Index Vakbarát Hírportál

Frenk ejakuláló trombitával trippel új klipjében

2022.04.16. 10:58

Frenk a kádban. Vékony srác, habtól csöpögő ujjai között füstöl a cigaretta. Csillaghálóról énekel klasszikus dallamvezetéssel. Az Éjjeli utazás című új számát simán elénekelhetné Poór Péter 1981-ben, ha lenne időgép, és Antal Imre meg tudná magyarázni a felkonfban, mit jelent a szöveg.

A harsonás részt bármikor el tudnák adni nekem azzal, hogy erre csajozott Belmondo a Zsaru vagy csirkefogó? egyik jelenetében.

Ez a dallam olyan szép, mint a bolyongó égitestek

 – énekli Frenk, és fröcsög a hab a trombitából. Nem kevésbé dekadens, mint a harmincas évek Berlinje, plusz, ha a főszereplő épp nincs a kádban, trikója, sminkje, egész valója a Kabarét idézi, vagy egy abszintos francia éjszakát. 

A szöveget és a szemtelenül magabiztosan más kort idéző stílust figyelve talán nem véletlenül jut eszembe, hogy ez egy jól beállt sláger, fittyet hány mindennek, röpül és nevet. Jó, hogy van ilyen.

Az Éjjeli utazás Frenk ősszel megjelenő Abszolút szabadon című lemezére készült, amely már a hetedik albuma. Maga úgy fogalmaz, hogy az új klippel debütáló szám a lemez „egy könnyedebb darabja”.

 

Kérésünkre pár mondatban össze is foglalja a mű keletkezésének történetét: 

A dal egy része Pécsen íródott a 30y próbatermében egy átszórakozott éjszaka után, egy reggeli kis üveges Dreher társaságában.

Aztán dolgozott rajta egy kicsit. Ahhoz, hogy a szám így szóljon, Frenk szokásához híven a lehető legtöbb hangsávot megszállja. Ő énekel, gitározik, zongorázik és dobol.

  • Basszusgitárral azért beengedte a stúdióba Giret Gábort,
  • vibrafonon Holló Aurél játszik,
  • Gábor Andor „Ufo" kongázik,
  • Bizják Gábor a kürtös,
  • és Murad Abbas harsonál.
  • A klipben sajnos nem látszanak, de Frenk mindenkit biztosít, hogy a klasszikus hangzás a Danubia Orchestra „leggyönyörűbb vonósainak” köszönhető. A vonós hangszerelés Ott Rezső munkája.

A zenéhez készült szatirikus képi illúzió Vízvárdi András és Kiss Jenő közös munkája, akik már a negyedik Frenk-klipet jegyzik.

A szerző-előadó segít megfejteni a látványt is. Ha mi is úgy gondoljuk, akkor a szőnyegre állított kád mint helyszín „egy elképzelt, minimalista fürdő terét eleveníti meg, amelyben az egész képzeletbeli roadtrip zajlik .

Kádbéli álomutazása során hangsúlyos jelképpé válik egy „ejakuláló trombita”, továbbá

papírhajóból hipnotikusan égi vitorlássá váló repülés, csillaghálóban elterülés, mindez egy kád szélén üldögélve.

A szerző leszögezi, hogy a dal végig önironikus hangulatban marad, „mert minden úgyis túl szép benne”.

Frenknek új dala poppiaci árfolyamáról is pontos szakmai véleménye van:

Kereskedelmi szempontból jelenleg értékelhetetlen. De mint mondani szoktam, ez egy szélmalomharc, és van, hogy eláll a szél.



Rovatok