Lehet, hogy Trevor Horn találta ki a nyolcvanas éveket, de az is lehet, hogy csak megjósolta, mi fog történni majd abban az évtizedben. Például, hogy a videó megöli a rádiósztárt. Ez igaz lett, hiszen a nyolcvanas évek elején elindult Music Television végre is hajtotta a mestertervet.

És hogy beteljesüljön az 1979-es prófécia – amit Horn zenekara, a Buggles fogalmazott meg a Video Kill The Radio Starban – a Music Television e dal klipjével debütált 1981-ben.

Hogy Trevor Horn szólóalbuma, az Echoes: Ancient & Modern szól-e ekkorát, kétséges, de nem is ez a célja. Sokkal inkább a szoborállítás, amelyhez Horn elkészített egy kísérőprogramot, egy lemezt, amelyen megmutatja, hogy mit tud kezdeni a különböző zsánerű popdalokkal.

A jövő elkezdődött

Ezt csinálja 1980 óta, amikor is felesége, Jill Sinclair azt mondta neki: művészként másodosztályú lesz, de producerként lehet a világ legjobbja. Énekelt a Yesben (miután Jon Anderson és Rick Wakeman is távozott), és társalapítója volt az elektro-pop Art of Noise-nak. De a leginkább mindenki úgy emlékszik rá, mint akinek meghatározó szerepe volt a nyolcvanas évek elektronikus pophangzásának kialakításában.

Horn összerakott egy stúdiót, amelynek a lelke egy Roland TR-808 dobgép, egy Minimoog és egy Fairlight CMI digitális szintetizátor volt. Horn az utóbbi géppel ismerkedve felfedezte, hogy mire képes a digitális sampler, amivel óriási hatást gyakorolt a globális pop fejlődésére.

Trevor Hollywoodba megy

Producere volt az ABC 1982-es sikerlemezének, a The Lexicon of Love-nak, de ő készítette a Sex Pistols egykori menedzsere, Malcolm McLaren Duck Rock című albumát is, amelyen az első brit hiphopfelvétel, a Buffalo Gals hallható. (Ezt a számot idézi be Eminem a Without Me című slágerében.)

Majd Horn megalapította a ZTT lemezkiadót, és gyorsan leszerződtette a Frankie Goes to Hollywoodot. Összerakta debütáló albumukat, a Welcome to the Pleasuredome-ot, amelyről a Relax első lett a brit kislemezlistán, de aztán első lett a Two Tribes és aThe Power of Love is. Ő beszélte rá a Yest a „túl popos” Owner of a Lonely Heartra, amely végül első lett a Billboard Hot 100-as listáján.

Az Art Of Noise, amelynek társalapítója volt, valóságos effektkönyvtárral látta el a nyolcvanas évtizedet, de Horn írta Grace Jonesnak a Slave to the Rhythm című dalt is, amelynek klipje az MTV egyik legerősebb vizuális kisülése volt Peter Gabriel Sledgehammerje és a New Order True Faithje mellett. Horn szerezte Seal listavezető, 1990-es bemutatkozó albumát, de ő volt a producere Tina Turner Wildest Dreams című lemezének is. Az orosz t.A.T.u duó is neki köszönheti sikereit, az All the Things She Said – amit szintén Horn írt – első lett a brit kislemezlistán. És persze a sor még hosszan folytatható.

A jövő mérnöke

Pont ezért volt meglepő, hogy a nyolcvanas évek egyik legnagyobb innovátora, a popzene hangképének megújítója meglehetősen konzervatív tartalommal állt a nyilvánosság elé, amit legfeljebb csak hiúságprojektnek nevezhetünk.

A legtöbb feldolgozás eredetije izgalmasabb, mint a 2023-as újragondolásuk. Erőteljesebb a Yes eredeti előadásában az Owner Of A Lonely Heart, és a Personal Jesus eredetije is korszerűbbnek, fickósabbnak hat, mint a Horn-féle adaptáció, pedig utóbbihoz Iggy Popot sikerült megnyernie. Az énekesek teljesítményével minden rendben van, de hogy miért ment rá Horn ennyire az emblematikus dalokra, azt tényleg nem értjük.

A feldolgozások szaga

Hová tudja elvinni Jack Lukemannel a Nirvana Smells Like Teen Spiritjét? Sehová. Miért kellett hagyományos popdallá visszabontani a Depeche Mode Personal Jesus című számát? Mit tudott hozzátenni Rick Astley az amúgy is üzembiztos Owner of a Lonely Hearthoz? Semmit. Visszavitte a nyolcvanas évekbe, oda, ahonnan ki kellett volna szabadítania. De mit tudott Steve Hogarth hozzátenni a The Cars zavarba ejtően érzelmes Drive-jához? Most tényleg emlegessük fel a Laibachot? A legizgalmasabb talán a Roxy Music Avalonjának előadása, mert azt maga Horn énekli, és a dal afféle ars poeticája is lehet.

Tánc a semmiből

A Relax átdolgozása is messze elmaradt az eredeti felvétel izgalmas megformálásától, még akkor is, ha Toyah és Robert Fripp mindent beleadott. (Talán hiányzott az a vizuális élmény, amelyet már megszokhattunk a művész házaspár home videóiban.)

Horn a popkultúra egyik legnagyobb látnoka, aki nem füstből vagy kávézaccból jósolt, hanem egy Fairlight CMI digitális szintetizátorból fejtette meg a jövőt. Ezek a dalok most inkább csak pózok, mintsem érvényes újragondolások. Ugyanakkor az Avalon utolsó sora nagyon is áll Trevor Hornra: táncra perdítesz a semmiből. Igen, jött valaki a semmiből, aki megmutatta, hogy a tánclépések nem a kályhától indulnak, hanem a szekvenszerektől.

Trevor Horn: Echoes – Ancient & Modern

Deutsche Grammophon

11 szám, 44 perc

6/10