Arról énekel Alex Kapranos, a Franz Ferdinand Billy Goodbye című vadonatúj dalában, hogy amikor vissza kell emlékezni, ne felejtsd el a legjobb részeket. Ez különösen megfontolandó akkor, ha kiadsz egy válogatás albumot. Az idén húsz éves zenekar ugyanis azzal ünnepelte magát, hogy kiadott Hits to the Head címmel egy dupla válogatást, ami több, mint a kislemezes sikerek felmondása.

És nemcsak azért, mert két új számot is kapunk (Curious, Billy Goodbye), hanem mert ez egy szerkesztett anyag. Az előbb idézett albumzáró „búcsúzós” Billy Goodbye más szöveghelyen is kiszól az az album egészére...

Miért rágódjunk a múlton, amikor szoronghatunk a jövő miatt is.

Maga a zenekar sem rágódott a múltján, inkább elővette a legnagyobb sikereit, és egy méltó emlékművet állított az elmúlt húsz évnek. Bár Musil azt írja Emlékművek című esszéjében, hogy nincs a világon még egy dolog, ami olyannyira láthatatlan lenne, mint egy emlékmű, a zenekar mindent megtesz a láthatóságért. A szokásos, orosz avantgardot idéző borító mellé arany hatású vinyleket, kapunk és egy 16 oldalas bookletet, dalszövegekkel, exkluzív fotókkal, ahogy kell. Mivel a zenekar alapvetően csak sikkes és ízléses indie-pop slágereket tud írni, nem lehetett könnyű dolguk, amikor a Hits to the Head dalait próbálták összerakni.

Az első két lemezüknek szinte minden dala kapitális sláger, ezért alapvetően a kislemezeken megjelent dalok mellett döntöttek. Mégis, az albumnak van szerkezete, érezzük a dalok egymásra reflektáltságát, szóval, az összeállítás nem egy laza playlist, amelyet fellőttek a streamingfelületekre, hanem olyan kompozíciós egység, amivel a Franz Ferdinand mondani is akart valamit.

Művészi koncepció

A gyűjtemény inkább fesztiválokon szól nagyot, nem egy klubkoncerten mondjuk a glasgow-i művészeti iskolában. Tartja az időrendet, és eljut nemcsak a jelenbe, hanem a jövőbe is, hiszen két új dal is szerepel az album végén, ezek közül a Billy Goodbye afféle használati utasítás ahhoz, miképpen tekintsünk a zenekar húsz évére.

A Fraz Ferdinand mindig is könnyen táncolható indie-popban gondolkodott, legfeljebb a végén elmásztak az indie-től a pop felé, de a lemezt hallgatva úgy tűnik, mégis nagyon egyben van a 4X5, azaz húsz dal, annak ellenére, hogy a húsz év alatt nem egyszer változott a zenekar felállása. Rémlik, még valamikor 2004 körül egy New Musical Express címlap, melyen azt írták a szerkesztők a fotójuk mellé, hogy itt egy banda, amely megváltoztatja az életed.

Nos, azokét biztosan, akik pont ebben a zenekarban játszottak. Másokét nem annyira, viszont a Franz Ferdinandnak kulcsszerepe volt abban, hogy 2000-es évek elején egy új brit-pop hullám söpört végig Nagy-Britannián, amelynek az eredője már nem a Beatles volt, hanem sokkal inkább az XTC, a Magazine, az Ulravox, és még több tucat, nyolcvanas évek elején tündöklő new wave zenekar. Amikor 2003-ban a Franz Ferdinand megmutatta magát, már egy kész művészi koncepcióval állt elő, tele ellenállhatatlan slágerekkel, olyanokkal, mint a Darts of Pleasure, a Take Me Out, a The Dark Of The Matinée, a Michael, a This Fire. Persze, ezek a dalok alkotják a Hits to the Head dupla album első lemezoldalát.

Egydimenziós dalok

Hogy milyen erős volt az indulásuk, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a válogatás második oldalára is elfért volna még erről a lemezről legalább négy dal (Jacqueline, Tell Her Tonight, Auf Achse, Come on Home). És ugyanez állt a 2005-ben, a brit-pop hullám csúcsán megjelent You Could Have It So Much Better című albumra is, amely szintén hibátlan slágertűzijáték volt. Erről az albumról is felkerülhetett volna az összes dal a válogatásra, de innen már csak négyet választottak ki (Do You Want To, a Walk Away, The Fallen, Outsiders).

Nem mellesleg az Outsiders című szám afféle gyorstalpaló Auguste Rodin, Man Ray és Salvador Dalí múzsáiról… Tizenhét év múlva is Camille, Lee Miller, Gala leszel-e vagy bárki más? És persze a zenekar életművében annyi az ún. easter egg, mint égen a csillag, és akkor itt ne is említsük meg Rodcsenko Lilya Brik portréját a You Could Have It So Much Better borítóján, és azt sem, hogy Bulgakov Margaritáját is beazonosíthatjuk a Love and Destroyban, szóval, ezek nem egydimenziós dalok, tele vannak szellemes irodalmi és képzőművészeti utalásokkal…

Elfelejtem, hogy egyedül élek, ahogy megtanulok élni és meghalni, Margarita – szerelem és pusztítás… De ez szintén nem szerepel a válogatáson, a dal a Micahel című kislemez B oldalas felvétele: persze, ha sorlemezekről is maradtak le kapitális nagyvadak, mint például a Tonightról a Turn It On, így aztán nem illik követelőzni. Amikor megkérdezte tőlük a skót Isthismusic.com, hogy honnan jött az ötlet, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököséről nevezzék el magukat, azt válaszolták: Ferenc Ferdinánd katalizátora volt a világ átalakulásának…, de valójában egy zenekari névnek inkább csak jól kell hangzania. Ahogy a zenének is. Nos, a glasgow-i zenekar nem lett katalizátor, viszont mindig jól hangzott a műsoruk, amire ékes bizonyíték a Hits to the Head.

Franz Ferdinand: Hits to the Head Domino, 20 szám, 70 perc