Azt énekli John Legend a Waterslide című dalában, hogy élvezzük az utazást, és botladozzunk együtt. A nyár örömeit megéneklő dal a 80 perces Legend című dupla albumán hallható. Meghívást nem illik visszautasítani, különösen, ha az a neo-soul sziget retro-funk luxusszállodájába szól.

Először is, tegyük túl magunkat azon, hogy az 1978-ban született John Roger Stephens legendára változtatja a nevét, majd azon is, hogy az új lemezét szintén legendának nevezi. Aki szerény, az maradjon a templomi kórusban, vagy éppen maradjon háttérzenész, ahogy Legend is az volt a pályája elején, amikor még csak zongora mögött láthattuk, ahogy Lauryn Hill Everything Is Everything című dalában simogatja a billentyűket. 

Legenda vagyok

A pop az ambíciókról szól, ami kezdődhet éppenséggel egy ambiciózus névadással. De hát miért is szerénykedne az, aki az első fekete férfi, aki elnyerte mind a négy nagy amerikai szórakoztatóipari díjat, az Emmyt, a Grammyt, az Oscart és a Tonyt is?

Miután Legend Bigger Love című 2020-as albuma is Grammy-díjas lett, sokat gondolkodott, hogyan is tudná nyomatékosítani a saját legendáját, és arra jutott, hogy egy 80 perces dupla album a megfelelő méret ahhoz, amelyben elfér a zsenije. Márpedig a 24 dalból álló kollekcióban nincs semmi rendkívüli, cserébe viszont kellemes, időtlen pop-funk kalandozás a gospel hatású daloktól a Prince-t idéző tesztoszteronkoktélokig. Semmi nem indokolta a megalomániát, hiszen a két felvonásra (act 1, act 2) osztott albumnak nincs kerettörténete, nincs különösebb kohéziós ereje sem.

Felvonások között

Talán csak annyi a különbség a két felvonás között, hogy az első rész dinamikusabb dalokból áll, míg a másodikban halljuk az áhítatos himnuszokat, és azokat a dalokat, amelyekre majd az esküvők legjobb pillanatait vágják nászajándékként a partiszervező cégek videósai. Szóval az albumon nulla a kockázatvállalás, a dolog mégis működik. Kellemes old-school munka, nincsenek rajta autotune-effektek, a Legend nem akar olyan lemez lenni, amit a sztárproducerek addig políroznak, míg aztán olyan lesz, mint egy hangmintagyűjtemény, amit

A klubslágerek soul-revizionista energiabombák Legend csábítóan hajlékony és fickós hangjával. Íme, egy családbarát album, mindenki megtalálja a neki tetsző dalt az esti házi diszkózáskor.

Legfeljebb a kanosabb felvételeknél (pl. a Waterslide-nál) megkérjük a gyerekeket, hogy vigyék a helyükre a családi táncparkettről a gym beam fitness labdákat. Szóval az album egy retro napszemüvegben előadott neo-soul projekt, amiben éppúgy ott van Prince falzettje, mint az érzelemittas flörtölések az R&B-vel. Amikor Legend a legvagányabb – például a Dope című lüktető funkfelvételben –, akkor Justin Timberlake-et hozza, amikor pedig a hagyományos szórakoztatóipar oltárán áldoz, akkor ott a vattacukor könnyedségű, Lionel Richie-t idéző soul-pop, az All She Wanna Do.

Cukortartalom

Legend bármit csinál, egy kedves fiú benyomását kelti, ezért van szüksége a vendég előadók pimasz rapbetétjeire. Ő az anyukák kedvenc énekese, aki ha villanyoltás után néha kér valami extrémet, akkor is olyan romantikusan teszi, hogy nem lehet megtagadni tőle semmit. Egy sportkocsi forráskódjának feltörésekor több a titok és az izgalom, mint Legend üzembiztos, és nem túlságosan bonyolult slágereiben.

Lehet-e valaki egyszerre Michael Buble és Prince, lehet-e egyszerre családapa és szexszimbólum? Persze: John Legendnek hívják. Azt énekli az érzéki Strawberry Blush című dalában, hogy elszálltam attól az édes cukortól… Kóstold meg, szerelmem, egy kóstoló sosem elég… Mindent a nyelvem hegyén akarok, megkóstolom rendesen… Te vagy az én drogom… Szóval Legend egyszerre ígér szexet, drogot és soult, mi mégis az édes cukortól szállunk el.

John Legend:  Legend

Universal

24 szám, 80 perc