Már az felér egy kisebb szenzációval, hogy az LGT Zenevonata, Balázs Fecó Regisztere és a Tátrai Török Tandem Aligátor című albuma után újra magyar hanglemez borítóján látható Fujkin István festőművész egy új alkotása. A szintén Török Ádámhoz köthető 25 év rock című Mini-albumon láthatjuk a már Torontóban élő Fujkin alkotását, amelyen egy almát körülölelő, fúvós hangszerre emlékeztető kígyó tekereg.

Hogy a jazz-rock maga a bűnbeesés vagy éppen a feloldozás, ki-ki döntse el maga, az viszont biztos, hogy végre tisztességes borítóval, remaszterizálva jelent meg vinylen egy hányattatott sorsú anyag, amelyet az Úr mintha kiűzött volna a pop paradicsomából.

Vissza a színpadra

A zenekar 25 éves fennállását ünneplő 1993-as BS-koncert főpróbáját tartalmazó hanganyagot már a nagykoncerten árulták, aztán a kiadványt mintha a föld nyelte volna el, eltűnt. Tegyük hozzá, hogy az 1993-ban a Lézer Kft. gondozásában megjelent album fekete-fehér, fénymásolatot idéző covere úgy nézett ki, mint az 1990-es önkormányzati választásokra készült MDF-es szórólap, azzal az üzenettel, hogy október 23-ig vigyék el végre a Béke parkból a T–34-es tankot. Még élt Török Ádám, amikor a Moiras Kiadó vezetőjével, Kovács Lászlóval leültek, és a borítóról beszélgettek, a coverképet maga Török bácsi választotta ki több Fujkin-festmény közül.

Élvezeti cikk

Egyébként nem ez az első a Moiras történetében, amikor egy tasak már ismert MHV-s képi világra utalt, itt van például Radics Béla nemrég megjelent Aranyalbuma, amely erősen rájátszott a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Aranyalbum sorozatának arculati elemeire. És az is milyen jó, hogy sikerült az anyagot rendbe tenni, azaz nemcsak a hanganyag kapott remasztert, de a csomagolás is afféle élvezeti cikk lett.

Miközben elmerülünk a jazz-rock hullámaiban, Fujkin képeit nézegethetjük. Persze érdemes futni egy kört azzal, hogy a főpróba vajon rockörténeti esemény-e, hiszen a koncertalbum az, ami ténylegesen desztillálja az emlékeket, az a hitelesített dokumentum, nem pedig a koncert előtt néhány héttel rögzített próba.

A főpróba kiadása mellett szólt 1993-ban az a kereskedelmi megfontolás, hogy árusítani lehessen a Budapest Sportcsarnok közönségének. De annak, hogy húsz év múlva is a főpróbát adta ki a Moiras Records, az az oka, hogy a próba jobban szól, mint a sportcsarnokban rögzített koncert.

Ez azért érdekes, mert Török Ádámtól tudható, hogy a főpróbán borközi állapotban volt. Hogy miért sikerült mégis ilyen jól a felvétel? Mert Török bácsi vérprofi, és az egy négyzetméterre eső kiváló zenészek száma kettő volt – s valami még összeadódott a halászlétől párás paksi Holstein sörözőben. Vastag, feszes, diadalmas a sound, amit a Hungaroton hangmérnöke – és egyben Török Ádám sógora –, Horváth János készített. (A BS-koncertet rögzítette a Magyar Televízió is, annak hangsávjai gyengébben szólaltak meg.)

Rock a kollektív amnézia ellen

Mivel a paksi főpróba felvételét a koncert előtt árusították, és eladtak belőle néhány száz darabot, valahogy erős lett az emléktapadás, a kiadvány hozzáragadt az eseményekhez, és a hatezer néző hiteles emléknek fogadta el. Egyébként a rendszerváltáskor szinte azonnal elkezdődött a nagy idők utáni nosztalgia, és persze nemcsak a Kismackó mártott ostya és a Róna üdítő hiánya lett fájó, hanem a magyar rock aranykora is. Mindenki attól tartott, hogy a kollektív amnéziának a rock is az áldozata lesz, és a hatos kartonokkal együtt szemétre dobnak mindent, ami 1990 előtt történt.

Nosztalgiavonat

Először az Illés kapcsolt, ők nem sokkal a parlamenti választások után, 1990. szeptember 15-én felléptek a Népstadionban, utánuk jött az LGT 1992 májusában, ők a Nyugatiban játszottak egy négyórás búcsúkoncertet. Még abban az évben a Piramis adott öt telt házas BS-bulit, így őket kb. 60 ezren látták. (A zsinórban ötödik koncertjük átcsúszott 1993. januárra.)

1993 márciusában a Metro idézte meg a hatvanas évek szellemét, majd néhány hét múlva a Mini látott neki, hogy bizonyítsa: a magyar rock főutcája a Bem rakparton volt. Visszatért a P. Mobil is 1994 júniusában, ők a Fradi-pályán nosztalgiáztak, majd szintén ’94-ben, szeptember 3-án az Omega mutatta meg, hogy nemcsak a Kisstadiont, de a nagy stadiont is bármikor megtöltik.

Gőzhajózni kell

1995-ben a Hungária is felült a nosztalgiavonatra, meghirdették az ország legnagyobb házibuliját a Népstadionba, és ezzel be is álltak a remízbe a kilencvenes évek nosztalgiaszerelvényei. A Mini koncertjét tehát ennek a hullámnak a közepén tartották, és ez pont úgy része lett a nagy popmítosznak, ahogy az összes visszatérő buli.

Az album gerincét a Mini alaprepertoárja adja, itt van három, a Papp Gyula-időkben készített klasszikus, a Délelőtt, a Kereszteslovag és a Gőzhajó, néhány kihagyhatatlan régi-régi dal, az Asztalhoz leültem és a Kell a barátság, de kimondottan izgalmas kompozíció a Tátrai játékára épülő Apák és fiúk és a szintén Papp Gyulához köthető Bartók-átirat, az Este a székelyeknél újragondolása. A Mini karrierje és a 25 év rock is remekül illusztrálja, hogy az igazi rock and rollt nem a pénz hajtja, hanem egy titokzatos gőzhajó.

Mini: 25 év rock

Moiras Recodrs

9 dal, kb. 75 perc

10/8