A saját utamat járom, éppen megyek haza, és nem leszek egyedül – énekli az Amerikát elsirató Going to a Town című dalában Rufus Wainwright, aki először a 2007-es Release the Stars című lemezén interpretálta szomorú számvetését.

Az 50. születésnapjára készített, nem kevésbé visszatekintő új albumán, a Folkocracyn újra felénekelte a dalt, de ezúttal nem egyedül, hanem Anohnival, az első transzelőadóval, akit Oscar-díjra jelöltek. A Folkocracy afféle önreflexív, mézédes szenvedély-projekt, amivel Wainwright meglepte magát az 50. születésnapjára. Ajándékokról vagy jót, vagy semmit, de kimondhatjuk, hogy az album valószínűleg a művész korpuszának egyik alappillére lesz.

Subások

A tizenegyedik stúdióalbumán összeházasította a népdalokat a folklór peremvidékeivel, nemcsak Neil Young és a The Mamas And The Papas előtt tiszteleg, hanem a családja előtt is, akiket a kanadai folk legnagyobb előadóiként tisztelnek. Egyidőben nem volt felhőtlen a viszonya az apjával, a New York-i bacchanáliákat választotta a folkfesztiválok helyett, és

Már három évtizede kísérti a múltja, a családja, miközben fejben már készült az 50. születésnapjára, arra, hogy szembenézzen a démonaival, és ehhez egy vintage folkkal fűszerezett, kamarapop hatású feldolgozáslemez segítette hozzá. Amikor a családi örökséget kérték számon rajta, mindig a macsó környezetre, a műfaj hetero jellgére utalt, de ezen sikerült továbblépnie.

Valami népi

És tényleg nehéz kikerülni a család hatása alól, különösen akkor, ha az anyád úgy volt részese az amerikai folkszcénának, hogy együtt lógott Bob Dylannel. De nem csak a szülei, a nagymamája és a testvére is beleszületett a népi kultúrába, szóval hiába énekelte el az Over the Rainbow-t a Carnegie Hallban, és játszották az operáit a legnagyobb presztízsű színpadokon, valamit mégis kezdenie kellett az árnyékként fölé tornyosuló családi örökséggel. De mindezt nem úgy kell elképzelni, hogy a Müpa-féle estek eleganciája után (mi 2014-ben láttuk a müpás szólókoncertjén), a Steinway & Sons zongorát félretéve inkább felkap egy tornácon lógó napszítta bendzsót, és elindul arra, amerre a szél fúj egy ördögszekeret.

Az album ugyanis nem lóg ki különösebben Wainwright kollekciójából, az operapop és a karcos folk könnyedén simul össze, hogy megszülessen egy olyan könnyáztatta daloskönyv, amelyben egymás után jön Neil Young Harvest című száma (Andrew Bird és Chris Stills közreműködésével), Franz Schubert Nacht und Träume című műve és Wainwright saját Going to a Town című identitásdala.

Izgalmas Rufus Wainwright Schubert-fixációja, szerinte ő volt az első énekes-dalszerző, és úgy gondolja, hogy ha Bob Dylanről akarsz beszélni, akkor Schuberttel kell kezdened. És persze lehet, hogy kissé unalmas már a popsztárok lemezein a vendégjárás (olyan előadók adták egymásnak a mikrofont, mint John Legend, Brandi Carlile, David Byrne és Nicole Scherzinger), de most ez nagyon is indokolt volt.

A művész arcképe kölyökkutya korából

Wainwright úgy képzelte el a Folkocracyt, mint egy születésnapi partit, amelyen spontán kialakul a családi zenélés, mindenki beszáll, aki a közelben van, valahogy úgy, ahogy gyerekkorában. És persze lehet azt mondani, hogy némiképp hivalkodó és pozőr az előadás, mégis olyan fogalmakat ír újra, mint az identitás, a szülőföld szeretete, és rámutat a gyerekkor mindent felülíró élményeire.

Érdekesek az áttételek is, Neil Young emblematikus dalát, a Harvestet többek között Chris Stillsszel, Young egykori bandatársa, Stephen Stills fiával gondolja újra, de Stills felbukkan a The Mamas And The Papas 1967-es Twelve-Thirty (Young Girls Are Coming To The Canyon) című dalának újrázásban is, többek között Sheryl Crow mellett.

Vissza a városba

A Hush Little Baby című altató alkalmas arra, hogy előhozzon minden traumatikus ősélményt, nem véletlen, hogy e dal újragondolását családi vállalkozásban oldotta meg, testvérei, Martha és Lucy Wainwright közreműködésével. Azt énekli a Going to a Townban, hogy „olyan városba megyek, amit már felgyújtottak, olyan helyre megyek, amit már megszégyenítettek”. Még szerencse, hogy van más hely is a világon, és visszatérhet a családjához, akikkel ugyanúgy zenélhet, ahogy gyerekkorában.

Rufus Wainwright: Folkocracy

BMG

61 perc, 15 szám