The Weeknd Dawn FM című új albuma afféle feltámasztási kísérlet. Sok mindent akart a rock & roll, szexuális forradalmat, világbékét, az éhezők megsegítését, de a halottak feltámasztásának ambiciózus tervét még senki nem tűzte a zászlajára. A kanadai Weeknd (előző életében Abel Tesfaye) azonban nemrég azt nyilatkozta a Billboardnak, hogy úgy kell elképzelni a Dawn FM-et, mintha a hallgató halott lenne, és egy túlvilági dugóban ragadva a kocsijában várná, hogy elérje a fényt az alagút végén.

Jim Morrison azt mondta, hogy töröljék a feltámadásra való előfizetését, és a Dawn FM őt biztos nem támasztaná fel, hiszen Weeknd albuma alapvetően egy future-diszkós kísérlet, amiben, mint egy képzeletbeli űrállomáson, összekapcsolódik az EDM a hiphoppal, a retró szintipoppal, a funk-poppal, a drum and basszel, és Michael Jackson Thrillerjével. És még azt is megkockáztatjuk, hogy Weeknd Depeche Mode-ot is hallgatott az album írása közben.

És ez az űrállomás képes jeleket küldeni a Földre, amitől ha nem is támadt fel senki, viszont rossz kedve sem lett senkinek, inkább azt mondhatjuk, hogy a kellemes harmóniáknak köszönhetően könnyebb elviselnünk a karantén okozta ürességet, a telik, de nem múlik érzését. Weeknd először olyan albumban gondolkodott, amit a Covid–19 okozta depressziója inspirált, de ezt később elvetette, mert csak mélyebbre vitte volna abba a bizonyos sötét alagútba, ahonnan éppenséggel a kiutat kereste. Erre célzott tavaly májusban a Varietynek adott interjújában, amikor azt mondta, hogy legutóbbi albuma, az After Hours az éjszaka, akkor ezután a dawn jön.

A Take My Breathben az analóg szintihangzás keveredik az EDM-féle kortárs poppal, és tényleg minden zökkenő nélkül épülnek egymásra Jean-Michel Jarre víziói, a következő szint pedig a moroderes elektrodiszkó, erre jön a nyolcvanas évek fluoreszkáló euro-dance zenéje, hogy aztán a végeredmény a kétezres évek partypopja legyen. Mintha nem is mikrobarázdák rögzítenék a zenét, hanem popkulturális évgyűrűk. Az Out of Time szintetizátor témájának eredőjét is valahol a nyolcvanas évek közepén kereshetjük, a Gazebo és FR. David-féle frekvenciákon.

Ugyanakkor talán meglepő, de a rádiós közjátékok (főleg Jim Carrey-t halljuk), szignálok, és az ún. gumizenék is értékes részei a lemeznek, nemcsak atmoszférák, hanem előjátékok is, előkészítik a következő dalt.

A korral való játék, a múló évek Weekndet is foglalkoztatják, hiszen az album borítóján öregen láthatjuk (Matilda Finn munkája), ami szintén nem új a popban, hiszen már az 1981-ben megjelent Popzsebkönyvben (Ifjúsági Lapkiadó Vállalat) is láthattunk egy Beatles tagjait ábrázoló számítógépes grafikát, amelyen stílszerűen 64-esek az egykori „gombafejűek”. (A Dawn FM artworkjének van egy másik, vibrálóan színes prog-rock hatású verziója is, amit már Robert Beatty tervezett.)

Mi tagadás, meglehetősen zavaró az album szintetikus hangzása, és sajnos nem tudták nélkülözni az autotune soundot, ami már a lakótelepi youtuber sztárok szerint is gáz, ugyanakkor Weeknd ehhez a szintetikus hanghoz is kreatívan nyúlt, és ami a legfontosabb: végre itt egy kortárs popalbum, ami – az allúziók ellenére is – egy ízig-vérig 2022-es popalbum, egy afféle euforikus táncparkettdiszkó, amit nyugodtan meghallgathatunk, ahogy a Daft Punk 2013-as Random Access Memoriesát is.

Ön most a 103.5 Dawn FM-et hallgatja

– narrálja Jim Carrey a helyzetet, és olyan a hangja, mintha afféle arkangyal lenne, aki a rádió purgatóriumában megpróbálná a hallgatót a túlvilágból, a rádióstúdiók ledfényes félhomályából kivezetni a napra.

Túl sokáig voltatok a sötétben; itt az ideje, hogy a fénybe lépjetek

 – mondja, és egy újabb utalás Michael Jackson Thrillerének flitteres túlvilágára, és ha ez nem lenne elég, egy-egy közjátékban úgymond beköszön a Thriller producere, Quincy Jones is.

Talán meglepő, hogy a pop kulisszái közül kapjuk azokat a kérdéseket, amit a templomokban vagy filozófiai szemináriumokon tesznek fel nekünk, de akkor most itt van egy látszólag pehelykönnyű popalbum a maga problémáival: Voltál-e valaha is összhangban azzal a dallal, amit az élet dúdolt? Egy biztos, Weekndnek sikerült összhangba kerülnie önmagával, a dalaival, és ehhez el kellett jutnia a privát purgatóriumába. Így aztán el is hihetjük neki az album utolsó trackjének (Phantom Regret by Jim) a helyzetértékelését: A mennyország közelebb van, mint a könnyek az arcodon.

The Weeknd: Dawn FM

Universal, 16 szám, 52 perc