
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEMElőször akkor, amikor Vivaldi A négy évszak című művéből mutattak egy próbarészletet. Kokas Katalin és Kelemen Barnabás mellett Braimah Kanneh-Mason, Soós Előd, Fenyő László, Puporka Jenő, Dinyés Soma és a narrátor szerepében a házaspár lánya, Kelemen Hanna varázsolt. A szürke, csupasz fák közé gömbölyű hópelyhekkel és varázslatos muzsikával idézték meg nekünk a téli csodát, amit Pesten évek óta nem, Pécsen pedig a napokban láttunk.
Majd évszakot ugorva csillogó szemekkel meséltek a FAB nyári programjáról és azokról az éves eseményekről, melyek inspirációja ölt testet nyáron a fesztiválon.
A zenészek előző nap érkeztek haza erdélyi turnéjukról, ahol este előadásuk volt, napközben pedig tanítottak: náluk előadni, átadni a tudást és folyamatosan tanulni kéz a kézben jár.
Magyarország minden régiójában és a határon túli magyarlakta nagyvárosokban ingyenes mesterkurzusokat, pedagógus-továbbképzéseket és 30 pontos akkreditációs képzéseket szerveznek 2023 végéig 8–23 éves diákok és tanáraik számára.
A fesztivál gerincét azok a nagyszerű művészek adják, akikről Kokas Katalin azt mondta:
Családi kötelékként éljük meg a művészbarátainkhoz fűződő kapcsolatot. A születési családunk mellett szoros barátságaink alkotják a tágabb értelemben vett családunkat.
A FAB nemcsak koncerteket és világhírű sztárokat jelent, hanem egy komplex rendszert is: 8 év alatt megszületett a Fesztivál Akadémia Budapest mini univerzuma, amely amellett, hogy nyáron 10 napra Budapestet a világ kamarazenei központjává emeli, egész éven át tartó füzérré fonja a színpad csillogó világát a tanítás művészetével.
A Fesztivál Akadémia Budapest, amelyet Joshua Bell és Vilde Frang is kedvenc nemzetközi fesztiváljaként aposztrofált, egyedi, a klasszikus zene magasiskoláját jelentő mesterműveket a népzenével és a magyar cigányzenével ötvöző ösztönös-tudatos koncepciójával és a mesterkurzusok mindent átszövő rendszerével a világ egyik legkülönlegesebb fesztiváljává nőtte ki magát, és immár nagykorúnak minősíthető.
Kelemen Barnabás szerint:
A fesztivál tíznapos, elkápráztató eseménysor a szó nemes értelmében, világsztárok összjátéka, örömzenélés, mesterművek a legjobb szólistákkal előadva. A kamarazene a kifinomult közönség intim légkörében virágzik, erről szól a fesztivál. De utána oldódik a hangulat, a közös vacsorák az elmaradhatatlan cigányzenével, amitől mindez megismételhetetlen és utánozhatatlan lesz, bárhol is legyünk a világban.
A Fesztivál Akadémia Budapest idén rugalmasan reagál a kihívásokra, a kultúra virágzik, és a rügyekre összpontosítva az elsődleges hívószó a Mesterkurzusok lesznek. A fesztiválra érkező világhírű művészek – ahogy eddig is – professzorként is szereplői a fesztiválnak.
valamennyien legalább három intenzív napon át tanítanak majd.
A mesterkurzusok és versenyek szerves részei a fesztiválnak. Tanítani fog többek között Marton Éva, Hagai Shaham, Mihaela Martin, Boris Brovtsyn, Augustin Dumay, Pauk György, Perényi Eszter, Leonid Gorokhov, Frans Helmerson, Kian Soltani, Christian-Pierre La Marca, Fenyő László, Kokas Dóra, Perényi Miklós, Shai Wosner, Jose Gallardo, Würtz Klára, Balázs János, Várjon Dénes, Keller András, Andreas Ottensamer, Jonathan Cohen, Fejérvári Zsolt, Boldoczki Gábor.
– De mit ér ez az egész, ha megfeledkezünk a legfontosabbakról, a fiatalokról? – tette fel a kérdést Kelemen Barnabás, a válasszal pedig Kokas Katalin sietett a segítségünkre:
Szándékunk bátorítani a fiatal tehetségeket és tanáraikat is, hogy merjenek kilépni a fényre és elindulni ezen az úton. A díjazottak automatikusan meghívást kapnak a Hubay Jenő Hegedűversenyre. Néha csak az első lépés a bizonytalan, azután a tehetség és a szorgalom utat tör magának, és szárnyakat kap. Ebben szeretnénk részt vállalni, segíteni. Gazdag a mi országunk: 70 nemzetközileg jegyzett magyar szólista állt az ügy mellé, hogy mesterkurzusokat tartson és koncerteket adjon vidéken a Fesztivál Akadémia Budapest szervezésében. A tanárokon és a gyerekeken áll a klasszikus zene jövője.
Három dátumot érdemes már most bevésniük a naptárukba azoknak a tanároknak és diákoknak, akik nemcsak jelenlegi tudásukat szeretnék megmérettetni, hanem szeretnének releváns visszajelzéseket kapni játékukról, illetve ezek az alkalmak arra is remek lehetőséget biztosítanak, hogy tanuljanak, barátságokat kössenek.
A fesztivál, a mesterkurzusok és a versenyek részleteiről a Fesztivál Akadémia Budapest weboldalán olvashatnak, akik pedig zenével fűszerezett videón keresztül szeretnének bepillantani a FAB munkájába, megtekinthetik Szabó Stein Imre filmjét a 2021-es fesztiválról.
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM