Machine Gun Kelly, aki karrierje alatt több műfajjal is próbálkozott (kisebb-nagyobb sikerrel), most újra egy, a kétezres éveket idéző pop-punk albummal indította az évet.

Az énekes megint a Blink-182 zenekarból ismert Travis Barkerrel állt össze, csakúgy, mint az előző, Tickets to My Downfallra keresztelt lemezénél. A korábban Born with Thorns címet viselő stúdióanyag, amely mainstream sellout, hozza az elvártakat. Klisés pop-punk, néha meglepően érdekes szöveg és rengeteg kollaboráció.

Első dalok és balhé a TikTokon

Az albumról a megjelenés előtt négy dal került ki, amelyek – bár a toplistákon jól szerepeltek – az emo és pop-punk szubkultúra tagjait annyira nem győzték meg. A TikTokon az emo girl című dal részlete sokakat megihletett, ám nem mindig jó értelemben. A dalt rengetegen az egyik legkínosabb single-nek nevezték a műfaj történetében. A maga nemében nem nagyon üt el MGK stílusától az emo girl, azonban a pofátlanul egyszerű, és néhol igencsak megkérdőjelezhető szöveg kiverte a biztosítékot a hallgatóknál. A dalt WILLOW, Will Smith lánya sem menti meg, bár talán ő a legélvezhetőbb a produkcióban. MGK-re amúgy is jellemző, hogy nála sokkal tehetségesebb énekesekkel egészíti ki a dalait, ilyen Oli Sykes is, a Bring Me The Horizon nevű metálzenekar frontembere, aki a maybeben hallható.

Kérek még vs. legyen már vége

Az elmúlt években egyre inkább érződik, hogy a hallgatók figyelmének várható időtartama rohamosan csökken, így a slágerek hossza három perc alá került. Ez MGK legújabb albumánál sincs másképp, a bökkenő azonban az, hogy a jó dalok túl rövidek, a rosszak meg túl hosszúak. A lemeze címadó dala, a mainstream sellout kevesebb mint két percig tart, pedig kifejezetten jóra sikerült, pont úgy, mint a WW4 című alkotás. A Lil Wayne-nel közös produkció, a drug dealer azonban nagyon gyenge, és túl hosszan megy ugyanaz a semmilyen dallam, bár ki kell emelni, hogy Lil Wayne része meglepően jóra sikerült. A másik koprodukció a rapperrel, az ay! pedig behozza MGK trapes, hiphopos gyökereit, ami kicsit kizökkenti az embert a pop-punk klisékből.

Érthetetlen ez a sorrend

Mivel nem konceptalbumról van szó, így a dalok sorrendje abszolút mindegy. Ezért teljesen érthetetlen, hogy a lemez négy legjobb alkotása miért került az album legvégére. A twin flame magasan a legérdekesebb hangzású és a szöveg szempontjából is kiemelkedő dal, amely MGK és Megan Fox kapcsolatát írja le. A twin flame kifejezést az asztrológiában használják olyan párokra, akik kapcsolata a csillagokban íródott meg, a pár tagjai egy teljes egésznek két, a Földre születés előtt egymástól elszakadt része. Megan Foxról köztudott, hogy az asztrológia megszállottja, MGK szerelmes levele a színésznőhöz ezért is személyes. A die in California című koprodukció Gunnaval, Young Thugal és Travis Barker fiával hozza az igazi MGK vibe-ot és a Los Angeles-i életérzést. A dal szintén inkább a hiphop műfajba sorolható, de remekül illeszkedik a lemez többi alkotásához.

Pop-punk gatekeeperek és MGK

Sok pop-punk rajongó nem örül annak, hogy MGK bevitte a műfajt a mainstream zenébe, ami egyrészről érthető, másrészről viszont károsan hathat a közösségre. MGK zenéje és szövegei sajnos nem érnek fel a régi, nagy pop-punk ikonok alkotásaihoz, hiába dolgozik együtt a műfaj egyik legismertebb dobosával, Travis Barkerrel. Bár az olyan topikok, mint a drogok, szerelmi csalódás és nők mindig is a pop-punk részei voltak, MGK zenéjében túl sok az ismétlődő szöveg és téma, ezért gyakran nehéz megkülönböztetni a dalokat. Viszont azt mondani, hogy a zenész tönkreteszi a műfajt, erős kijelentés. A mainstream sellout című dal szövegében MGK kiemeli a sok kritikát, amit kapott az évek során azzal kapcsolatban, hogy csak a pénzért váltott műfajt, és popzenét csinál a stílusból.

Azonban sokan elfejtik, hogy a pop-punk a kétezres években az egyik legpopulárisabb műfaj volt, és ma nem lenne ekkora neve a Green Daynek, a Blink 182-nak vagy a Paramore-nak, ha nem játszották volna őket a rádiók. Azt is érdemes kiemelni, hogy a műfaj újbóli betörése a mainstreambe teret adott nagyon sok feltörekvő zenésznek, akik MGK-nek, YUNGBLUD-nak vagy akár Travis Barkernek köszönhetik a karrierjüket. Sőt Avril Lavigne legújabb albumának sikere mögött is az áll, hogy a műfaj egyre populárisabb, és mindenki ki volt éhezve egy pop-punk Avril-lemezre.

Az interneten megoszlik a vélemény a gatekeepingről, azaz arról, hogy a műfaj régi rajongói nem akarnak egybemosódni és kapcsolatot teremteni az új fanokkal. Vannak, akik folyamatosan beszólogatnak a leginkább fiatal lányokból álló tömegeknek, akik az előbb is említett előadók miatt ismerték meg a pop-punkot. Ezzel szemben sokan úgy vélik, hogy a műfajnak csak akkor lehet jövője, ha felfrissül, modernizálódik, és megérinti a jelenlegi fiatalokat.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy akik most régi rajongóknak vallják magukat, szintén akkor szerettek bele a műfajba, amikor a rádiókból, a zenei csatornákból, de még a csapból is állandóan pop-punk szólt. Bármi is történjen a fanok között, az biztos, hogy a pop-punk zene sikere és hallgatottsága felfelé ível, és várhatóan egyre több érdekes produkciót és zenészt termel majd ki.

(Borítókép: Machine Gun Kelly. Fotó: Daniel Boczarski / Getty Images)