Három évvel a cím nélküli Rammstein-album után megjelent a zenekar új, Zeit című munkája, amelynek a borítóján a Német Repülési Kutatóintézetnek még a náci időkben készített úgynevezett Trudelturma áll. A vasbetonból épült, húsz méter magas építmény belsejében laboratóriumi körülmények között szimulálták például a repülő testek pörgését.

Azt pedig csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a borítófotót a Summer Of ’69-et is éneklő kanadai Bryan Adams készítette.

A Rammsteint könnyen el lehet intézi azzal, hogy hozza a Pólus Center mellett megrendezett truck show-k amerikai zászlókra és hengerfejekre komponált metáldagonyáját, és hogy ez továbbra is csak mellékterméke egy pirotechnikai show-nak.

A zenekar tagjai valóban a kelleténél nagyobb figyelmet fordítottak a szájhoz erősíthető lángszórókra, a lángoló sodronyingekre és a földobbanó játék babákra, mint a gitárokra, és erre utal az is, hogy a 2009 Liebe ist für alle da album után csak tíz év múlva jelent meg a cím nélküli következő sorlemezük, miközben folyamatosan koncerteztek.

Az utolsó előttit hallotta már?

Ugyanakkor a Rammstein mindig is izgalmas produkció volt, és valóban, ebben a zene csak az egyik elem a vizuális kisülések mellett. Mégis, annak ellenére is figyelemre méltók a lemezeik, hogy az elmúlt húsz évben nem épült tovább a zenekar hangképe, az a bizonyos elekrometal pöröly. Ráadásul még erre sem nyújthatnak be eredetvédelmet, hiszen voltak, akik ezt már korábban megcsinálták, viszont az a több tucat, az EBM-et metallal ötvöző zenekar közül senki sem került az első ligába. A Rammstein viszont a lángszórókra és műpéniszekre komponált fantázashow-jával bármelyik kontinensen A kategóriás koncertzenekar. Hozzájuk képest az amerikai KISS maszkos, tűzijátékos show-ja csak egy falunap Kisdombegyházán az önkéntes tűzoltók bemutatójával.

A Zeit a 2019-es albumhoz képest több érzelmet, ünnepélyességet, melankóliát hordoz, ugyanakkor hozzák a szokásos, védjegyértékű, faék-egyszerűségű riffeket és a teátrális szintetizátorszőnyegeket. De aki azt hiszi, hogy mindenre fel van készülve egy Rammstein-lemezzel kapcsolatban, bizonyára nem hallotta még az album utolsó előtti számát, a Lügent, amelynek groteszk hatású autotuningolt énekét Justin Bieber is megirigyelné. Ugyanakkor ott az atmoszférikus, lefegyverzően érzelmes, mégis erőteljes nyitó tétel, a Armee der Tristen, majd ugyanezt a balladisztikus hangvételt viszi tovább a címadó dal, a zongorára írt Zeit, amely a középrészen úgy emelkedik ki a melankólia óceánjából, mint egy U-Boat az Atlanti-óceán hullámaiból.

De a lényeg a vége, mert ugyanaz

Ugyanez az íve a szintén zongorára komponált Schwarznak, innen viszont már jön a jellegzetes cséphadarás. A Giftig bármelyik korai albumon jól teljesítene, mégsem különösebben emlékezetes darab. Fémes szintitéma felesel a szögelős riffelésre. A Zick Zack szintén tipikus teutonmetal, itt-ott szimfonikus hatású szintetizátorokkal, az OK pedig szögbelövő pisztolyra álmodott, áriázós refrénnel megbolondított, szintén szabványos Rammstein-felvétel. Till Lindemann (ének), Paul Landers és Richard Z. Kruspe (gitár), Flake (billentyű), Oliver Riedel (basszusgitár) és Christoph Schneider (dob) nem csinál mást, csak a szokásos metaldiszkóját, a wagneriánus pompát ötvözi egy nemzetközi cirkusztalálkozó ünnepélyességével.

A Dicke Titten katonazenés intrójával, a kiállásaival, váratlan ütemváltásaival némileg eltér a légkalapács rock and rolltól, a szövege pedig nagy mellű lányok dicséretéről szól, ami lehet, hogy egy amerikai egyetem kollégiumi rádiójába már nem férne bele, de a rock and rollba még igen. Ugyanígy izgalmas a már említett autotune-énekkel meghekkelt Lügen, amely már morbidnak tűnik, mégis azt kell mondjuk, hogy működik. Az albumot a szintén zongorára épített Adieu című bravúrdarab zárja, amely főleg bölcseleti ambícióival hozza zavarba a hallgatót.

A Nap is ki fog égni... A lét megadja magát a halálnak. Igen, a végén teljesen egyedül maradsz.

A tanulság az, hogy van, amitől a bunkernek sem utolsó, húsz méter magas vasbeton Trudelturm sem tud megvédeni, viszont addig is, amíg eljön értünk a végítélet, próbáljuk meg jól érezni magunkat. Vagy a Ramsteinnel vagy Rammstein nélkül.

Rammstein: Zeit

Universal, 11 dal, 44 perc