„Üresnek látszik a vászon, pedig rajta van minden, ami kell” – énekli Kiss Llászló a Kép című dalban, amely az április 20-án megjelent Vagy sehol című lemezén hallható. Kiss Llászló vásznán főleg az elmúlás színeit látjuk, a tenger kékjét, de látunk egy arcot is, amelyben tükröződik a magyar rock and roll elmúlt negyven éve.

Kiss Llászló a magyar underground két meghatározó zenekarában, az URH-ban és az Európa Kiadóban is játszott. 1994-ben elhagyta az országot, és Ausztráliában telepedett le.

Néhány éve visszatért, és nemcsak azért, hogy vendégeskedjen az Európa Kiadó koncertjein, hanem azért is, hogy a szólólemezét befejezze, és megmutassa, milyen lehetett volna az ő világa, amelyben nem csak a Szem és száj és az Elmentek a fiúk című, az Európa Kiadónak írt dalok szólalnak meg.

Kiss Llászló az Index vendége volt, az arútluK podcastban idézte meg a régi és eljövendő időket. Ha nem hallotta volna, ide kattintva  megteheti.

De Kiss Llászló a háttérben maradt, hagyta, hogy Menyhárt Jenő apokaliptikus autós moziját vetítsék a képzeletbeli bérházak falaira. Kiss Llászló közösségi finanszírozással készült lemeze beidézi az Európa Kiadó M, avagy egy város című zaklatott new wave dalát, amelynek a szövegét szintén Kiss írta – de a Vagy sehol számai sokkal személyesebbek, meghittebbek, önfeltárulkozóbbak, mint az Európa Kiadó underground funkja, esztrád hatású krízisrockja.

Elmúlás, magány, gyász, pompa

Ez a személyesség, ez a vallomásos hangütés teszi különösen szerethetővé az albumot, amely megszólítja a Vig Mihály-féle Balatont és Dévényi Ádám szobazenés intim világát is, szóval benne van a magyar underground hagyományban, illetve ott érezzük Lou Reed enervált proto-punkját és Leonard Cohen ünnepélyes gyászát is.

Az elmúlás, a magány és a gyászt pompája éppúgy ott van a dalokban, ahogy a dühös ökoaktivista megszólalás is, ugyanakkor ezek a fájdalmasan szép számok elsősorban a lírai, sokszor vállaltan érzelmes, magas minőségű dalszövegekre épülnek.

Mert ez a börtön attól nehéz, hogy a cellád a tengerre néz. Ez a tengerre (óceánra) néző börtön éppúgy lehet az ausztrál otthon páradús, napfényes magánya, ahogy a börtön lehet az a test is, amely megáll majd egyszer, mint kertben a hinta.

A lemezen hallható Lesz ez még így se című tangó is része a magyar hagyománynak, ott van Cseh Tamás Tangója, a Kontroll Csoport Ma háború van, holnap béke című dala, de eszünkbe juthat a Tanítványok című Bereményi filmben elhangzó Sosem felejtem én című tangó is, amelynek a szövegét szintén Bereményi jegyzi.

Az album gerincét Kiss Llászló a karrierjében különös kanyarokat író Barabás Bélával készítette el, akit még Ausztráliában ismert meg, amikor Barabás akkori zenekarával, a Freshfabrikkal Sydney-ben játszott. A pályája a Southern Special nevű hardrock zenekarban kezdődött, de szintén ő jegyzi Szabó István filmjének, Az ajtónak is a zenéjét.

Kiss dalvázlatait Barabás építette tovább, és ehhez javasolt zenésztársakat is, így került a formációba Kerek Norbert zongorista, a Beri Ary és a Pillangókban is megfordult Libertényi Péter dobos és a Kistehénből is ismert Vajdovich Árpád basszusgitáros.

A lemez alapvetően melankolikus hangfekvése a tenger hullámzását idéző nyugodt ritmikája ellenére sem unalmas, és nemcsak azért, mert az albumot régi vágású, punkos dalok (Sleepwalkers, I'm Out) pörgetik fel, hanem mert az album a jellegzetes hangképe mellett is változatos hangszerelésű. Ha a Cohent idéző Hajó a nyolcvanas évek elején születik, már évtizedek óta része lenne a privát ünnepeinknek, szertartásainknak.

Azt kérdezem, hol a szívem? A Napon túl, a Holdon innen – énekli Kiss Llászló, és persze itt van, ezekben az öregséget, elmúlást tematizáló dalokban.

Az legyen szép

A lemez egyik erénye a vállalt érzelmessége, közvetlensége, így az ember azt érzi, hogy a műsor nem az Ikarusz Művelődési Ház közönségének szól, hanem személyesen nekünk.

Csak egy dal szól a Mindenségben, az is elhal, csendben, szépen. Én sem vagyok, hogy hallgathassam, aki meghalt, az már hallhatatlan – szól a Hajó című szerzemény legszebb versszaka. Az 1982-ben rögzített, A Birodalom visszavág című Európa Kiadó-számot hallgatva birodalmi lépegetők és hiperűrre kapcsolt köztársasági űrhajók jelentek meg lelki szemeink előtt, majd negyven év múlva, 2022 tavaszán már klasszicizálódott a szimbolika, egy másik hajó szeli át az eget, a halott lelkét vivő Charon hajója.

Csak az az utolsó, az legyen szép – hallhatjuk a Lesz ez még így se című dalban. Nos, ha tényleg ez az utolsó (reméljük, nem), akkor azt mondhatjuk, hogy igen, szép lett.

Kiss Llászló: Vagy sehol

Szerzői kiadás, 10 szám, 40 perc