Desh kukásnak áll. Micsoda bulvárcím lenne, kérem szépen. Csak az a baj, hogy ez igaz. Gyerek legyen a talpán, aki ezután inkább tűzoltó, katona, vagy vadakat terelő juhász akar lenni. Hiroba karácsony előtt beleszállt Kozsó szelleme, és imádkozásra kényszeríti a hőst. Ugyanitt platinaszőke női Krisztust villantanak. Lóci hülyetáncot ad elő zombi módra, vagy inkább zombitáncot ad elő hülyén a hét legnagyobb slágerében. A legizgalmasabb szám megint a Dalfutár laboratóriumában készült, Szűcs Krisztián, Beton. Hofi, Opitz Barbi és a komplett Middlemist Red alakítanak sokfejű popup zenekart. A Blahalouisiana pedig begyújtott a lélek kemencéjébe és egy gyönyörű balladát sütöttek benne karácsonyra. Ez folyik a héten a YouTube-on.

DESH - KUKÁSAUTÓ

Egy okot mondjon bárki, hogy miért ne akarna kukás lenni. Ugyanis, aki kukás, az ráléphet a tabu tiltott mezejére, hiába van kiírva, hogy fűre lépni tilos. Aki kukás, az hozzányúlhat a szeméthez, hiába tiltott mindenki másnak. Aki kukás, simán utazhat a kocsija hátulján állva, mégsem bünteti meg a rendőr. És végül, aki kukás, annak menő raver narancssárga fellépőruhája van. Szó szerint. Szóval teljes szívemből megértem Desht, és üdvözlöm, hogy első fecskeként kukásruhába öltözik, nem pedig kölcsönzött kígyókkal és lambókkal menőzget a Várkert bazár előtt. Na de nézzük csak, mi jár Desh fejében, miközben üríti a kukákat:

Sokat vártam a szépre és egy helyben álltam

Miközben mindenki csak haladott

Ezt most úgy értsem, hogy miközben a kukás az immobilitás állapotában esztétikai élményre vágyik, mindenki más szellemi, technikai vagy egyéb téren a fejlődés útján bizonyos fokot elért, ezzel szemben Desh viszont megrekedt ezen az úton? Mi másért használta volna a „haladott” szót a „haladt” helyett? Vagy nevezzük ezt költői szabadságnak, hogy egy rím oltárán feláldozzuk a nyelvi rendszert, mert az így keletkezett esztétikai vagy érzelmi élmény magasabb rendű? Akár. Nézzük akkor a rímpárt:

Túl sokszor áztam meg én, és túl sokszor fáztam

Mindennap a kukásautón

Most már nem tudom, mit higgyek. Teljesen meg vagyok kavarodva. Mint egy összeborított kommunális, műanyag és papírszemét kupac. De nem is biztos, hogy verselemezni kell, lehet, hogy csak hátradőlni és élvezni a klipet. 

Büki Balázs és Azahriah gyönyörű videót raktak össze, kisgyermekként sem tudtam ennyire romantizálni a kukásságot, pedig akkor az még a rendőrséget és katonaságot is megelőzte nálam sőt, talán még a szuperhősséget is. 

A szöveg ugyanazon az értékszembesítésen alapszik, amit leggyakrabban hallunk: régen nem tisztelt senki, nem hittek bennem, fáztam. Ma szétnyílik előttem a tömeg, mindent elhisznek, amit mondok és melegem van. 

Azóta csak néznek, hogy élek

Ó, belépek a fénybe, ó, várnak a gádzsik

Szednek ma szanaszéjjel

Ergó: ha sok spenótot eszünk, szépek leszünk és kövérek.

Essemm: Tövis ft. Hiro

Nincsen rózsa tövis nélkül. Ezt ismerte fel Essemm és Hiro, és a rózsaszirom és töviskoszorú konnotációjának keresztezéséből készítettek videoklipet. De hiába a vörös sziromtenger, hiába a platinaszőke női Krisztus, hiába az esküvői rózsakapu Essemm mögött, a klip legmegrázóbb pillanata nem ezek közül kerül ki. 

01:30-ig kell várnunk, hogy belénk hasítson a felismerés, és leleplezhessünk egy popkulturális reinkarnációt. Tudjuk, hogy minden előadó halhatatlan, Hiro ráadásul hős is, és nem csak hálni jár belé a lélek. De testében biztosan nincs egyedül. Nem mással osztozik porhüvelyén, mint a nagy hatalmú, sokat látott, keleti és nyugati világot is meghódító Kozsóval. Bizony, a nagy sámán megunta tincsét és korosodó háromdimenziós kiterjedését, és újabb gazdatestet keresett. Olyat, aki mély és igaz áhítattal képes imádkozni. Szimmetrikusan, szemlesütve, majd a katartikus pillanatokban az égre nézve. És Hirónál keresve sem találhatott volna jobb alanyt. Ráadásul az új gazdatest szövegei is elég közel vannak a szomorú szamuráj alacsony művészetéhez:

Más út nincs.

Egy golyót tettem a tárba.

Te mára kitépted a szívemet, fuck you bitch.

Pörög ez a forgótár,

Hol van a forró nyár?

Gyengéd a szerelem, azt mondják,

De közben az ágyban egy pornósztár.

Nincsen rózsa tövis nélkül. És most nincsen Essemm Hiro nélkül. 

Lóci játszik: Túl sok a városban a diszkó

Lócinak eléggé beakadt, hogy ki hogy táncol, és amúgy is tudni róla, hogy egy ilyen srácnak a diszkóban a helye, ezért ki más lehetne kompetensebb, hogy kvalitatív és kvantitatív ítéletet mondjon a diszkókról?

Csak az alsógatyám és én 

Ülünk a tévénél,

Szépen, szűk körben vagyunk.

Végre valaki ki meri mondani! Végre valaki nem hazudja azt, hogy otthon is körömcipőben tipegünk és kristálypohárból isszuk a szolgálók által szervírozott pezsgőt. Ehelyett kifingott alsógatyában esszük a hűtőhideg körömpörköltet, és szaftos szájjal üvöltözünk az X-Faktorral, hogy hogy lehet ennyire szar. 

Erdész Tamás és Karsai Kata klipje Michel Gondry óriási kezeit idézi, akik segítenek Lócinak belépőkártyát szerezni a hülye táncolások minisztériumába. A refrénre fel is gyúrják a hatalmas kezek, hogy egy igazi zombitánc szülessen, amire régóta vágytam. Végre megszakad a magyar klipektől megszokott show-műsoros háttértáncok sorozata, és megszületik egy vállaltan hülye tánc. Kurucz Sándor koreográfus tökéletes munkát végzett, és persze Lóci is, hiszen hülyeség nélkül nincs hülye tánc, Lóci pedig kisujjból kirázza a fapofás dilizést. 

Túl sok a városban a diszkó,

Kevés a szívemben a let’s go.

Igaz, Lóci doesn’t move like Jagger, a zene mégis slágeres. Olyannyira, hogy 01:40-re Lóci úgy felszívja magát tőle, hogy nem hezitál, hanem levitál, és a refrén már úgy robban be, hogy a sok savanyú tökfej, akik eddig csak nézték a zombitáncot, mind beállnak megázni a konfettiesőbe. Nem is csodálom, hiszen ez a hét legnagyobb slágere a magyar YouTube-on.

A legutolsó snittben pedig kiderül, mi történik akkor, ha valaki, aki eddig kézben tartotta a dolgokat, leveszi rólunk a kezét. 

Dalfutár 6.: Második csapat 2. rész (Szűcs Krisztián, Beton.Hofi, Middlemist Red, Opitz Barbi)

A leg brit popabb magyar, Szűcs Krisztián, a legtrúbb magyar rapper, Beton.Hofi, a legexportképesebb magyar zenekar, a Middlemist Red és a leggöndörebb hajú magyar énekesnő, Opitz Barbi bemegy a stúdióba. Ez nem egy vicc, hanem a Dalfutár legújabb epizódja. De ettől még csattanója van. Ugyanis szép magyar ostort fontak, amit szépen lehet csattogtatni.

A citerának álcázott kotointróra egyből felkapjuk a fejünket, hogy aztán az arra érkező elektronikával vegyített rockos hangszerelésre ez folyamatos bólogatássá váljon. 

Megyek a misére hit nélkül,

Bennem a poklom így épül.

Erre a tájjellegű hangszerelésre meglepően organikusan telepszik rá Opitz Barbi amerikai stílusú éneklése, így még eklektikusabbá téve a számot, ami így már le sem tagadhatná, hogy a Dalfutár laboratóriumában kotyvasztódott. 

Várom a buszomat jegy nélkül,

Hátha valahogy mellém ülsz.

Az akusztikus gitárral bedúrosodva lecsücsülő refrén teljesen váratlan, ahogy az is, hogy végül újra a versszakra állunk fel. Meglepő és bravúros produceri munka, aminek fordított íveit legalább annyira jól érzi az énekes Opitz Barbi, mint a saját, jóval twerkkompatibilisebb zenéinél. Nem lehet megmondani, hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb: a szám jól lett megírva, jó a szöveg hozzá, jól lett producerelve és eljátszva vagy felénekelve? Csak azt lehet megmondani, hogy a zene intelligencia nélkül mit sem ér. Itt pedig abból nem volt hiány. A hét legkülönlegesebb dala ismét a Dalfutáré.

Blahalouisiana : Lábnyomok a hóban

A téli hidegtől nosztalgikusra fagyott Blahalouisiana tábortüzet gyújt mindannyiunk szívében. Így az érzelmek mérlegének mindkét serpenyőjét telepakolták. De senki se úgy gondoljon erre, mintha Pintér Tibor lovagolna be fehér lovon. Csak az én szövegem giccses, a Lábnyomok a hóban a legkevésbé sem. 

Kiváló ízléssel, tökéletes arányérzékkel írnak balladát is, ami úgy szólal meg, hogy ha nem magyarul lenne, simán elhinnénk, hogy izlandi pingvinek játszották fel a nedves kis lábaikkal. Jaj, megint elragadott a giccses hevület, de mit tegyek, ha ez a dal ilyen lélekmelengető? 

Nyomunkban a tél,

nyári álmot alszunk, 

mielőtt visszatér.

Még azt is megbocsátom nekik, hogy a versszak első három sora után önkéntelenül is a The Man in Met éneklem tovább magamban Bob Dylantől. Mondjuk ezt sokszor amúgy is megteszem.

Az ég sötét, hideg,

talán nem lakja senki,

mi holdfénynél didergünk,

de megbotlunk szeretni.

Botoljunk meg egy kicsit, és szeressük a Blahalouisianát.

Még pörög a buli a YouTube-on, de hamarosan kigyulladnak a Last Christmas gyertyái, és mindent felégetnek maguk körül.