Hat év után Our Songs címmel új albummal jelentkezett Anastacia, amit nem láttunk jönni a pop csillagporos útján, ugyanis a lemez német slágerek átiratait tartalmazza. Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy felrúgta az eddigi pop status quót, és az amerikai soul-funk és az euro-pop sajátos keveréknyelve helyett a német kereskedelmi pop kétes dicsőségét akarja a világ felé tárni.

Ez afféle önfeladás is lehetne, mint amikor a kertvárosba költözött fiatal feleség egyszer csak elmegy rózsaszín Crocs papucsában a sarki közértbe. Ha Anastaciánál maradunk, a dolog ahhoz hasonlatos, mint amikor 2010-ben fellépett a zürichi Art on Ice nevű korcsolyashow-n. Persze, a legtöbb sztárnak vannak különös vállalásai, amikor nem tudnak elhajolni egy-egy ajánlat elől – Anastaciának eggyel több van a kelleténél.

A jó német

A művésznő hosszú utat járt be, míg harminckét évesen világsztár lett az ötmillió példányban értékesített diszkó-funk mélyütésével, a Not That Kind című lemezével. Előtte háttértáncos volt Salt 'N' Pepa videoklipjeiben, de esküvői énekesnőként is dolgozott. Szegény családban nőtt fel, mindent elvállalt, és már befutott, amikor mellrákot diagnosztizáltak nála. Meggyógyult, majd a betegsége kiújult, de ismét ő jött ki győztesen, és nyugodtan mondhatjuk: a mikrofonja lett a legfontosabb gyógyászati segédeszköze. 

A művésznő bámulatosan énekel. Amikor harminc éves kora körül jelentkezett az MTV The Cut című tehetségkutatójába, és második lett a Not That Kinddal, felhívta Michael Jackson, és szerződést ajánlott saját, MJJ Productions lemezkiadója nevében.

Jobb későn

Az ifjú művésznő, aki évekig hiába kilincselt, elutasította ezt, és a Sony/BMG-nél írt alá. És innen nem volt megállás, a 2000-ben publikált Not That Kind háromszoros platinalemez lett, ötmilliót adtak el belőle. Eddig ez egy szerethető történet. A harminckét éves lány, aki nem adta fel, aki kitartásának és istenadta tehetségének köszönhetően, megkésve ugyan, de világsztár lett...

De pont ezekre a karrierekre jellemző, hogy a művészek fenntartás nélkül adnak elő klasszikus rockslágereket és émelyítő melodramatikus balladákat, s ez szintén az önfeladással rokonítható, mint a Corcs papucs. Énekeljen Guns 'N' Rosest Oláh Ibolya vagy Tóth Gabi, de ne Anastacia.

Annak, akinek olyan slágerei vannak, mint a Why'd You Lie To Me, a Paid My Dues, az I'm Outta Love vagy éppen a Sick and Tired, annak nem kell minden mást is elénekelnie. Akit Elton John elhív a New York-i Madison Square Gardenbe, hogy negyvenezer embert szórakoztassanak, annak nem kell mindenre rábólintania.

Viszont Anastacia az összes lehetőséget megbecsüli, ami egyfelől jó, másfelől nem annyira. Aki előtt a pop egyik legnagyobb zeneszerzője, Elton John letérdel, hogy puszival illesse a köldökét, az valamit nagyon tud. Nagyon tud énekelni. (Az pedig más lapra tartozik, hogy hol húzódik ebben az esetben a rock and roll koreográfia és a sajátosan macsó gesztus között a határ, hiszen ez annyira zavarba hozta a művésznőt, hogy az eset után néhány másodpercig nem tudott megszólalni.)

A dal a miénk

Az Our Songsszal kapcsolatban az első kérdés az, hogy mi szükség volt arra, hogy egy német dalokból álló feldolgozásalbumot készítsen? Aztán: ilyennek kell-e lennie hat év után egy visszatérő albumnak? Olyan, mintha Anastacia még mindig valami tehetségkutatón lenne, ahol különböző daltípusban méreti meg magát. 

A német piac kétségtelenül hatalmas, ráadásul itt Anastacia mindig hozta a platina státuszt, ez is oké. Az is, hogy a 2005-ben elhunyt, bipoláris depresszióval küzdő édesapja német származású volt, aki korán elhagyta a családot. Az is lehet, hogy a lemez Anastaciának identitáskérdés – rendben, de ezt inkább írja meg a memoárjában.

Vállalkozókedv

Nincs szükségünk arra, hogy a Scorpionstól elénekelje a Still Loving Yout és az Alphaville-től a Forever Youngot. (Utóbbit egyébként sokkal jobban megcsinálta a popos jazzben hibátlanul teljesítő Rebekka Bakken.) Tényleg nem kell mindent bevállalni, nem kell elmenni az ausztrál Álarcos énekes tévés vetélkedőbe, nem kell a Skoda reklámarcának sem lenni, nincs szükség arra, hogy olyan nemzetközi haknisták között emlegessék, mint amilyen a magyar Dancing with the Starsban is feltűnt Gabriela Spanic. Persze maga a lemez korrekt, remekül meghangszerelték a dalokat, és kiválóan optimalizálták Anastacia hangszínéhez.

Válogatni a kendermagban

Ugyanakkor, ha mondjuk egy Neue Deutsche Welle- vagy éppen Krautrock-ajánlatot tesz elénk, ha szűkíti a kiválasztott dalok körét, akkor kreatívabbnak tűnt volna a szerkesztési koncepció. Az, hogy a Scorpionson és az Alphaville-en kívül még egy Tokyo Hotel-dalt (Monsoon) és a Kelly Family slágerét (An Angel) is le kell nyelnünk, már inkább kellemetlen. Ezt még akkor is nehéz lenne elviselnünk, ha úgy cserélgetnénk a narancs- és rózsaszín lencséjű szemüvegeket, ahogy Anastacia tette az elmúlt húsz évben.

Anastacia: Our Songs

Stars by Edel

12 szám 48 perc

10/ 4