Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Stenk cikkek
A rock and rollban sosem ér véget a báli szezon, mindörökké farsang van, és tombola, és mindenki álarcot visel. A Pál Utcai Fiúk számára már 1987 óta tart a bál, ekkor jelent meg ugyanis A bál című demójuk, aminek köszönhetően
a zenekar győztesen érkezett a rendszerváltás küszöbére, maguk mögött tudva akkor még a Tankcsapdát és a Kispált is.
A magyar poptörténet egyik legnagyobb talánya, hogy a Pecsát és a Körcsarnokot is megtöltő, majd a Budapest Sportcsarnokban is fellépő zenekar miért került lépéshátrányba negyedik, Szerelemharc (1993) című lemeze után. Miért nem kaptak később báli meghívókat? Ezt néhány éve meg is kérdeztem Leskovics Gábortól.
Különös bál van
1993 körül nagyon pörögtek, akkor voltak a csúcson. Sorra jöttek az interjúk, a címlapok, de ezt Lecsó nem élvezte. Mindent neki kellett csinálnia, a levelezést, az interjúkat, a többiek pedig csak zenélni akartak. Muszájból látta el ezeket a feladatokat, és a dalszerzésre nem maradt elég ideje. Ezután jött az 1993-as, tízéves születésnapi koncertjük a BS-ben, amikor is a menedzsment azt kérte, hogy egy évig ne játsszanak. Ezt nagyon rosszul élte meg. A BS-koncert és a telt házas Körcsarnok-buli is rengeteg idegeskedéssel és hercehurcával járt, és a későbbiekben már nem akart ekkora léptékben gondolkodni.
Ki lesz a bálanya?
A menedzsment azt is kérte tőlük, hogy vegyék fel az LGT-től a Neked írom a dalt, amit Lecsó nem akart, de aztán mégis megjelent A bál című albumon. Ezt a hangfelvételt publikálta most a zenekar vinylalbumon. A bál albumnak kulcsszerepe volt abban, hogy a Pál Utcai Fiúk végül a Budapest Sportcsarnokban kötött ki. És persze talán meg kellett volna állni a telt házas Körcsarnoknál, hiszen egy indie-pop zenekarnak abban az időben még nem álltak jól a BS-léptékű terek, a szaxofon jobban visszhangzott a kelleténél, és a Lecsó-féle antisztárság a kisebb helyeken működik igazán.
A BS-koncert bevállalásában volt némi önellentmondás, amit érzékelt a zenekar és a közönség is, aztán 1995-ben a Pecsában a Hazudós zenekarok fesztiválján már nyilvánvaló lett: A PUF mellett elhúzott a Kispál és a Tankcsapda is. Hogy Lecsó önként vállalt „vissza a klubokba” stratégiája miatt alakult így, vagy eleve megváltozott a PUF körül a levegő, azt nem tudjuk, az azonban biztos: 1993 körül a szigetszentmiklósi zenekar abban a ligában játszott, amelyikben a Bikini vagy a Republic.
Azaz hogyan lehetett volna egy olyan indie-pop zenekarunk, amelyet aztán tényleg mindenki ismer – és ez jót tett volna a közízlésnek, de nem tett volna jót a Pál Utcai Fiúknak.
Rendszerváltó házibuli
A bál című 1991-es lemez idején azonban még nem bomlott meg a világ ok-okozati viszonya. A PUF ebben az időben még a legbájosabb indie-pop zenekar, amelyik megmutatta, milyen a rendszerváltó házibuli, ha azt undergroundból jött fiatalok csinálják.
A Pál Utcai Fiúk a sorlemezeiken szépen szétterítették az addig megírt nagy slágereiket, ugyanakkor szerencsésebb lett volna, ha a nagy slágereiket (Utolsó év, Hajsza, Fiatal lányok, A bál, Ha jön az álom, Gyilkos szerelem, Ilyen egy férfi, Csak úgy csinál, Visszafordulnék stb.) még 1990-ben letudják a debütáló lemezen, immár kiváló hangminőségben, de a zenekar úgy gondolta, hogy biztosra megy.
Fiúk a térről
A korai lemezeiken kiporciózták a slágereket, ahogy a nagyi osztja be a reggeli, déli és esti gyógyszeradagot abba a bizonyos napi adagolóba. A nagy slágerek közül A bál lemezre a címadó dal, az Ilyen egy férfi, a Fiatal lányok jutott.
Nyilván vannak, akik az 1991-es A bált hallgatva vonyítani kezdtek, hogy eltűnt a demók ősereje, amatőr bája, ugyanakkor az is látszik, hogy mekkora potenciál volt a zenekarban, hogy milyen sokat kihoztak az 1985-ös és 1987-es vázlatokból, hogy milyen jól hangszerelnek, milyen kifinomult a slágerérzékenységük. Persze 1985 körül ebben az országban még mindent bevont egy ragacsos máz, egy szag, olyasmi, amit a MÁV-szerelvények langyos műbőr ülésein ülve éreztünk.
Gittegylet
A demókon is ott volt ez a máz, ahogy a korai Európa Kiadó vermonás szintis hangszínein, a Pokolgép első lemezének az acceptes hangképében és a darazsak lepte rántott húsos szendvicseken is. Ez a kádári világ tűnt el az 1991-es A bálon. A korai PUF-ra még jellemző volt az ős-Európa Kiadó, a Spenót és a Második Műsor világa, mégis: már az első demón is hallható a karakteres, saját hang. A szövegeikben pedig zökkenőmentesen hozták közös nevezőre a nagyhatalmi játszmák, a katonai szakszavak és a párkapcsolati konfliktusok kamaszos fordulatait.
Nem, nem, nem, nem megyek fel,
Nem kell a testetek!
Nem, nem, nem, nem megyek fel,
Egyedül élvezek!
A 2023-as keverés az 1991-es hangzáshoz képest kvantumugrás, hirtelen ott érezzük magunkat a konfettivel, választási szórólapokkal teli tánctérben 1991-ben a KLTE AudMaxában vagy 1993 januárjában a Körcsarnokban.
A bál militáns disztópiadiszkójában minden hamvas, bájos és szerethető. A Pál Utcai Fiúk képzeletbeli báli legyezője – rajta 11 rokokó életképpel – könnyed, színes, elegáns, és nemcsak sajátos titkos jelnyelve van, hanem eleganciája is. Maga a lemez pedig egy igazán rafinált báli meghívó, és csak rajtunk múlik, hogy elmegyünk-e a buliba.
Pál Utcai Fiúk: A bál
Etalon
10 szám 38 perc