Index Vakbarát Hírportál

Máig érezni a változást, pillangó-hatás a Föld sötét oldalán

2023.09.05. 18:34

Az Omega szimbóluma felbukkant már gabonafölön a 2006-os Égi jel borítóján, míg az 1986-os A Föld árnyékos oldalán coverén holdbéli tájon láthatjuk, de a jel legbiztosabb helye persze a szívben van.

37 éve jelent meg az Omega nagy, visszatérő albuma, amely most remaszterizálva, CD-n, néhány bónusszal újból a boltokba került.

Ha az album nem a honi pop legbizarrabb évében, 1986-ban jelenik meg, nagyobbat is szólhatott volna. Ez az az időszak, amikor feloszlik a P. Mobil, a P. Box, a Karthago, a Korál, a Rolls Frakció, amikor leáll az LGT, és eljött a Zizi Labor és a Modern Hungária korszaka, Ekkor tűnnek el a művházakból az élő fellépések, ekkor nyílnak a presszókban sorra a videó diszkók, hogy elkápráztassák a bőrnyakkendős, bajszos srácokat.

Árnyékvilág

Az Omega A Föld árnyékos oldalán című lemezén jórészt akkor használ gitárokat, ha szólókkal kell feloldani a zenekari részeket, a súlyos riffeket, mint valami űrszemetet kidobták a csillagközi térbe. Az 1982-es, újhullámos zsánerű XI. című album mérsékelt sikere után a zenekart termékeny tanácstalanság jellemezte, hiszen pont a leginkább trendérzékeny albumuk maradt nemzetközi kiadó nélkül.

A hazai piacra készült new wave-vel csak elhasalni lehetett, de az Omega olyan erős brand volt, hogy nem tudott megbukni. Az 1986-os lemez viszont már visszatért a a space-rockos szubzsáner világához, igaz, hogy pont annyi szintetizátort használnak, mint a négy évvel korábbi new wave-es karakterű albumukon.

Hullámtörők

Amikor az Omega az 1981-es Az arcon elhagyta a space-rockot – amiben éppúgy volt Uriah Heep mint Giorgio Moroder –, az 1973-75 közötti hard-rockját frissítette fel, és készítette el az egyik legjobb, a modern rock lemezét. Talán az lett volna a szerencsés, ha ezt az áramvonalas irányt viszik tovább, de Mecky, Benkő és részben Mihály Tamás is hanyatt esett a Szalay testvérek új szintetizátor fejlesztéseitől.

Debreceni Ciki még a hamburgi Markthalléban mutatta meg Kóbornak az újhullámos Idealt, és Meckyt majdnem úgy delejezték meg a tesók, ahogy 1973-ban adta meg magát a Dark Side Of The Moon-nak. Néhány éve beszélgettem vele, azt mondta, hogy a XI-es album volt életük legnagyobb tévedése, nagyon jó dalokat állati rossz hangszerelésben csináltak meg.

A számítógépes zseniknek számító Szalayék olyan modern szemplereket fejlesztettek, amelyeknek Kóborék nem tudtak ellenállni, így aztán a XI-es lemez inkább volt zenés expo, mintsem igazi újhullám.

Az ideális arányok Az arc című lemezzel valósultak meg, az egyként volt hard-rockos, mégis modern, áramvonalas műsor, ugyanakkor a zenekar mégis azt hitte, hogy zsákutcába jutott, mert a lemez angol nyelvű változata elhasalt a nemzetközi piacon. Persze, csak hagyni kellett volna időt arra, hogy beérjen a produkció. Az újhullám nem állt jól egy olyan formációnak, amelyik 1962 óta volt a színpadon, hiszen a new wave részben a nagy öregek megtagadása. 

Vissza a jövőbe

Ezért volt érthetetlen, hogy miért ragaszkodtak 1986-ban is a szinte teljesen szintetikus hangzáshoz. Még szerencse, hogy az album tele van jó dalokkal. A címadó A Föld árnyékos oldalán legalább olyan izgalmas, hogy helye lenne a Csillagok útján albumon is, annak ellenére, hogy a hangszerelése nettó elektro.

Itt jegyezzük meg, hogy a visszhangos dob effektek nagyon rosszul öregedtek, némileg le is vesznek az élményből.

Szintén remek dal a new wave-es hangszerelésű Hallgatag szív, itt is csak a gitárszóló jelzi, hogy egy rockdalt írtak vissza space-es szinti-rockba. Ez a felvétel is elfért volna más hangszerelésben a Gammapolison is.

Dobozba zárva

A dalszövegek sem olyan „rózsaszínek”, mint a new wave-es XI-es albumon, inkább misztikusak, és ott van bennük a Sülyi-féle jellegzetes bölcseletei megszólalás. Talán azt is kijelenthetjük, hogy ez a lemez Sülyi Péter fő műve, és ez annak fényében is meglepő, hogy a következő, Babylon című albumon lecserélik szövegírójukat a szintén remekül verselő Trunkos Andrásra.

Az átlag zenehallgató a Fekete pillangót tudná megemlíteni A Föld árnyékos oldalánról, illetve a Fekete dobozt, mert ahhoz klip is készült, felhasználva a Challenger katasztrófájának képeit, és talán még a Pénzt, amely rajta volt a Mondd mit ér egy falat kenyér című magyar Live.Aid albumon is.

Pillangó-hatás

Persze szinte az összes dal ismerős, sőt számos slágergyanús felvétel lapul még a lemezen, például potenciális listás szám lehetett volna a Vigyázz ránk! is, amit először 1984 szeptemberben a Városligeti tónál hallhatott a közönség, míg a Pénzt 1985 végén, a magyar Live Aid fesztiválon. A CD bónuszmellékletén a Live Aid koncerten elhangzott teljes Omega-blokk hallható, az akkor még meg sem jelent albumról négy dalt is eljátszottak. A lemez Fekete pillangója pedig afféle öndefiníció is, hiszen a folyton alakot változtató, örökös illúzió akár maga az Omega is lehet.

Omega: A Föld árnyékos oldalán

Hungaroton /Favorit

10 dal 40 perc



Rovatok