Lol Tolhurst (e-The Cure) és Budgie (ex-Siouxsie and the Banshees) Jacknife Lee legendás indie-rock producerrel szövetkezve egy különleges digitális meditációt jelentetett meg, Los Angeles címmel. Aki azt gondolja, hogy a két dobos projektje olyan lett, mintha egy halottaskocsi hangrendszeréből szólna valami, az nagyon téved, mert az album közelebb áll az indusztriális rave-hez, mint mondjuk a goth-rock csilingelő, halálfejes ékszerdobozához.

Vagy mondjuk inkább azt, hogy ilyen lehetne a gótikus elektronika, ami az esőáztatta Londonból a napfényes Los Angelesbe teleportálja a dark hatású poszt-punkot?

Ez a város egy távoli bolygó

Ami viszont biztos: az albumon olyan A listás vendégek építenek sajátos turisztikai brandet Los Angelesből, mint James Murphy, az LCD Soundsystem frontembere, The Edge, a U2 gitárosa, Bobby Gillespie, a Primal Scream énekese és Isaac Brock, a Modest Mouse énekese.

Budgie és Lol Tolhurst 1979-ben találkozott először, amikor a Cure a Siouxsie And The Banshees előzenekara volt. Négy évtized múlva úgy döntöttek, hogy lekottázták a naptej illatú Los Angeles pokoli ritmusát. A legszebb az lett volna, ha a projektben marad Kevin Haskins, a Bauhaus dobosa.

Ha a dobos megengedné

Igen, ez lett volna az igazán valószerűtlen, hogy összeáll három dark-rock dobos, és csinálnak valamit. De éppen akkor indult Haskins egy nosztalgiaturnéra a Bauhausszal, így kiszállt a sessionökből.

Pamela Anderson egykori férje bizonyára elkerekedett szemmel ismerkedett a dark-rock ikonok esőáztatta világával. Bizonyára kiugrott jég a whiskyjéből, és elhalványult a mellkasán a tetoválás, amikor meghallotta a brutalista big beat ütemeket és a futurisztikus krautrock effekteket.

Az album munkálatai még a Covid-járvány előtt elkezdődtek, de sehogy sem lett formája az instrumentális sessionöknek, így aztán Tolhurst felkérte az LCD Soundsystemből ismert James Murphyt, hogy vokálozzon valamit a demókra.

És innen nem volt megállás, megérkezett Lonnie Holley, Mary Lattimore és The Edge, a U2-ból, hogy beírjanak egy-egy szócikket Los Angeles disztopikus lexikonjához. A This Is What It Is (To Be Free) című nyitókompozíciót Bobby Gillespie vendégvokálja emeli meg. Már ekkor feltűnik, hogy hiába van tele a lemez lenyomatszerű effektekkel, akusztikus hangszerekkel, mindent elnyomnak a zakatoló törzsi dobok és a sci-fik világát idéző elektronika.

Menekülés Los Angelesbe

Tolhurst és Budgie szabad kezet adott a közreműködőknek, a vendégek írták a szövegeket (Train With No Stationt, kivéve, amit Tolhurst fiával közösen írt), mégis egységes hangképe és koherens világa lett az albumnak, ami mégsem egy afféle konceptalbum.

Tolhurst több mint 30 éve él Los Angelesben, élete mélypontján költözött oda, és Budgie is akkor, amikor elvált Siouxsie-tól. Mindkettőjüket befogadta a világ egyik legnagyobb agglomerációja, úgy érezték, hogy a gyógyulás és a megváltás helyére érkeztek, és az sem okozott nekik gondot, hogy Murphy azt énekli a címadó dalban, hogy Los Angeles megeszi a gyerekeit, és hogy Los Angelesnek csak fegyverekre van szüksége.

Angyali üdvözlet

A Los Angeles egy szabad és kreatív kirándulás, aminek kiindulópontja Budgie és Tolhurst art-rock sessionjei voltak. Ezeket odaadták a barátaiknak, hogy értelmezzék úgy, ahogy akarják, tegyenek hozzá azt, amit szeretnének, majd a végén a főhősök megigazították az egészet.

Ezek a derék britek a meghívott barátaikkal megpróbálnak kapcsolatba lépni Los Angelesszel, hasznosítani zakatoló szellemi energiáit, mindazt, ami csak erre a városra jellemző. A címadó dalban Murphy arról is énekel, hogy nincs szüksége Los Angeles atmoszférája. Lehet, mégis erről az atmoszféráról szól az év talán legkülönösebb projektje.

Lol Tolhurst, Budgie, and Jacknife Lee: Los Angeles

PIAS

55 perc 13 szám

7/10