Bizonyára kevesen fogadtak volna arra a rock and roll háza tájáról, hogy a poptörténet legviccesebb zenekara fogalmazza majd a legerősebb kételyeket a Covid-járvánnyal kapcsolatban, de most valami ilyesmi történt. S hogy mindezt komolyan gondolják-e, vagy ez is csak egy tréfa?

A Theatre of the Absurd Presents C'est La Vie című új albumon ez is kiderül. Azt énekli a Suggs a Set Me Free (Let Me Be) című dalukban, hogy

ahogy múlik az idő, nem értem, miért éljük ezt az életet. Sírni akarok tőle. Bezárva ugyanabban a szellemvárosban. Biztos vagyok benne, hogy ez az egész már több kárt okoz, mint hasznot.

Mielőtt nagyon megijednénk, az album minden ízében Madness, azaz foglalkozásuk körében elkövetett móka, kacagás és táncőrület.

Tanulj meg, fiacskám, komédiázni!

Ehhez képest mégis azt állítják az albumot nyitó dalban, a Theatre of the Absurdban, hogy amit majd hallunk, az a legfeketébb fekete komédia az abszurd házból. De valójában nem is ezzel a dallal kezdődik a műsor, hanem egy prológussal, amit Martin Freeman, a Madness elvakult rajongója olvas fel.

Persze, nem akármilyen rajongóról van szó: ő volt Zsákos Bilbó a Peter Jackson által rendezett A hobbit című fantasykalandban, de játszott az Igazából szerelemben, a Fekete párducban, és a Galaxis útikalauz stopposoknak filmváltozatában is.

Hogy a Madness mekkora intézmény az Egyesült Királyságban, azt jól mutatja, hogy Helen Mirren – szintén intézmény – a The Radio 2 Breakfast Show című műsorában felolvasta az album néhány dalszövegét.

Tánc & őrület

Ennél is fontosabb azonban, hogy hét évvel a 2016-os Can't Touch Us Now után új lemezzel jelentkezett a zenekar, és hogy tizennégy évvel The Liberty of Norton Folgate után új konceptalbumuk jelent meg.

Olyan formáció, amelyik képes a megújulásra, és érvényes közlendője van világról. Mindezt karneváli erejű slágertűzijátékban mesélik el, miközben az album többek között a klausztrofóbiáról, a bezártságról, a szorongásról, és az elszegényedéséről szól.

A dalok nagy része a Covid-járvány és az orosz–ukrán háború ideje alatt íródott, és egyszerre néznek szembe Nagy-Britannia traumáival, de megpróbálják mégis a derű óráit számolni.

Kevés zenekar képes arra, hogy több évtizeden át érvényes maradjon. Meglepő módon a Madnessnek ez sikerült. Magától értetődő módon tették magukévá a színházi világ teátralitását, és ez úgy simult bele a Madness védjegy értékű slágerpopos ska zenéjébe, hogy ez talán azokat lepi meg leginkább, akik házhoz rendelhető haknistáknak tartották őket.

A Madness zenészeinek a slágerek írására áll rá a kezük, ezért jó, hogy ezúttal spoker world kiállások, drámai értelmezések lassítják le az örömzenélést.

Én táncolnék veled

Persze, ki az, aki egy órán keresztül bírná a csűrdöngölést? Túl gyorsan kopna el a Martens, tágulna ki a nadrágtartó, és repedne szét a kockás flaneling. Így van idő elmélkedni Beckett Godot-ra várva című drámájára tett utalásokon, hogy aztán nevetve és táncolva vegyünk tudomást arról, hogy nem válnak valóra életünk nagy céljai.

Vannak Pink Floydra tett utalások is, lásd az Is There Anybody Out There?-t, de Run For Your Life riffje is erősen idézi a Pink Floyd Run Like Hell-jét, a The Wall egyik legdrámaibb felvételét. Mivel a Theatre of the Absurd Presents C'est La Vie egy összegző mű, a zenekar minden korszakát megidézi. Többek között a melankolikus 1984-es Keep Movingot is a Round We Go című dallal.

Egy lépéssel tovább

A zenekarnak jól állnak a színpadias gesztusok is, kicsit olyan az egész, mint ha a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band ska-s változata lenne. Amikor Suggs azt énekli a Theatre of the Absurdban, hogy a színészek maszkokkal botorkálnak, de igazi cselekmény nélkül, nos, ez a megközelítés a The Beatlestől sem állt olyan távol. Ugyanebben a dalban Suggs arra kéri a hallgatóit, hogy tartsanak vele a legkegyetlenebb kabaré utolsó előadására.

Lehet, hogy ez az utolsó, de szerencsére bármikor visszatapsolhatjuk őket, azaz újra feltehetjük a pop egyik legvidámabb és egyben leginkább kétségbeejtő albumát, ami megmutatja: Covid-járvány nélkül is ki tudjuk zárni magunkat a nagybetűs életből.

Madness: Theatre of the Absurd Presents C'est La Vie

BMG

20 szám 57 perc

9/10