Nem vagyok olyan típus, aki dalra fakad és táncra perdül – énekli Róisín Murphy a Two Ways című új dalában, amelyet a Hit Parade című új, becsapós című albumán találhatunk. Szerencsére ez csak egy pehelysúlyú popdal, nem kell  komolyan venni a kijelentést.

Ahogy azt sem, hogy a művésznőnek problémái lennének az úgynevezett pubertásblokkoló gyógyszerekkel, amelyek gátolják a kamaszok nemi érését, azaz a testük nem fejlődik tovább, hogy legyen idejük átgondolni, fiúként vagy nőként szeretnének tovább fejlődni.

Az összezavarodott gyerekek sebezhetők, és meg kell őket védeni

– mondta Murphy, majd miután a queer közösség felháborodott ezen, megijedt, és a Ninja Tune kiadó az eladásokból származó bevételét a transzaktivizmust támogató szervezeteknek ajánlotta fel.

Diszkódonor 

Később  mentegetőzve azt mondta: „Tudnom kellett volna, hogy átléptem a határt.” És már csak egy kérdés maradt: melyik a valódi Róisín Murphy?

Maradjunk annyiban, hogy a zenéjében is átlép bizonyos határokat, ami jobban áll neki, mint a közéleti kérdések. Az extrém fellépőruhákban „gálázó” Murphy a sheffieldi DJ Parrottal készített 2020-as Róisín Machine igazi diszkódonor album volt, amely a brit lista 14. helyén landolt. Ez egyértelmű vállalás volt, viszont a becsapós című Hit Parade már inkább elektro balladákat tartalmazó, zajos, effekttel teli excentrikus alt-pop. 

Erős férfiak

Murhpynek mindig jó érzéke volt ahhoz, hogy megtalálja az erős férfit, aki dalokat készít a számára. Közismert volt molokós zenésztársával, Mark Brydonnal a kapcsolata, a korábbi albumán DJ Parrottal dolgozott együtt, a Hit Parade-en pedig a német techno mágussal, DJ Koze-zal lettek alkotótársak.

Inkább azzal lehet a baj, hogy nincs a lemezen egyetlen olyan meleg, mámorító ritmusú felvétel sem, mint amilyen a Moloko Time Is Now-ja vagy a Sing It Back, hogy csak a Murphyhez köthető legismertebb felvételeket említsük.

Az album karaktere alapvetően szintetikus, a Two Ways-ben Murphy hangját úgy manipulálják, hogy Alvin, a mókus is csettintene egyet, és érződik az is, hogy a hangfile-ok ide-oda postázása közben alakult ki az anyag. A Hit Parade esztétikai horizontján felülírt retro soulos balladákat találunk, amelyeket Murphy a maga szerethetően modoros módján, affektálva interpretál.

De van itt hetvenes évek diszkójának fergeteges felülírása (Free Will) is. Ugyanakkor a zenés utazás itt nem ér véget, mert Murphy némileg Kylie Minogue modorában megszólítja a kilencvenes évek house-popját is (You Knew), míg a Can't Replicate Madonna Vogue-ját idézi.

Ehhez képest az Eurekában zavarba ejtően komoly dolgokról énekel, többek között egy orvosról, aki azt mondja, hogy a vizsgálat során látott valamit, majd később feltűnik egy sebész is. Szóval nem biztos, hogy egy tánclemez elbírja ezt, vagy hogy

Értjük mi, hogy a Hit Parade ironikus cím, és hogy már a street punk Cockney Reject is rájátszott erre a megtévesztő, viccesnek szánt gesztusra, amikor az első lemezüket Greatest Hits vol. 1-ra keresztelték, de a slágerparádés névadó akkor is félreviheti Murphy vásárlóit.

Innovatív diszkó

És persze kapunk remek táncdalokat is, de a művésznő kísérletei rendre megakasztják az élményt, arról nem  beszélve, hogy számos észrevételt hallhatunk Murphy Parkinson-kórban elhunyt édesapjának szenvedéséről. Oké, ez egy radikálisan eklektikus diszkó, de 

A régi varázslat visszatért – énekli a CooCool című slágerében, és ez igaz lehet. Ritka az innovatív tánczene manapság, főleg az olyan, amelyik képes a napsütötte retro soult körbezenélni tükörfényes elektro-poppal és a zajköltészettel – hozzá olyan jelmezorgiát kínálva, ami önvizsgálatra késztetné a milánói divathét tervezőit is.

Aki pedig az egészet egy affektáló, modoros glam-pop tánczenének tartja, az inkább mélázzon el az elmúlásról.

Róisín Murphy: Hit Parade

Ninja Tune

13 szám 58 perc