gyászterapeuták és a válással megbirkózni képtelenek számára, ugyanakkor mégis minden olyan pihe-puha, nyugodt, mint a szétköltözés után a férfinél maradt macska meleg szőrének simogatása a kandalló mellett. A Comb My Hair című dalban teljesedik ki a gyász:

Miért ébrednék fel, ha nem leszel ott?... A csend, amire vágytam hideg és értelmetlen.

Mégis: ha van otthonosság négy akkordban, ha van otthonosság a melankóliában, akkor azt a Kings Of Convenince teremtette meg.

Kings Of Convenince: Peace or Love

Universal, 38 perc, 11 szám