Index Vakbarát Hírportál

Ilyen a hangja egy űrlénynek

2022.01.01. 13:56
Ha évindító dalt keres, megtalálta. Klippremier az Indexen.

Amennyiben egy előadó az Űrlénykirály nevet viseli, az máris két dolgot sejtet; az egyik, hogy nem egy átlagos személyről van szó, a másik, hogy az űrlényes különcségben kliséktől mentesen találhatunk magunkra.

A hangzatos név mögött Balogh Borsa bújik meg, aki egy merengős, nosztalgiázós klippremierrel (illetve egyből albumdebütálással) indítja az új évet. A nosztalgiát erősítve a Bátrabban (Kajak ott voltál, fullra maradtál) című dal videós változatának elején egy sokak számára jól ismert, otthonérzetet árasztó hang narrációja csendül fel.

Bozai József, a rádió és a televízió fénykorának emblematikus hangja konferálja fel az előadót, aki eleget tett a dal címének, bátor lépésre szánta el magát: énekelt. Ugyanis a művész, aki leginkább a dalok és szövegek írásában érzi magát komfortosan, tett egy kísérletet. Úgy gondolta, mivel a dal inkább a líraibb vonalat erősíti, tehát nem igényel technikai szinten egy Pavarottit, kivételesen magára osztja az énekes szerepét. Ebből logikusan következik, hogy a lemez többi számában különböző hangok csendülnek még fel.

Balogh Borsa a klippel egy időben A pólód közepén című albumát is az új évnek ajándékozta. Harmadik lemeze nyolc egészen különböző számból tevődik össze, mégis hasonló érzést árasztanak. Szinte mindegyik dalnak van egy múltba merengős, mégis jövőbe mutató hangulata.

A pólód közepén pont ezért lehet tökéletes évkezdő muzsika.

A szövegek egyszerű eleganciája tökéletes harmóniában van az énekelhető, fülbemászó dallamvilággal. Nincsen túlcicomázva, a kevesebb pedig ez esetben is több.

Ez a nyolc dal nagyjából az elmúlt egy-másfél év termése. A számokban annyi a közös, hogy mindegyiket én írtam, ezt leszámítva eléggé eklektikusnak mondanám az egész lemezt. Szerepel rajta duett, népdalfeldolgozás, a »fő hang«, Galambos Peti mellett egy-egy számban Gubik Petra és Járóka Renáta is feltűnik, illetve két dal eléneklését saját magamra vállaltam, az egyikből született a klip. Nincsenek énekes ambícióim, de mivel sosem énekeltem még semmit, kicsit izgatott a dolog.

Az albumon felcsendül többek között A túlsó parton című szám Gubik Petrával és Galambos Péterrel, ennek  videóklipje szintén az Indexen látott napvilágot.

Az albumborító Gombai Gellért, a Bátrabban (Kajak ott voltál, fullra maradtál) című klip Hartl Nagy Tomi munkája. A lemez bemutatója január 13-án a Gödörben lesz, kiegészülve Kovács J. Dáviddal (basszusgitár) és Kaderják Péterrel (dob).



Rovatok